FONTOS


 

Völker harmadik aranyérme

Sandra Völker pénteken megszerezte harmadik aranyérmét a német úszóbajnokságon, miután 100 méter háton sem talált legyőzőre. A 27 éves klasszis 50 és 100 méter gyors után ebben a számban is teljesítette a világbajnoki szintet.

- Még soha sem voltam ilyen jó, végre olyan eredményeket érek el, amilyeneket már három-négy évvel ezelőtt szerettem volna. Ha Fukuokában is sikerül hoznom a mostani formámat, akkor mindenképpen érmekre vagyok esélyes.

A vb-t július 22-29. között rendezik meg a japán városban.

Két számban biztosította már vb-részvételét Hannah Stockbauer (800 és 1500 gyors), Annika Melhorn (400 vegyes, 200 pillangó) és Thomas Rupprath (100 és 200 pillangó).

Rupprath a 100 pillangó pénteki előfutamában 52.54 mp-cel új német csúcsot állított fel, 4 századdal megjavítva a korábbi rekordot. A döntőben is ő volt a legjobb.

A férfi 100 hát fináléjában Steffen Driesler legyőzte az Európa-csúcstartó Stev Thelokét, de mindketten kvalifikálták magukat a világbajnokságra.

Meglepetés a férfi gyorsúszók szereplése, közülük még senki sem teljesítette a vb-szintet.

- A 4x200-as váltót csak akkor nevezzük, ha a versenyzők megfelelő formában lesznek, ettől azonban egyelőre messze vannak - mondta Ralf Beckmann, a válogatott szövetségi kapitánya. - Hétfőig döntök a kérdésben. Ha úgy látom, hogy nincs esélyünk a dobogóra, akkor nem állunk rajthoz. Az 1987-es csapat 7:13.10 perccel tartotta a világcsúcsot, a mostani négyes itt, Braunschweigben 7:21.68-at úszott. Nagyon csalódott vagyok, hiszen eddig még egyetlen világbajnokságról sem hiányzott a váltónk.

A pénteki érdekesebb eredmények:

Férfiak:

100 m hát: 1. Driesen 55.13 mp, 2. Theloke 55.32
100 m pillangó: 1. Rupprath 52.60 mp (előfutamban 52.54 - német csúcs)

Nők:

100 m hát: Völker 1:01.51 p
200 m pillangó: 1. Melhorn 2:09.14 p
800 m gyors: 1. Stockbauer 8:35.43 p

Sporthírek, 2001.05.18

Thomas Rupprath: közel a világcsúcshoz
Malchow kioktatta Phelpset

Thomas Rupparth alaposan belehúzott, a braunschweigi német bajnokság során pillangón senkit sem engedett az első hely közelébe. Ötvenen nyújtotta a legjobb produkciót (23.86), mindössze 26 századdal maradt el az ausztrál Geoff Huegill világrekordjától. Rupprathoz hasonlóan Steve Thelöke is kiugróan tempózott, ő ötven háton hozta a világranglista második időeredményét (25.74). A júliusi fukuokai világbajnokság főpróbájának számító német bajnokságon Rupprath mellett Sandra Völkerjátszott főszerepet, ötven és száz gyorson, valamint ötven és száz háton sem talált legyőzőre. Ötven háton ráadásul a világranglista második legjobbját nyújtotta (28.52).

Egy "házzal" odébb, az amerikai Ann Arborban ugyancsak a világbajnokság jegyében rendeztek versenyt. Az olimpiai bajnok Cristina Teuscher négy számban nyert (200, 400 m gyors, 200, 400 m vegyes), a Kovács Ági mögött kétszáz mellen Sydneyben második Kristy Kowal ellenben meglehetősen gyenge időket úszott. A száz és kétszáz mellen elért időeredményeivel (1:11.57, 2:32.33) Fukuokában még a selejtezőből sem jutna tovább. Ami viszont biztosra vehető: a vb-n nagyságrendekkel jobb formában találjuk majd Kowalt.

Braunschweigben Rupparth és Völker, Ann Arborban pedig Tom Malchow jelentette az unikumot. Malchow kétszáz pillangón nem csupán a világranglista harmadik legjobb idejének örülhetett (1:55.66), hanem annak is, hogy visszavágott a mindössze tizenöt esztendős Michael Phelpsnek, aki kora tavasszal megdöntötte Malchow világrekordját. Mondjuk, nagy versenyről szó sem lehetett, Phelps ugyanis halovány lenyomata volt korábbi önmagának, nem tudott két percen belülre kerülni.

Nagymedencés német bajnokság, Braunschweig

Férfiak. 100 m gyors: 1. Zastrow 50.20, 2. Spanneberg 50.46, 3. Conrad 50.70. 400 m gyors: 1. Hell 3:52.17, 2. Pohl 3:55.16, 3. Lohfink 3:56.56. 50 m hát: 1. Thelöke 25.74, 2. Rupprath 25.87, 3. Halgasch 26.02. 50 m mell: 1. Warnecke 28.38, 2. Nowakowski 28.53, 3. Fischer 28.62. 50 m pillangó: 1. Rupprath 23.86, 2. Friedrich 24.09, 3. Dehmlow 24.65. 200 m vegyes: 1. Letzin 2:02.65, 2. Keller 2:03.19, 3. Kruppa 2:03.86

Nők. 200 m gyors: 1. Harstick 2:00.88, 2. Ries 2:01.43, 3. Szalai 2:01.93. 400 m gyors: 1. Stockbauer 4:13.11, 2. Harstick 4:17.45, 3. Steffen 4:19.97. 50 m hát: 1. Völker 28.52, 2. Buschschulte 29.08, 3. Pietsch 29.25. 200 m hát: 1. Hetzer 2:12.93, 2. Buschschulte 2:14.02, 3. Rund 2:14.72. 200 m mell: 1. Weiler 2:30.39, 2. Poleska 2:31.00, 3. Kuc 2:31.61. 100 m pillangó: 1. Mehlhorn 59.81, 2. Samulski 1:01.09, 3. Meissner 1:01.39. 200 m vegyes: 1. Mehlhorn 2:13.86, 2. Hetzer 2:15.28, 3. Klenz 2:17.75

Nagymedencés felkészülési verseny, Ann Arbor

Érdekesebb eredmények

Férfiak. 50 m gyors: 1. Jones 23.73. 100 m gyors: 1. Walker 51.49. 1500 m gyors: 1. Margalis 15:26.31. 100 m pillangó: 1. Malchow 54.21. 200 m pillangó: 1. Malchow 1:55.66, 2. Phelps 2:00.16. 200 m vegyes: 1. Phelps 2:03.40. 400 m vegyes: 1. Phelps 4:22.10

Nők. 50 m gyors: 1. Cope 26.37. 200 m gyors: 1. Teuscher 2:03.40. 400 m gyors: 1. Teuscher 4:15.72, 2. Munz 4:19.43. 100 m hát: 1. Fratesi 1:03.04, 2. Cope 1:03.13. 200 m hát: 1. Fratesi 2:12.83. 100 m mell: 1. Kowal 1:11.57. 200 m mell: 1. Kowal 2:32.33. 100 m pillangó: 1. Doscenza 59.96, 2. Coughlin 1:00.94. 200 m vegyes: 1. Teuscher 2:16.18, ...4. Kowal 2:19.95. 400 m vegyes: 1. Teuscher 4:47.84

Nem vállal szerepet az elnökségben

Lemondott Perjámosi

Szirmai György

Lemondott tisztségéről Perjámosi Sándor, a Magyar Úszószövetség elnökségi tagja. A döntés meglepő, hiszen a Dunaferr SE ügyvezető elnöke csupán néhány hónapja vállalt szerepet a testületben.

"Én nyugodtan, békében, az egész magyar úszósport érdekében szerettem volna tenni - indokolta a távozását Perjámosi. - Ez a törekvésem azonban elakadt néhány hangadó ellenkezésén. Számomra sohasem létezett az az ellentét, amit néhányan mesterségesen szítanak a vidéki és a fővárosi szakemberek között. Az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban az volt, amikor a már említett edzői csoport leszavazta, hogy a vidékbajnokságon budapesti úszók is indulhassanak. Kicsinyesnek tartom ezt a hozzáállást. Ebben a légkörben nem tudok és nem is kívánok tovább dolgozni."

SE, Nemzeti Sport 2001.05.22

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001