FONTOS


 

Moravcová Európa-csúcsig jutott száz méter pillangón Párizsban
Moses világcsúccsal köszönt be

Az átlagnál harmatosabb színvonalú imperiai Világkupa-forduló után pénteken Párizsban - a sorozat hetedik állomásán - alapos kárpótlást kaptunk. Mindebben az amerikai mellúszó, Ed Moses járt az élen, aki előbb ötven mellen nyert kimagasló idővel, majd nem sokkal később kétszáz mellen önmaga világrekordját is megdöntötte. Nem is akárhogyan, több, mint két (!) másodperccel szárnyalta túl a korábbi eredményét, amit még kétezer márciusában, Minneapolisban produkált. Az új rekord (2:04.37) korszakosnak mondható, és azt sem nehéz megjósolni, hogy Moses ezzel jó eséllyel pályázik a Vk összetett győztesének járó harmincezer dollárra is (a FINA-ponttáblázat alapján osztják szét a dobogósoknak járó zöldhasúkat).

Moses mellett a szlovák Martina Moravcová is csúcsig jutott a párizsi viadal első napján, ő száz pillangón Európa-rekordra volt képes (57.09). Martina kisasszony nem első alkalommal törölte a statisztikákból a száz pillangó csúcsát, ennek alátámasztásául csak annyit, a korábbi rekordot is ő tartotta. Moravcová amúgy ötven gyorson is nyert Párizsban, és mivel minden egyes futamgyőzelem ezer dollárt ér, kétezerrel már mindenképpen gazdagabban távozhat a francia fővárosból. Kiváló időeredményeket hozott a férfi száz gyors fináléja is, itt a papírformának megfelelően az amerikai Lezak diadalmaskodott. A holland Pieter van den Hoogenband ellenben elmaradt a várttól, csak a hatodik helyen végzett.

Rövid pályás Világkupa, 7. állomás, Párizs

Férfiak. 100 m gyors: 1. Lezak (amerikai) 47.44, 2. Pimankov (orosz) 47.84, 3. Tucker (amerikai) 48.10, ...6. Van den Hoogenband (holland) 48.18. 400 m gyors: 1. Say (kanadai) 3:42.19, 2. Rodkin (orosz) 3:45.95, 3. Csul Min (dél-koreai) 3:46.19. 100 m hát: 1. Szing Min (dél-koreai) 53.15, 2. Alecsine (orosz) 53.22, 3. Urbach (izraeli) 53.24. 50 m mell: 1. Moses (amerikai) 26.74, 2. Szludnov (orosz) 26.84, 3. Duboscq (francia) 27.50. 200 m mell: 1. Moses (amerikai) 2:04.37 - világcsúcs, régi: 2:06.40, Moses - 2000., 2. Piper (ausztrál) 2:07.90, 3. Knabe (kanadai) 2:09.41. 200 m pillangó: 1. Poljakov (orosz) 1:55.20, 2. Hedel (francia) 1:57.07, 3. Valimaa (finn) 1:59.00. 100 m vegyes: 1. Kizierowski (lengyel) 54.57, 2. Karnaugh (amerikai) 55.43, 3. Marchand (francia) 55.59. 400 m vegyes: 1. Cartensen (dán) 4:13.19, 2. Rostoucher (francia) 4:13.33, 3. Oriwol (kanadai) 4:14.24

Nők. 50 m gyors: 1. Moravcová (szlovák) 24.95, 2. Kibalo (orosz) 25.32, 3. Pickering (brit) 25.44. 200 m gyors: 1. Jang Jü (kínai) 1:55.81, 2. Poll (Costa Rica-i) 1:56.59, 3. Pickering (brit) 1:57.85. 800 m gyors: 1. Pascoe (ausztrál) 8:19.54, 2. Malanyina (orosz) 8:29.88, 3. Strasser (svájci) 8:34.19. 50 m hát: 1. Carroll (kanadai) 27.41, 2. Cope (amerikai) 27.99, 3. Manaudou (francia) 28.35. 100 m mell: 1. Luo Csüe-csüan (kínai) 1:06.39, 2. Beard (amerikai) 1:07.12, 3. Hanson (ausztrál) 1:07.63. 100 m pillangó: 1. Moravcová (szlovák) 57.09 - Európa-csúcs, régi: 57.16 - 2001., 2. Jacobsen (dán) 59.43, 3. Borochowski (izraeli) 59.54. 200 m vegyes: 1. Klocskova (ukrán) 2:09.10, 2. Hansen (dán) 2:11.93, 3. Caslaru (román) 2:12.13

50 m pillangó: 1. Huegill (ausztrál) 23.03, 2. Foster (brit) 23.63, 3. Marcsenko (orosz) 23.66. 200 m hát: 1. Komarova (orosz) 2:09.69, 2. Wyciffle (kanadai) 2:09.95, 3. Baron (francia) 2:10.99.

SE, Nemzeti Sport 2002.01.19

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK