FONTOS


 

Rövid pályás Európa-bajnokság, Antwerpen - Gáspár Zsolt ötödik lett száz méter pillangón
Rupprath-rekord, Frölander-bánat


Thomas Rupprath új világrekorddal utasította maga mögé a svéd Frölandert.
Thomas Rupprath nem viccelt. A németek háton és pillangón is remek versenyzője még az antwerpeni rajt előtt azt mondta, száz pillangón is "rámegy" a világrekordra. Ráment, pénteken a svéd Frölander csúcsát törölve lett rövid pályás Európa-bajnok. Mindez leginkább Frölandernek fájt, aki testközelből láthatta, amint átírják a rekordját, testközelből láthatta (ezüstérmes lett), hiába ő a nagymedencés olimpiai bajnok, a rövidebb táv a specialistáké. A svéd ugyanis jobb úszó, mint Rupprath. Az utóbbi azonban jobban fordul, és nem mellékesen tökéletesebben delfinezik. Ez pedig a 25 méteres teknőben döntő érv...

A Rupprath-remeklés során magyar is volt a medencében, méghozzá az amúgy a tengerentúlon tanuló és tréningező Gáspár Zsolt. A ferencvárosiak úszója a nyolcadik legjobb időeredménnyel került fináléba. Az őrült száguldás végén az ötödik helyen zuhant be a célba. Elégedett lehet vele. Az időeredményével is (új magyar csúcs), ám mégis van egy kis hiányérzete:

"Úgy éreztem, négy tizeddel ennél is jobbra lehettem volna képes, de ezen már kár rágódni. Azt viszont tudomásul kell venni, a rövid pályás versenyeken döntő, hogy ki, hogyan tud delfinezni. Ebben a m?fajban a jelek szerint Rupprath verhetetlen" - összegzett Gáspár, aki szombaton reggel a kétszáz pillangó előfutamában érdekelt. Nem titkolja, az ötven gyors és a száz pillangó után ott is fináléba akar jutni.

Sós Csaba, Gáspár edzője sem volt elégedetlen a pénteki száz pillangós döntő után:

"Nagyon tetszett Gazsi hajrája, az utolsó métereken két-három embert is megelőzőtt. Ötven gyorson hatodik, száz pillangón ötödik, azt hiszem eddig nem lehet panaszunk az Európa-bajnoki szereplésre. Komoly eredmények ezek, hiszen mindkét számban roppant s?r? a mezőny, ő pedig fel tudta venni a keszty?t a világnagyságokkal szemben." - értékelt Sós.

A németek közül nem csupán Rupprathnak ment jól pénteken Antwerpenben, férif ötven háton Stev Thelöke, míg a hölgyeknél kétszáz mellen Anne Poleska szintén Európa-bajnoki győzelemig jutott. Ráadásul az utóbbi saját Európa-rekordját is megdöntötte Belgiumban. A németek három aranyat tehettek zsebre, a svéd Therese Alshammar pedig egymaga kettőt. Előbb ötven pillangón az esélyesebbnek vélt - szintén svéd - Kammerling ellen gy?jtötte be az elsőséget, majd jó fél órával később a svéd 4x50 méteres gyorsváltóban is helyet kapott. Természetesen itt is hozta magát. Ugyanez igaz, a négyszáz vegyesen nagymedencés világbajnok olasz Alessio Boggiattóra is, aki a jelek szerint rövidebb mendencében sem átlagos, könnyedén utasította maga mögé a mezőnyt.


Alessio Boggiatto - Olaszország

Négy pénteki aranyéremmel tartozunk még: női nyolcszáz gyorson a svájci Rigamonti lett az első (papírforma), és azon sem lepődött meg senki, hogy száz gyorson a napokban a Swimming World szaklap által az év úszójának választott holland Inge de Bruijn lett a nyerő. Férfi száz mellen is elmaradt a csata, itt az ukrán Liszogor lett az első. A legboldogabbak viszont a cseh újságírók voltak ezen az estén, hiszen Ilona Hlavacková még a csütörtöki, elődöntős teljesítményét is túlszárnyalta száz háton, új Európa-rekorddal diadalmaskodott (cseh arany úszásban - ritka...). Ami viszont számunkra a legfontosabb, Gáspár Zsolt ismét döntőben szerepelt. Szombaton kétszáz pillangón startol (Bodrogi Viktor is). Jó lenne, ha folytatná az antwerpeni hagyományokat...

