FONTOS


 

Magyar érmes az amerikai egyetemibajnokság döntőjében
Bronzos Kerékjártó

Kerékjártó Tamás továbbra is remek formában versenyez, négyszáz méter vegyesen már megúszta a júliusi, berlini Európa-bajnokság szintidejét és most kétszáz yard vegyesen is kiválóan tempózott. A Southern California magyar válogatottja az egyetemi bajnokság fináléján (a texasi Athensben) nem csupán döntőbe került, a dobogóra is felállhatott. Igaz, az aranyéremre nem volt esélye - az osztrák Rogan és az amerikai Trupin különcsatája után az előbbi vihette haza -, ám a bronzérmét senki sem veszélyeztette. Kerékjártó produkciója nem csupán azért kiemelkedő, mert inkább négyszáz vegyesen érzi otthon magát, hanem mert egy hónapja vállsérülés miatt egy hétig tréningezni sem tudott. A miskolci illetőségű versenyző előtt korábban csak Szabados Béla és Czene Attila tudott felkapaszkodni a dobogóra az egyetemi bajnokság döntőjén.

"A sérülésem előtt azt sem tartottam elképzelhetetlennek, hogy nyerek kétszáz vegyesen, de a kihagyás miatt úgy voltam, már azzal is elégedett leszek, ha döntőbe kerülök. Sikerült, a bronzérem számomra is kellemes meglepetés. Még négyszáz vegyesen és kétszáz pillangón indulok az egyetemi bajnokságon, mindkét számnál a döntőbe jutás a célom" - összegzett Kerékjártó, akinek bronzérem jutott, a másik magyar induló, Batházi István ellenben nem került fináléba. A négyszáz vegyesen Európa-bajnok versenyző a tizenkilencedik helyen végzett, ám csak a hosszabbik táv bemelegítéseként állt rajtkőre.

Egyetemi bajnokság, division-1, Athens

50 yard gyors: 1. Schoeman (Arizona) 19.08, 2. Ervin (California) 19.10, 3. Bal (Stanford) 19.48. 500 y gyors: 1. Keller (Southern California) 4:12.83, 2. Vendt (Southern California) 4:13.99, 3. Cole (Harvard) 4:16.91. 200 y vegyes: 1. Rogan (osztrák, Stanford) 1:44.03, 2. Trupin (Stanford) 1:44.08, 3. Kerékjártó Tamás (magyar, Southern California) 1:45.56, ...19. Batházi István (magyar, Carolina) 1:47.32. 4x50 y gyorsváltó: 1. Stanford 1:16.49, 2. California 1:16.89, 3. Arizona 1:16.99. 4x100 y vegyes váltó: 1. Stanford 3:06.81, 2. Texas 3:06.93, 3. Minnesota 3:09.79


Hajós: ismét nyitva

BUDAPEST. A dunai árhullám levonulása után nyit a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda: szombaton és vasárnap 6-tól 18 óráig várja a látogatókat, hétfőn zárva lesz. Az úszni vágyók az 50-es nyitottat még néhány napig nem használhatják, a többi medence azonban már a rendelkezésükre áll. A szigeti létesítmény hétfőn zárt be a magas vízállás miatt.

ÁN, SE, Nemzeti Sport 2002.03.30

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK