FONTOS


 

Zágrábban a Turi-csapat

Zágrábban vendégeskednek a Bp. Spartacus válogatottjai, szombaton és vasárnap választ kaphatunk arra, hol is tartanak a felkészülésben Turi György tanítványai (egyedül Cseh László nem utazik, ő iskolai vizsgái miatt marad itthon). A Kőér utcaiak vezetőedzője optimista, ám azzal is tisztában van, nem a horvát fővárosban kell csúcsformát tempóznia a versenyzőinek, hanem legkésőbb július végén, a berlini Európa-bajnokságon.

"Nem készülünk külön a zágrábi versenyre, még pénteken reggel is edzettünk. Mindamellett örülnék egy-két kiugró időeredménynek, amelyre meg is van az esély. Kíváncsi vagyok például Kovács Ágira, akinek az idén ez lesz az első nagymedencés versenye. Egy hónapja van itthon, biztosan visszaköszön majd a teljesítményében az elvégzett munka" - nyilatkozta Turi, aki örömmel nyugtázta, hogy Batházi István szerdán Barcelonában teljesítette 400 méter vegyesen az Európa-bajnoki szintidőt.

"Pisti, amióta hazajött a tengerentúlról, egy másodpercre sem pihent, még nekem kellett mondanom a tornatermi edzésen, hogy lassítson. Profi módon megoldotta a feladatot" - értékelt a vezetőedző, aki szerint Risztov Éva már Zágrábban megmutathatja, mit várhatnak tőle a riválisok a berlini Európa-bajnokságon ...

SE, Nemzeti Sport 2002.06.15.

Föld alatti medence
Kovács Ági biztató formája

Különleges helyszínen rendezik július 28-a és augusztus 4-e között az úszó Európa-bajnokságot. Berlinben föld alatti medencében kerül sor a versenyre, amelyen szép eredmények várhatók a mieinktől.

- Ismerjük ezt a medencét - kezdte Kiss László (képünkön), az úszóválogatott szövetségi kapitánya. - A világítása nem természetes, de már Világkupa-versenyeket is rendeztek itt, vélhetően nem lesz probléma a fényviszonyokkal. A felkészülés kitűnően halad, várhatóan kétszer annyi versenyzőt indítunk, mint a tavalyi vb-n.


Kiss László, szövetségi kapitány

A hónap végén esedékes székesfehérvári ob-n még teljesíthető az Eb-kiküldetési szint. Több válogatott versenyző ma a Ferencváros és a Bp. Spartacus csapatával Ljubljanába utazik, az Arany Medve-viadalra. Hosszú idő óta itt versenyzik először 50 m-es medencében az olim-piai- és világbajnok Kovács Ágnes. Formája biztató, a tavalyinál jobb edzéseredményei vannak.

- Az Eb-n öt-hat érmet várok a csapattól. Kovács Ági mellett Risztov Éva, Bodrogi Viktor, Horváth Péter, Zubor Attila, valamint a 4x100-as férfi vegyes váltó lehet dobogós. A július közepi linzi ifi Eb-n legjobban szereplő úszóinkat is elindítanánk a felnőttek között.

riskó, Színes Sport 2002.06.14.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK