FONTOS


 

Pénteken Rióban rajtol a Vk-sorozat
Ötvenezer dollárt kap az összetett győztes


Pénteken ismét nekifeszülnek, Rio de Janeiróban rajtol a rövid pályás Világkupa-szezon. Gyorsan tegyük hozzá: soha nem látott pénzdíjért. Errol csak annyit, minden egyes futamgyozelem ezer dollárt ér, a második hely ötszázat, a harmadik pedig kétszázötvenet. És ez még semmi, hiszen aki a kilenc állomást magába foglaló Világkupa-sorozat végén összesítésben is dobogón végez, szintén nem kevés pénzzel gazdagodik. Számszerusítve: az összetett elso - számonként - ötvenezer zöldhasút tehet zsebre, a második harmincezret, de a harmadik is húszezer dollárról szóló csekket vihet haza. És akkor még nem említettük, hogy a világcsúcsért külön fizetnek a szervezok.

Szóval pénteken rajt Rióban, hogy aztán még novemberben Edmontonban és New Yorkban randevúzzanak a rövid pályás medencét - huszonöt méteres - kedvelo specialisták. Az Amerikai-zóna után decemberben az Óceániai zóna következik (Sanghaj és Melbourne), januárban pedig Európába költözik a vizes cirkusz, sorrendben Imperia, Párizs, Stockholm és Berlin következik.

A hírek szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is sztárkavalkád lesz a Vk-sorozaton, és abban sincs változás, hogy a magyar úszók nem vesznek részt az eseményen. Pedig Szabados Béla bebizonyította, érdemes elindulni, o az 1999/2000-es szezon során száz és kétszáz gyorson összetett gyoztes lett, négyszáz gyorson pedig harmadik. Fentebb már kiderülhetett, nem keresett rosszul vele, ám az is tény, a részvétel nem kevés pénzbe kerül (a szabályok szerint amúgy az összetett versenyben csak az vehet részt, aki minden zónában rajtkore lép).

SE, Nemzeti Sport 2001.11.16

Kovács Ágnes
A rövid pályás Vk programja

Amerikai zóna

Rio de Janeiro (nov. 16-18.)
- Liszogor legyozte Szludnovot


Edmonton (november 23-24.)
- Moravcová-dupla a nyitányon
- Moravcová öt győzelemig jutott


New York (november 27-28.)
- Coughlin: világcsúcs kétszáz háton
- Coughlin: dupla csúcs


Óceániai zóna

Sanghaj (december 2-3.)
- Huegill és Coughlin vezet
- Két kínai, egy világrekord


Melbourne (december 7-9.)
- Huegill: pillangós világcsúcs
- Baker Európa-csúcsig jutott
- Kevés lehet a csúcsokra szánt pénz
- Fölényben a mellúszók


Európai zóna

Imperia (január 14-15.)
- Liszogor-dupla Imperiában
- Baker: ismét világrekord


Párizs (január 18-19.)
- Párizsi sztárkavalkád
- Moses világcsúccsal köszönt be
- Párizs, a csúcsok városa


Stockholm (január 22-23.)
- Ed Moses: dupla csúcs
- Három csúcs a Moses-kosárban


Berlin (január 26-27.)
- Négy világcsúcs a nyitányon
- Csak két rekord Berlinben ÚJ!
- Moses, Moravcová: zsebben az ötvenezer ÚJ!
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001