Rövid pályás Európa-bajnokság, Antwerpen

Férfiak

100 m gyors. Előfutam: 1. Frölander (svéd) 47.44, 2. Van den Hoogenband (holland) 47.84, 3. Barnier (francia) 47.96. Elődöntő: 1. Nystrand (svéd) és Van den Hoogenband 47.31-47.31, 3. Barnier 47.95

50 m hát. Előfutam: 1. Thelöke (német) 24.68, 2. Grigalionis (litván) 24.79, 3. Maskovic (horvát) 24.86. Elődöntő: 1. Thelöke 24.22, 2. Maskovic 24.64, 3. Mankoc (szlovén) 24.69. Döntő. Eb: Stev Thelöke (Németország) 23.97, 2. Ante Maskovic (Horvátország) 24.53, 3. Peter Mankoc (Szlovénia) 24.54, 4. D. Grigalionis (Litvánia) 24.73, 5. G. Tait (Nagy-Britannia) 24.74, 6. V. Aminov (Oroszország) 24.76

100 m mell. Döntő. Eb: Oleg Liszogor (Ukrajna) 59.02, 2. James Gibson (Nagy-Britannia) 59.23, 3. Daniel Malek (Csehország) 59.51, 4. D. Mew (Nagy-Britannia) 59.59, 5. J. Pihlava (Finnország) 59.82, 6. J. Couto (Portugália) 59.92

100 m pillangó. Döntő. Eb: Thomas Rupparth (Németország) 50.26 - világcsúcs, régi: 50.44, Lars Frölander, svéd - 2000., 2. Lars Frölander (Svédország) 50.58, 3. James Hickman (Nagy-Britannia) 51.32, 4. L. Conrad (Németország) 51.75, 5. Gáspár Zsolt (Magyarország) 52.01 - országos csúcs, régi: 52.18, Gáspár - 2001., 6. J. Keizer (Hollandia) 52.05

400 m vegyes. Előfutam: 1. Francis (brit) 4:11.29, 2. Henri (francia) 4:12.57, 3. Platel (svájci) 4:12.92. Döntő. Eb: Alessio Boggiatto (Olaszország) 4:06.99, 2. Robin Francis (Nagy-Britannia) 4:08.49, 3. Jens Cartensen (Dánia) 4:08.58, 4. P. Henri (Franciaország) 4:09.03, 5. N. Rostoucher (Franciaország) 4:09.14, 6. Y. Platel (Svájc) 4:11.70.

Nők

100 m gyors. Döntő. Eb: Inge de Bruijn (Hollandia) 52.65, 2. Martina Moravcová (Szlovákia) 52.97, 3. Johanna Sjöberg (Svédország) 53.01, 4. P. Dallmann (Németország) 53.73, 5. S. Figues (Franciaország) 54.10, 6. J. Popcsenko (Fehéroroszország) 54.64

800 m gyors. Döntő. Eb: Flavia Rigamonti (Svájc) 8:17.20, 2. Anja Carnan (Szlovénia) 8:20.31, 3. Irina Ufimcseva (Oroszország) 8:23.28, 4. R. Cook (Nagy-Britannia) 8:28.00, 5. C. Strasser (Svájc) 8:32.42, 6. M. Limberta (Görögország) 8:33.85

100 m hát. Döntő. Eb: Ilona Hlavacková (Csehország) 57.75 - Európa-csúcs, régi: 58.59, Hlavacková - 2001., 2. Sarah Price (Nagy-Britannia) 59.46, 3. Janine Pietsch (Németország) 59.79, 4. A. Koivisto (Finnország) 1:00.07, 5. L. Ornstedt (Dánia) 1:00.18, 6. Ny. Zsivanyevszkaja (Spanyolország) 1:00.19

