FONTOS


 

Kovács Ági: egyetemi és medencecsúcs kétszáz yard mellen
Két kínai, egy világrekord


Az új csúcs négy századdal jobb, mint Heyns idoeredménye volt
A sanghaji rövid pályás Világkupa-forduló második napján sem maradtunk világrekord nélkül, a noi nyolszáz gyors és az ötven hát után hétfon ötven mellen dolt meg az aktuális csúcs. Némi meglepetésre,a rekordot hetek óta ostromló kínai Luo Csüe-csüan nem egyedül törölte a statisztikákból a dél-afrikai Penelope Heyns két éve tempózott csúcsát, ugyanis a szintén kínai Li Vej századra ugyanannyit úszott (30.56-30.56). A keletiek amúgy négy századot faragtak az azóta már visszavonult Heyns csúcsán.

Habár világrekordot nem úszott, kimagaslóan tempózott a szintén kínai Csen Hua is (o a nyolcszázas rekorder), négyszáz gyorson Világkupa-csúcsig jutott. A kínaiakkal a hölgyeknél a szlovák Martina Moravcová tudta tartani a lépést, száz gyorson és száz vegyesen is az élen végzett. A sanghaji három világcsúccsal egyébként ötre emelkedett a Vk-sorozat rekordjainak száma, mint ismeretes, a New York-i állomás során az amerikai Natalie Coughlin háton két csúcsot is döntött.

A világ másik végén, a texasi Austinban rendezett egyetemi viadalon Kovács Ágnes is gyoztesen hagyhatta el a medencét. A jelek szerint a magyar olimpiai bajnokot kissé felbosszantotta, hogy száz yard mellen megelozték, hiszen kétszázon elképeszto idoeredménnyel ért célba. A jelzo egyáltalán nem túlzó, hiszen a 2:07.98-as idoeredmény Ági korábbi egyéni legjobbjánál három másodperccel jobb, arról nem is beszélve, hogy az idejével az Arizona State University örökranglistájának élére került. Két másodpercet vert az egyetem történetének korábbi legjobbjára. És még lehet fokozni: az austini uszodában sem úszott még senki ilyen jól kétszáz yard mellen, a korábbi medencecsúcsot egy bizonyos Kristy Kowal tartotta. O nem mellékesen Ági mögött lett ezüstérmes a sydneyi olimpián...

Rövid pályás Világkupa, 4. állomás, Sanghaj

Férfiak. 50 m gyors: 1. Pimankov (orosz) 22.35, 2. Liszogor (ukrán) 22.58, 3. Filho (brazil) 22.63. 200 m gyors: 1. Liu Csü 1:46.94, 2. Riand (francia) 1:48.52, 3. Smerdon (kanadai) 1:48.93. 1500 m gyors: 1. Jü Csen 15:05.06, 2. Csing Pin 15:12.65, 3. Szung Hszüe-liang 15:15.71. 50 m hát: 1. Cao Hszüe-vej 25.00, 2. Gilliam (brit) 25.17, 3. Csen Lej 25.27. 200 m hát: 1. Vu Peng 1:56.82, 2. Kozulj (horvát) 1:57.69, 3. Vu Jün-csing 1:59.85. 100 m pillangó: 1. Vang Hung-vej 53.68, 2. Ku Csen 54.49, 3. Wake (kanadai) és Csen Hszi 55.01-55.01. 200 m vegyes: 1. Letzin (német) 1:59.18, 2. Marchand (francia) 2:00.39, 3. Li Haj-tao (kínai) 2:00.63

Nok. 100 m gyors: 1. Moravcová (szlovák) 53.93, 2. Sjöberg (svéd) 54.01, 3. Csu Jing-ven 54.58. 400 m gyors: 1. Csen Hua 4:02.80, 2. Csen Jing 4:06.51, 3. Csang Jan 4:07.01. 100 m hát: 1. Li Huj 58.96, 2. Csan Su 59.25, 3. Csua Jin 1:00.92. 50 m mell: 1. Luo Csüe-csüan és Li Vej 30.56.-30.56 - világcsúcs, régi: 30.60, Penelope Heyns, dél-afrikai - 1999. 09. 26., 3. Igelström (svéd) 31.25. 200 m mell: 1. Csi Huj 2:23.96, 2. Zsuan Tian 2:27.54, 3. Caslaru (román) 2:28.09. 50 m pillangó: 1. Sjöberg (svéd) 26.78, 2. Moravcová (szlovák) 26.81, 3. Su Csing-csing 27.04. 200 m pillangó: 1. Csang Csü 2:07.54, 2. Hung Ji-csing 2:12.70, 3. Si Ven 2:13.48. 100 m vegyes: 1. Moravcová (szlovák) 1:00.97, 2. Hszü Jan-vej 1:01.08, 3. Zsuan Csi 1:02.13. 400 m vegyes: 1. Csi Huj 4:39.97, 2. Caslaru (román) 4:42.93, 3. Si Vej-huj 4:43.10

(A nem jelölt nemzetiségu versenyzok kínaiak)

Következik: Világkupa, 5. állomás, Melbourne (december 7-9.)

Egyetemi verseny, Austin

Férfiak. 200 yard pillangó: Veloz (Arizona) 1:44.50, 2. Dash (Arizona) 1:45.14, 3. Kerékjártó (USC) 1:45.42

Nok. 200 yard mell: 1. Kovács Á. (Arizona State) 2:07.98, 2. Kirk (Stanford) 2:08.84, 3. Wagner (Arizona) 2:13.16

Rövid pályás német bajnokság, Rostock

Férfiak. 50 m gyors: 1. Spanneberg 21.98, 2. Dehmlow 22.00, 3. Conrad 22.27. 400 m gyors: 1. Hoffmann 3:44.14, 2. Herbst 3:44.72, 3. Hell 3:47.75. 100 m hát: 1. Rupprath 50.80, 2. Thelöke 52.19, 3. Driesen 52.64. 200 m mell: 1. Fischer 2:11.26, 2. Lorenz 2:12.13, 3. Lösel 2:14.50. 100 m pillangó: 1. Rupprath 50.88, 2. Conrad 51.67, 3. Wenzel 53.25. 200 m vegyes: 1. Kruppa 1:58.72, 2. Keller 1:59.14, 3. Hanz 2:00.17

Nok. 50 m gyors: 1. Dallmann 25.39, 2. Pietsch 25.48, 3. Langmaach 25.60. 400 m gyors: 1. Harstick 4:08.25, 2. Hetzer 4:08.30, 3. Stockbauer 4:11.13. 100 m hát: 1. Pietsch 59.81, 2. Hetzer 1:01.55, 3. Abiru 1:02.49. 200 m mell: 1. Bernhardt 2:27.30, 2. Schoellhammer 2:27.69, 3. Weiler 2:27.99. 100 m pillangó: 1. Mehlhorn 59.05, 2. Van Almsick 59.38, 3. Friedrich 1:01.47. 100 m vegyes: 1. Mehlhorn 1:01.67, 2. Pietsch 1:02.79, 3. Klenz 1:03.22

Rövid pályás verseny, Bécs

Férfiak. 50 m gyors: 1. Foster (brit) 21.98. 50 m mell: 1. Schmollinger 28.24. 200 m vegyes: 1. Mankoc (szlovén) 1:58.53

Nok. 50 m gyors: 1. Alshammar (svéd) 24.94. 400 m gyors: 1. Carman (szlovén) 4:09.43. 50 m mell: 1. Lischka 31.16. 200 m vegyes: 1. Jukic 2:16.58

(A nem jelölt nemzetiségu versenyzok osztrákok)

SE, Nemzeti Sport 2001.12.04

Rövid pályás Világkupa, 4. állomás, Sanghaj

Férfiak. 100 m gyors: 1. Pimankov (orosz) 48.29, 2. Filho (brazil) 49.60, 3. Smerdon (kanadai) 50.04. 400 m gyors: 1. Csi Cse-hsziang 3:51.17, 2. Cseng Si-pin 3:51.28, 3. Csing Pin 3:51.38. 100 m hát: 1. Kozulj (horvát) 54.25, 2. Ju Zsuj 54.45, 3. Gilliam (brit) 54.63. 50 m mell: 1. Szludnov (orosz) 26.90, 2. Liszogor (ukrán) 27.33, 3. Csü Ta-csing 27.77. 200 m mell: 1. Szludnov (orosz) 2:09.75, 2. Piper (ausztrál) 2:10.24, 3. Cseng Hao 2:11.68. 50 m pillangó: 1. Csang Csiang 24.10, 2. Ku Csen 24.51, 3. Pimankov (orosz) 24.62. 200 m pillangó: 1. Vang Hung-vej 1:56.69, 2. Vang Sze-hua 1:58.99, 3. Lordelo (brazil) 2:01.00. 100 m vegyes: 1. Liszogor (ukrán) 55.47, 2. Csen Lej 55.80, 3. Letzin (német) 56.15 400 m vegyes: 1. Goddard (brit) 4:16.88, 2. Li Ce-csiang 4:18.33. 3. Letzin (német) 4:19.31

Nok. 50 m gyors: 1. Cso Hsziao-vej 24.92, 2. Sjöberg (svéd) 25.06, 3. Moravcová (szlovák) 25.14. 200 m gyors: 1. Jang Jü 1:56.42, 2. Csü Csie-lie 1:58.16, 3. Poll (Costa Rica-i) 1:58.20. 800 m gyors: 1. Csen Hua 8:15.15 - világcsúcs, régi: 8:15.34, Astrid Strauss, keletnémet - 1987. 02. 07., 2. 50 m hát: 1. Li Huj 26.83 - világcsúcs, régi: 27.25, Haley Cope, amerikai - 2001. 03. 17., 2. Csan Su 27.82, 3. Kao Csang 28.00. 200 m hát: 1. Ma Vej-ja 2:10.80, 2. Stefanyshyn (kanadai) 2:12.32, 3. Csou Ve-csing 2:13.92. 100 m mell: 1. Luo Csüe-csüan 1:06.22, 2. Csi Huj 1:06.95, 3. Igelström (svéd) 1:08.12. 100 m pillangó: 1. Moravcová (szlovák) 57.74, 2. Sjöberg (svéd) 58.50, 3. Szuj Csing-csing 59.66. 200 m vegyes: 1. Csi Huj 2:11.52, 2. Si Vej-huj 2:12.68, 3. Zsuan Tien 2:13.04

(A nem jelölt nemzetiségu versenyzok kínaiak)

Egyetemi verseny, Austin

Nok. 100 yard mell: 1. Kirk (Stanford) 59.51, 2. Wagner (Arizona) 1:00.65, 3. Kovács Á. (Arizona State) 1:00.68. 400 yard vegyes: 1. Bowen (Auburn) 4:09.83, ...3. Kovács Á. 4:11.68

Amerikai nyílt rövid pályás bajnokság, New York

Férfiak. 100 m gyors: 1. Barnier (francia) 48.70, 2. Gold 49.51, 3. Bovell 49.72. 1500 m gyors: 1. Thompson 14:55.12, 2. Margalis 15:07.03, 3. Monasterio 15:18.57. 200 m mell: 1. Moses 2:10.86, 2. Dupuis 2:14.16, 3. Schulze 2:14.58. 200 m pillangó: 1. Malchow 1:53.48, 2. Phelps 1:54.21, 3. Abersek (szlovén) 1:59.42

Nok. 100 m gyors: 1. Swindle 54.70, 2. Weir 54.88, 3. Van Rooyen 55.68. 800 m gyors: 1. Atkinson 8:20.13, 2. Rigamonti (svájci) 8:26.19, 3. Green 8:32.79. 200 m mell: 1. Tanaka (japán) 2:23.62, 2. Hanson 2:25.71, 3. Quann 2:25.81. 200 m pillangó: 1. Descenza 2:07.94, 2. Lee 2:09.00, 3. Harper 2:11.72

(A nem jelölt nemzetiségu versenyzok amerikaiak)

SE, Nemzeti Sport 2001.12.03

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001