FONTOS


 

Beard triplázott és legyőzte Klocskovát
Baker Európa-csúcsig jutott

Habár a melbourne-i rövid pályás Világkupa-állomás zárónapján már nem láthatott világcsúcsot a nagyérdemű (mint ismeretes, szombaton az ausztrál Geoff Huegill döntött rekordot ötven pillangón), ám így is több értékes időeredmény született. Az élre kívánkozik a mellúszás rövid pályás specialistája, a brit Zoé Baker, aki ötven mellen önmaga Európa-rekordját döntötte meg alaposan (30.61). A világcsúcstól sem járt messze, mindössze öt századdal maradt el a valaha úszott legjobb időeredménytől.

Huegill sem pihent vasárnap, az ötven pillangó után százon parádézott, a házirivális Michael Klimet megelőzve tehette zsebre a futamgyőzelemért járó ezer dollárt. Klimnek amúgy nem sok sikert hozott a zárónap, hiszen ötven gyorson például (szokatlanul) csak a hatodik helyen végzett. A hölgyeknél az amerikai Amanda Beard jeleskedett, a száz és kétszáz mell győzelme után kétszáz vegyesen az ötödik kontinensen kifejezetten gyengélkedő ukrán Jana Klocskovát megelőzve diadalmaskodott. Azért az ukrán olimpiai bajnok sem maradt győzelem nélkül, kétszáz pillangón közepesnek mondható időeredménnyel utasította maga mögé a nem túl rangos mezőnyt.

S. E.

Rövid pályás Világkupa, 5. állomás, Melbourne

Férfiak. 50 m gyors: 1. Lezak (amerikai) 21.75, 2. Ciarla (amerikai) 22.09, 3. Callus 22.21, ...6. Klim 22.34. 1500 m gyors: 1. Kowalski 15:03.33, 2. Stevens 15:04.28, 3. Selleri (olasz) 15:22.05. 100 m hát: 1. Helbig (német) 53.26, 2. Halgasch (német) 53.51, 3. Mannix 53.72. 200 m mell: 1. Moses (amerikai) 2:07.59, 2. Piper 2:09.15, 3. Cowley 2:11.01. 100 m pillangó: 1. Huegill 50.71, 2. Klim 51.77, 3. Dunne 53.46. 400 m vegyes: 1. Norris 4:11.15, 2. McGregor 4:12.23, 3. Kent (új-zélandi) 4:12.83

Nők. 200 m gyors: 1. Graham 1:56.12, 2. Benko (amerikai) 1:56.21, 3. Owen (amerikai) 1:57.19. 50 m hát: 1. Pietsch (német) 28.00, 2. Bui-duyet (francia) 28.39, 3. Wittstock (dél-afrikai) 28.43. 50 m mell: 1. Baker (brit) 30.61 - Európa-csúcs, régi: 30.78, Baker - 2001., 2. Beard (amerikai) 30.89, 3. Hanson 31.20, 4. Poewe (dél-afrikai) 31.96. 200 m pillangó: 1. Klocskova (ukrán) 2:09.30, 2. Galvez 2:10.09, 3. Crawford 2:11.05. 200 m vegyes: 1. Beard (amerikai) 2:10.67, 2. Klocskova (ukrán) 2:11.57, 3. Reilly 2:13.12

(A nem jelölt nemzetiségű versenyzők ausztrálok)

Következik: Világkupa, 6. állomás, Imperia (január 14-15.)

Holland rövid pályás bajnokság, Utrecht

Férfiak. 200 m gyors: 1. Zuijdweg 1:48.36. 100 m pillangó: 1. Keizer 52.68

Nők. 100 m pillangó: 1. De Bruijn 57.55

SE, Nemzeti Sport 2001.12.10

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001