50 m pillangó. Előfutam: 1. Kammerling (svéd) 26.64, 2. Alshammar (svéd) 27.23, 3. Egdal (dán) 27.29. Elődöntő: 1. Alshammar 26.36, 2. Kammerling 26.43, 3. Egdal 27.07. Döntő. Eb: Therese Alshammar (Svédország) 25.73, 2. Anna-Karin Kammerling (Svédország) 25.78, 3. Natalija Szutyagina (Oroszország) 27.25, 4. I. Dekker (Hollandia) 27.32, 5. R. Brett (Nagy-Britannia) 27.34, 6. O. Jedrzejczak (Lengyelország) 27.39

200 m mell. Előfutam: 1. Jukic (osztrák) 2:23.49, 2. Igelström (svéd) 2:24.29, 3. Nordenstam (svéd) 2:25.04. Döntő. Eb: Anne Poleska (Németország) 2:21.93 - Európa-csúcs, régi: 2:22.90, Poleska - 2001., 2. Mirna Jukic (Ausztria) 2:22.96, 3. Emma Igelström (Svédország) 2:23.36, 4. S. Nordenstam (Svédország) 2:25.35, 5. H. Earp (Nagy-Britannia) 2:25.36, 6. S. Drozdova (Csehország) 2:26.95

100 m vegyes. Előfutam: 1. A. Kejzar (szlovén) 1:01.89, 2. Moravcová (szlovák) 1:01.94, 3. Borochovski (izraeli) 1:02.18. Elődöntő: 1. Kejzar 1:01.01, 2. Borochovski 1:01.82, 3. Moravcová 1:01.88

4x50 m gyorsváltó. Előfutam: 1. Németország 1:40.53, 2. Hollandia 1:40.76, 3. Svédország 1:41.75. Döntő. Eb: Svédország (Chatrine Carlsson, Johanna Sjöberg, Therese Alshammar, Anna-Karin Kammerling) 1:38.29, 2. Hollandia (Suze Valen, Hinkelien Schreuder, Annabel Kosten, Inge de Bruijn) 1:39.02, 3. Németország (Petra Dallmann, Anna Langmaack, Katrin Meissner, Janine Pietsch) 1:39.60, 4. Nagy-Britannia (S. Whewell, N. Jackson, V. Cook, R. Brett) 1:40.95, 5. Finnország (H. Seppala, M. Heikkila, R. Majander, A. Koivisto) 1:41.16, 6. Belgium (N. VanKoeckhoven, S. Goffin, F. Dufour, T. Bossuyt) 1:42.17

Érem(l)eső
Ország A E B
Németország 4 3 2
Svédország 4 2 3
Ukrajna 2 1 -
Olaszország 2 - 1
Szlovénia 1 1 2
Hollandia 1 1 1
Horvátország 1 1 -
Csehország 1 - 1
Svájc 1 - -
Lengyelország 1 - -
Nagy-Britannia - 4 2
Dánia - 1 2
Ausztria - 1 1
Izrael - 1 -
Finnország - 1 -
Szlovákia - 1 -
Oroszország - - 2
Franciaország - - 1

Megjött a bajnok

Kovács Ágnes pénteken este megérkezett Budapestre. Hosszú út áll mögötte. Mint ismeretes, olimpiai bajnokunk augusztusban költözött Phoenixbe, ahol a helyi Arizona State University hallgatója lett. Csaknem öt hónapja nem járt itthon, ennek megfelelően senki sem csodálkozott, hogy a repülőtéren a családtagok mellett az edzője, Turi György és Kiss László szövetségi kapitány is virággal fogadta. Ági amúgy karácsonyozni jött, de előtte még van egy kötelessége, az Év Sportolója díjátadásra hivatalos...

SE, Nemzeti Sport 2001.12.15

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001