FONTOS


 

A magyar bajnoknő phoenixi trófeái:az Év elsőse, az Év legjobbja
Kovács Ági: Amerikából jöttem

Kedden kora délután ismét magyar földre lépett az olimpiai bajnoknő. Utoljára karácsonykor tölthetett itthon néhány napot. Kovács Ágnes - hiszen róla van szó - most hosszabb ideig állomásozik Magyarországon. Pihenni is fog, ám a jövő hét folyamán már ismét az úszásé a főszerep, hiszen ott lesz a július végi berlini nagymedencés Európa-bajnokságon. Ági amúgy jó híreket hozott a tengerentúlról, mint kiderült, nem csupán a medencében, az iskolapadban is módfelett eredményes. Ennek jeleként csak annyit, a phoenixi Arizona State University hallgatójaként 4.4-es átlaggal zárta a vizsgáit.

"Öt tantárgyból, gazdaságtanból, pszichológiából, angolból, matematikából és zenetörténetből kellett vizsgáznom. A legjobban az angol és a metematika vizsgám sikerült, de a többire sem lehet panaszom. A vizsgáim sikerültek, ám a tanulás egyáltalán nem ment az úszás kárára, minden nap tréningeztem, reggel ötven méteres medencében, délután pedig huszonötösben" - mondja a hétszeres Európa-bajnok Kovács Ági, aki a vízben is jelesre vizsgázott, hiszen márciusban az amerikai egyetemi bajnokság döntőjén 200 yard mellen második lett, 100 yard mellen, 400 yard vegyesen és az Arizona State University 4x100 yardos vegyes váltójával pedig ötödik.

"Bár sokan azt mondták, az első évben biztosan gondom lesz a yardos versenyekkel, egyáltalán nem okozott gondot az átállás. Az egyetemi bajnokságon nyújtottakkal tökéletesen elégedett vagyok, és nem csak én, hiszen az egyetem díjkiosztó gáláján két elismerést is kaptam. Én lettem az Év elsőse és az esztendő legkiemelkedőbb úszója. Kétszáz yard mellen ezüstöt nyertem, ráadásul az amerikai Kowal yardos világcsúcsán belül úsztam. Itthon nem érzékelni, de Amerikában nagyon komoly rangja van annak, ha valaki részt vehet az egyetemi bajnokság döntőjén. És ha ott még a legjobb nyolc között is végez... Nem csupán jelképes erejű, hogy a futamok után nyolc fokból álló dobogóra szólították a finálé résztvevőit." - folytatta a világelső.

Kovács Ági tehát a jövő hétig pihen, majd ismét a Kőér utcai uszodában falja a hosszokat. A berlini Európa-bajnokságon ugyanis ismét maradandót akar alkotni, ahol várhatóan 50, 100 és 200 méter mellen áll rajtkőre. De Berlinről még korai beszélni, főleg, hogy csak kedden érkezett haza.

"A legjobban arra vágyom, hogy egy nagyot aludjak" - zárta a beszélgetést a bajnoknő, aki a mama húslevesét azért az alvás előtt még elfogyasztotta. Utoljára karácsonykor érezhette az ízét...

Nemzetközi verseny, Bruges

Férfiak. 1500 m gyors: 1. Hoffmann (német) 15:31.35. 200 m pillangó: 1. Keller (német) 2:00.57. 200 m vegyes: 1. Keller 2:04.49 Nők. 50 m gyors: 1. Völker (német) 25.93. 100 m gyors: 1. Völker 56.53. 50 m hát: 1. Völker 29.74. 50 m mell: 1. Schäffer (német) 31.88. 100 m mell: 1. Baans (holland) 1:11.72

De Bruijnt elküldték

Eindhoven. A hivatalos közlemény szerint nem megfelelő életvitele miatt klubja kirúgta Inge de Bruijn háromszoros olimpiai bajnok holland úszófenomént. A jólértesültek szerint a háttérben az áll, hogy a 28 éves klasszis kapcsolata megromlott az edzőjével, akihez nem csupán baráti szálak fűzték. Jacco Verhaeren mostanában már kizárólag az ausztrál csodaúszó, Ian Thorpe legnagyobb riválisának számító, 100 és 200 gyorson szintén sydneyi aranyérmes Pieter van den Hoogenbanddal foglalkozik. Az Egyesült Államokban, Portlandben edzőtáborozó de Bruijn (kétezerben a világ legjobb úszónőjének választották) nem kívánta kommentálni az elbocsátást.
"Inge túlságosan is élvezi a hírnevet, a csillogást, így pedig képtelenség tovább együttműködnünk" - indokolta a döntést a PSV Eindhoven menedzsere.

Negatív tesztek

Moszkva. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) szerint negatív lett a moszkvai rövid pályás világbajnokság mind a 150 doppingtesztje. A FINA először végzett vb-n vérvizsgálatot, összesen 92 ilyen próbára került sor.

SE, Nemzeti Sport 2002.05.08

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

  
  Újra itthon

 
LINKEK