FONTOS


 

Idén másodszor javított csúcsot ötven méter mellen
Baker: ismét világrekord

Zoé Baker a jelek szerint megállíthatatlan, az ötven méteres női mellúszás specialistája tizenegy napon belül immár a második világrekordot repesztette a legrövidebb mellúszótávon. Január negyedikén, Durbanban, a nyílt dél-afrikai bajnokságon az esztendő első világcsúcsát úszva, 30.53-ra volt képes. Akkor azt mondta, reméli, a rövid pályás szezon során még képes lesz hasonló teljesítményre. Képes volt, kedden kora este, az olaszországi Imperiában két századot javított a korábbi világrekordján. A csúcshoz talán az is kellett, hogy egy korábbi rekorder, a kínai Luo Csüe-csüan is ott volt a medencében, aki december elején még 30.56-tal csúcstartónak mondhatta magát. Nos, bár végig Bakerrel tartott, Imperiában elmaradt a legjobbjától (30.72).

Baker világrekordja nagy tapsot kapott, ellenben az olasz olimpiai bajnok Domenico Fioravanti produkcióját látva kedden sem ugrált örömében a talján publikum. A mellúszás nagymedencés olimpiai bajnoka, az ötven és kétszáz mell, valamint a száz vegyes után száz mellen sem tudott nyerni, az utóbbiban az imperiai napok során három egyéni győzelemig jutó ukrán Oleg Liszogor és az orosz Komornyikov mattolta. A másik itáliai bajnok, Massimiliano Rosolino viszont meggyőző előadást tartott kétszáz vegyesen, megerőltetés nélkül verte vissza a riválisok támadásait. A hölgyeknél kedden Baker mellett a Costa Rica-i Claudia Poll is remekelt, a dél-amerikai nagymedencés olimpiai bajnok száz és négyszáz gyorson sem talált legyőzőre.

Rövid pályás Világkupa, 6. állomás, Imperia

Férfiak. 50 m gyors: 1. Kizierowski (lengyel) 21.86, 2. Volinyec (ukrán) 21.98, 3. Pimankov (orosz) 22.20. 200 m gyors: 1. Borges (brazil) 1:45.04, 2. Pelliciari 1:45.26, 3. Kapralov (orosz) 1:46.45. 1500 m gyors: 1. Minotti 14:56.16, 2. Righi 15:03.26, 3. Ercoli 15:04.81. 50 m hát: 1. Maskovic (horvát) 24.54, 2. Helbig (német) 24.71, 3. Zeravica (horvát) 25.03. 200 m hát: 1. Alecsine (orosz) 1:54.79, 2. Sung Min (dél-koreai) 1:55.77, 3. Gath (izraeli) 1:55.79. 100 m mell: 1. Liszogor (ukrán) 59.70, 2. Komornyikov (orosz) 1:00.07, 3. Fioravanti 1:00.33. 100 m pillangó: 1. Marcsenko (orosz) 51.90, 2. Szilantyev (ukrán) 52.38, 3. Poljakov (orosz) 52.81. 200 m vegyes: 1. Rosolino 1:57.99, 2. Karnaugh (amerikai) 1:59.22, 3. Ciancarini 1:59.49

Nők. 100 m gyors: 1. Poll (Costa-Rica-i) 55.01, 2. Chiuso 55.75, 3. Consolandi 55.90. 400 m gyors: 1. Poll (Costa Rica-i) 4:08.60, 2. Ricciardi 4:10.39, 3. Malanyina (orosz) 4:10.51. 100 m hát: 1. Csen Su (kínai) 1:00.49, 2. Komarova (orosz) 1:00.70, 3. Cappa 1:01.00. 50 m mell: 1. Baker (brit) 30.51 - világcsúcs, régi: 30.53 - Baker - 2002. 01. 04., 2. Luo Csüe-csüan (kínai) 30.72, 3. Hanson (ausztrál) 31.40. 200 m mell: 1. Bakaldina (orosz) 2:25.79, 2. Hanson (ausztrál) 2:26.02, 3. Caslaru (román) 2:26.80. 50 m pillangó: 1. Rolland (kanadai) 27.40, 2. Jacobsen (dán) 27.78, 3. Sun So Eun (dél-koreai). 200 m pillangó: 1. Jang Jü (kínai) 2:07.41, 2. Jacobsen (dán) 2:10.08, 3. Segat 2:10.76. 100 m vegyes: 1. Borochovski (izraeli) 1:02.25, 2. Hanson (ausztrál) 1:02.42, 3. Gramillano 1:02.60. 400 m vegyes: 1. Caslaru (román) 4:40.30, 2. Biscia 4:41.36, 3. Cavallino 4:45.12. (A nem jelölt nemzetiségű versenyzők olaszok)

Következik: Világkupa, 7. állomás, Párizs (január 18-19.)

SE, Nemzeti Sport 2002.01.16

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK