FONTOS


 

104. országos bajnokság, Székesfehérvár
Országos csúccsal győzött a Dunaferr női gyorsváltója
Horváth Péter duplával nyitott


Kinn elviselhetetlen, szinte szaharai hőség, benn a trópusi esőerdőket idéző klíma. A felüdülést jelentő víz csak karnyújtásnyira, mégis elérhetetlen meszszeségekben, csütörtöktől vasárnapig szó szerint érvényes a székesfehérvári uszoda falain olvasható felirat: "Fürödni tilos!"

Négy napig ugyanis az egykori koronázóvárosban randevúzik egymással a honi úszótársadalom - a sportág történetében immáron száznegyedszer gyűlnek össze a legjobbak.
Az utolsó szót kéretik szó szerint venni, hiszen tényleg felvonul a hazai elit, ugyanis a válogatottak számára a viadalon az érmek és a helyezések - azaz a dicsőség - mellett, legalább annyira fontos, hogy lemérhetik, hol tartanak a július 25-én kezdődő berlini kontinensbajnokság előtt. Éppen ezért aztán a szakvezetők sem elsősorban csúcsdömpinget várnak, sokkal inkább tanítványaik fizikális állapotára kíváncsiak.
- De azért az eredményesség nem szorulhat háttérbe - tette hozzá a fentiekhez Turi György, a tavaly tizennyolc aranyat szerző Bp. Spartacus vezetőedzője. - Bevallom, elégedetlen lennék, ha úgy szerepelnénk, mint egy esztendővel ezelőtt. Bízom benne, vasárnap estig újabb negyedszáz bajnoki címmel növeljük az egyesület dicsőséglistáját.
Ehhez az első lépést már a nyitófinálé, az 50 méteres férfi hátúszás során megtehették volna a szövetkezetiek, hiszen a linzi junior Eb-re készülő Cseh László révén képviseltették magukat az aranycsatában, ám a számot az esélyeknek megfelelően a címvédő Horváth Péter nyerte az időszakhoz képest jó - tavalyi önmagához viszonyítva 53 századdal gyorsabb - idővel.
Nem kellett persze sokat várni az első szparis bajnokra sem, az ob sztahanovistája, a tíz számban induló - hét egyéni, három váltó - Risztov Éva ugyanis utcahosszal nyerte a 400 méteres gyors aranyát, méghozzá Horváth-hoz hasonlóan jó idővel.
Utóbbi aztán az 50 pillangó fináléjában még rá is tett egy lapáttal korábbi teljesítményére, ugyanis élete legjobbját úszta - a hát döntővel az izmaiban -, ráadásul némi meglepetésre - ha csak egyetlen századdal is - legyőzte a szám favoritját, Gáspár Zsoltot. Kikapott egy másik esélyes is, bár az újabb bajnoki címet azért elkönyvelhette magának: Zubor Attilát 50 méter gyorson ugyanis a görög Szpiridon Bicakisz utasította maga mögé, és ugye, a viadalon vendégként induló hellének eredményei nem számítanak az érmek elosztásánál.
Kovács Ágnest viszont egyáltalán nem zavarta, hogy nemcsak a hazai riválisokkal kellett megküzdenie, mindenféle erőlködés nélkül nyerte a legrövidebb mellszámot - ötven méter alatt több mint nyolc tizedet vert második helyezett klubtársára, a junior Európa-bajnok Reményi Dianára.
Cseh László még csak reménykedik benne, hogy hamarosan ő is kontinensbajnoknak mondhatja magát a juniorok között, magyar bajnoki címmel viszont már büszkélkedhet: 1500 gyorson a görög Oikonomu mögött másodikként csapott a célba, s ezzel az eredményhirdetésnél ő állhatott a dobogó legfelső fokára.
A nyitónap fináléinak sorát a gyorsváltók zárták, melyek közül a hölgyeknél a Dunaferr gárdája harmincnégy századdal megjavítva az FTC tavaly elért országos csúcsát utasította maga mögé a Kovács Ágnest is soraiban tudó Spartacust, míg a férfiaknál Gáspár Zsolt remek finisének köszönhetően a címvédő FTC diadalmaskodott.

Vízcseppek

Horváth Péter (az ob első duplázója, az 50 méter hát és 50 méter pillangó bajnoka): Mivel már márciusban megvolt a szintem az Eb-re, így nem készültem különösebben. Örülök mindkét aranynak, a háton alig maradtam el a legjobbamtól, pillangón pedig valamit törlesztettem Gáspárnak az elmúlt évekért. Ráadásul az eddigi legjobb időmmel!
Risztov Éva (az ob első női bajnoka, a 400 gyors aranyérmese): Örülök a négyszázas időnek, hiszen ellenfél nélkül sikerült elérnem. A többi számban egyelőre csak arra figyelek, hogy bejussak a döntőbe. A csütörtöki napom egyébként nem is volt annyira fárasztó, a péntek keményebb lesz, hiszen többek között ezerötszáz gyorson is indulok.
Kiss László (szövetségi kapitány): Nem történt meglepetés, a válogatottak azt hozták, amit várni lehetett tőlük, talán Horváth és Risztov ideje mondható kicsit jobbnak, előbbi a vegyes váltó miatt fontos lehet. Zubor veresége is benne volt a pakliban, ilyen terhelés mellett ötvenen még lassabbak a versenyzők.
Zubor Attila (az 50 gyors bajnoka): Ismertem Bicakiszt, Barcelonában már úsztam ellene. Nem tudtam, milyen formában van, magamtól viszont körübelül ennyit vártam, sejtettem, hogy nem fogok huszonhárom másodpercen belül úszni.
Kovács Ágnes (az 50 méter mell győztese): Lassan megszokom a yard után az ötvenes medencét, szerencsére már Zágrábban sem volt gond. Jól éreztem magam a vízben, bár az időm nem túl erős, de most ennyi kellett.
Turi György (a Bp. Spartacus edzője): Négy arany már megvan a remélt huszonötből. A női váltóban benne volt, hogy kikapunk a Dunaferrtől, amelynek a tagjai ráadásul remek időt is úsztak. Pénteken sűrű napunk lesz, és tovább menetelünk a célunk felé.

104. országos bajnokság, Székesfehérvár

Döntők. Férfiak. 50 m gyors. Bajnok: Zubor Attila (Bp. Spartacus, edző: Gyertyánffy Tamás) 23.39, 2. Gáspár Zsolt (FTC-Print 17) 23.42, 3. Flaskay Mihály (Eger Városi ÚK) 23.83, 4. Vári T. (FTC-Print 17) 24.35, 6. Schönek A. (Székesfehérvári Delfin) 24.42 - versenyen kívül: Bicakisz (görög) 23.20
1500 m gyors. B: Cseh László (Bp. Spartacus, e: Turi György) 15:56.46, 2. Nagy Péter (Rája '94 ÚK) 15:58.39, 3. Batházi István (Bp. Spartacus) 16:18.23, 4. Szabó G. (FTC-Print 17) 16:29.72, 5. Kiss G. (Rája '94 ÚK) 16:38.81, 6. Bodrogi V. (Százhalombattai VSE) 16:39.25 - versenyen kívül: Oikonomu (görög) 15:34.45
50 m hát. B: Horváth Péter (Sport Plusz-Mahart SE, e: Gyertyánffy Tamás) 26.25, 2. Cseh László (Bp. Spartacus) 26.97, 3. Szikora Tamás (Bp. Honvéd) 27.71, 4. Szentesi Sz. (Szegedi ÚE) 28.31, 5. Pető Cs. (OSC) 28.46, 6. Bálint P. (OSC) 28.60
50 m pillangó. B: Horváth Péter (Sport Plusz-Mahart SE, e: Gyertyánffy Tamás) 24.67, 2. Gáspár Zsolt (FTC-Print 17) 24.68, 3. Flaskay Mihály (Eger) 25.27, 4. Papp V. (FTC-Print 17) 25.95, 5. Nagy P. (BVSC) 26.10, 6. Szabó G. (FTC-Print 17) 26.62
4x100 m gyorsváltó. B: FTC-Print 17 (Szűcs Tamás, Mészáros Gergely, Bunda Máté, Gáspár Zsolt, e: Sós Csaba) 3:27.08, 2. Bp. Spartacus (Zubor Attila, Tóth Pál, Batházi István, Cseh László) 3:331.28, 3. Székesfehérvári Delfin (Madár Bálint, Kolozár Dávid, Schönek András, Kerékjártó Tamás) 3:35.65, 4. Szeged UE (Molnár J., Máté Zs., Fekete A., Szentesi Sz.) 3:38.97, 5. Bp. Honvéd (Ruszka A., Baranyai P., Szikora T., Gyrcsák B.) 3:42.16, 6. OSC (Kakasi P., Németh D., Pető Cs., Bálint P.) 3:44.62
Nők. 400 m gyors. B: Risztov Éva (Bp. Spartacus, e: Turi György) 4:11. 27, 2. Nagy Réka (Rája '94 ÚK) 4:18.41, 3. Lipcsei Krisztina (Bp. Spartacus) 4:18.89, 4. Hegedűs D. (Hódtáv SC) 4:27.95, 5. Urbán K. (Dunaferr) 4:28.11, 6. Verrasztó E. (Jövő SC) 4:29.21 - versenyen kívül: Limberta (görög) 4:13.97
50 m mell. B: Kovács Ágnes (Bp. Spartacus, e: Turi György) 33.03, 2. Reményi Diána (Bp. Spartacus) 33.86, 3. Bunford Nóra (FTC-Print 17) 34.42, 4. Papp V. (Dunaferr) 34.73, 5. Ficsor A. (Eger Városi ÚK) 35.79, 6. Dara E. (Jövő SC) 35.94
4x100 m gyors váltó. B: Dunaferr (Molnár Viktória, Miskovicz Zsuzsa, Kiss Annamária, Papp Renáta, e: Kovács József) 3:53.32 - országos csúcs, régi: FTC (Csobánki, Dörnyei, Nyíry, Lakos): 3:53.66, 2001, 2. Bp. Spartacus (Kovács Ágnes, Lipcsei Krisztina, Taray Kata, Risztov Éva) 3:54.67, 3. Bp. Honvéd (Ferenczy Orsolya, Szabó Lívia, Szántó Szintia, Dabi katalin) 4:02.83, 4. Székesfehérvári Delfin (Zare G., Madár É., Szilárd B., Decsi E.) 4:06.19, 5. Jövő SC (Szabó Zs., Prohászka Á., Balogh V., Verrasztó E.) 4:08.05, 6. Team 2000 (Csiszár A., Orgoványi R., Tompa É., Lőrincz B.) 4:14.33 - a harmadik helyen végzett FTC-Print 17 csapatát túlváltás miatt kizárták

Vas András, Nemzeti Sport 2002.06.28.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK