FONTOS


 

104. országos bajnokság, Székesfehérvár
Flaskay Mihály remek idővel győzött 100 mellen
Risztov három aranyat nyert


"Vízmélység: 2 méter. Mély víz, csak úszóknak!" - hirdették a feliratok pénteken is a fehérvári uszodában a leglaikusabbak számára is egyértelműsítve, továbbra sem átlagos fürdőzők kallóznak faltól falig a medencében, hanem még mindig a honi úszótársadalom privilégiuma az egykori koronázóváros fedett ötvenese.
Melynek közönsége Turi György reményei szerint a délutáni program végére már a Spartacus dicsőségét zengi. A szövetkezetiek vezetőedzőjének tervei alapján ugyanis a péntekre jutó tizenegy fináléból minimum nyolcban tanítványai sikereinek tapsolhat a lelátó.
Közülük is elsősorban Risztov Évának.
A Spartacus ifjú sztahanovistája ugyanis három számban is döntősnek mondhatta magát, s ezekből kettőben - az erőviszonyok alapján - akár előre is a nyakába akaszthatták volna az aranyat.
Először viszont éppen rizikós, ráadásul számára kissé idegen számban, a 100 gyorson kellett a medencébe csobbannia. Ez azonban cseppet sem zavarta, imponáló magabiztossággal majd' egy testhosszal utasította maga mögé a mezőnyt, ráadásul négy századmásodpercre megközelítette Ormos Edit szakállas, 1986 óta érvényben lévő országos csúcsát.
Risztovnak tehát sikerült a bravúr, elvérzett viszont egy másik nagy Spartacus-egyéniség, Güttler Károly. A 35. évét taposó olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok nyolcvan méterig szenzációsan tempózott a 100 mell fináléjában, tanárian verte vissza a balján úszó Bodor Richárd támadását.
Flaskay Mihályt azonban nem látta.
Az egriek kiválósága pedig kihasználta a kettes pálya adta lehetőségeket, és remek hajrájával, no meg tökéletes benyúlásával besöpörte az aranyat - nem mellékesen kiváló időt repesztett.
Akárcsak 200 pillangón - a hazai szurkolók nagy-nagy örömére - Kolozár Dávid, aki méterekkel a mezőny előtt, két percen belüli idővel csapott a célba.
Csakúgy, mint Risztov másfél kilométer gyorson. Bár Turi György eredetileg csak állóképesség-növelésnek szánta számára a viadalt, a tinédzser tanítvány igencsak kitett magáért, a rájás Nagy Réka társaságában hatalmas iramban falta a hosszokat, hogy végül egy nagy hajrával Csabai Judit '88-as országos csúcsánál 48 századdal hamarabb abszolválja a távot.
Hogy aztán négy középdöntő futam múltával rajthoz álljon 200 pillangón is.
Természetesen ott is győzött, igaz, elmaradt idei rekordjától, ám az előzményeket figyelembe véve ez cseppet sem meglepő.
A nap zárásaként került sor a férfiak 4x200-as gyorsváltójára, melyen nem kisebb tét nyomta a spartacusosok vállát, mint hogy meglesz-e a Turi által minimumként kitűzött nyolcadik arany.
Nos, a bajnoki címnek végül a fölényesen diadalmaskodó ferencvárosiak örülhettek, a Sparinak így "csak" hét elsőség jutott.
No meg Risztov révén egy új országos csúcs.

104. országos bajnokság, Székesfehérvár
Döntők. Férfiak. 200 m gyors. Bajnok: Zubor Attila (Bp. Spartacus, edző: Gyertyánffy Tamás) 1:50.57, 2. Szűcs Tamás (FTC-Print-17) 1:51.45, 3. Kerékjártó Tamás (Székesfehérvári Delfin) 1:52.85, 4. Fekete L. (Rája '94 UK) 1:57.59, 5. Molnár Á. (Jövő SC) 1:58.36 - versenyen kívül: Gianniotisz (görög) 1:52.69
100 m mell. B: Flaskay Mihály (Egervárosi UK, e: Krajnyák György) 1:01.75, 2. Güttler Károly (Bp. Spartacus) 1:02.09, 3. Bodor Richárd (Pécsi TÁSI) 1:02.10, 4. Máté H. (Four Diamond) 1:04.17, 5. Gyurta D. (Jövő SC) 1:04.87, 6. Nagy G. (FTC-Print-17) 1:05.47
200 m pillangó. B: Kolozár Dávid (Székesfehérvári Delfin, e: Dániel András) 1:59.58, 2. Szabó Géza (FTC-Print-17) 2:02.64, 3. Szabó Zsolt (Békéscsabai Előre) 2:06.25, 4. Bereczki J. (Szombathelyi Vízmű) 2:06.50, 5. Drobina N. (Bp. Spartacus) 2:08.45, 6. Fekete A. (Szegedi UE) 2:09.20
4x200 m gyors váltó. B: FTC-Print-17 (Gáspár Zsolt, Kiss Boldizsár, Bunda Máté, Szűcs Tamás, e: Sós Csaba) 7:36.47, 2. Bp. Spartacus (Cseh László, Batházi István, Tóth Pál, Zubor Attila) 7:40.36, 3. Székesfehérvári Delfin (Madár Bálint, Kolozár Dávid, Schönet András, Kerékjártó Tamás) 8:01.46, 4. Jövő SC (Nagy-Pál L., Gyurta D., Molnár Á., Verrasztó D.) 8:02.14, 5. Százhalombattai VSE (Antal L., Bodrogi V., Koltai T., Petrov Á.) 8:07.43, 6. Rája 94 UK (Kiss G., Nagy P., Modori P., Fekete L.) 8:14.02
Nők. 100 m gyors. B: Risztov Éva (Bp. Spartacus, e: Turi György) 56.92, 2. Papp Renáta (Dunaferr) 58.52, 3. Molnár Viktória (Dunaferr) 58.67, 4. Csobánki Zs. (FTC-Print-17) 58.98, 5. Dabi K. (Bp. Honvéd) 59.15, 6. Miskovicz Zs. (Dunaferr) 59.88
1500 m gyors. B: Risztov Éva (Bp. Spartacus, e: Turi György) 16:29.23 - országos csúcs, régi: 16:29.71, Csabai Judit, 1988., 2. Nagy Réka (Rája 94 UK) 16:33.97, 3. Barsi Claudia (Bp. Spartacus) 17:24.08, 4. Verrasztó E. (Jövő SC) 17:31.21, 5. Kopcsa K. (Debreceni DÚSE) 17:42.36, 6. Horváth J. (Rája 94 UK) 17:47.56
100 m hát. B: Szabó-Szepesi Nikolett (Bp. Spartacus, e: Turi György) 1:03.99, 2. Decsi Eszter (Székesfehérvári Delfin) 1:04.82, 3. Fülöp Mariann (FTC-Print-17) 1:05.56, 4. Szilárd B. (Székesfehérvári Delfin) 1:06.89, 5. Szép E. (Hullám'91 UE) 1:07.48, 6. Gazda A. (FTC-Print-17) 1:08.36
100 m mell. B: Kovács Ágnes (Bp. Spartacus, e: Turi György) 1:10.30, 2. Czakó Andrea (Pécsi TÁSI) 1:14.19, 3. Balogh Vanessa (Jövő SC) 1:14.66, 4. Kriván I. (Pécsi TÁSI) 1:17.67, 5. Dara E. (Jövő SC) 1:17.72, 6. Csiszár A. (Team 2000) 1:18.65
50 m pillangó. B: Nyíry Anna (FTC-Print-17, e: Sós Csaba) 27.93, 2. Taray Kata (Bp. Spartacus) 28.71, 3. Papp Renáta (Dunaferr) 28.75, 4. Boulsevicz B. (Római SE) 28.80, 5. Csobánki Zs. (FTC-Print-17) 28.83, 6. Ferenczy O. (Bp. Honvéd) 28.90
200 m pillangó. B: Risztov Éva (Bp. Spartacus, e: Turi György) 2:12.93, 2. Lipcsei Krisztina (Bp. Spartacus) 2:14.43, 3. Urbán Kata (Dunaferr) 2:15.63, 4. Barsi C. (Bp. Spartacus) 2:20.02, 5. Prohászka Á. (Jövő SC) 2:20.99, 6. Magó Á. (Kecskeméti Vízmű) 2:22.37
200 m vegyes. B: Reményi Diána (Bp. Spartacus, e: Turi György) 2:17.54, 2. Szántó Szintia (Bp. Honvéd) 2:21.52, 3. Bunford Nóra (FTC-Print-17) 2:24.47, 4. Tégely V. (Jövő SC) 2:26.60, 5. Zare G. (Székesfehérvári Delfin) 2:29.02, 6. Csajági T. (Jövő SC) 2:29.64 - versenyen kívül: Szarakacani (görög) 2:22.87

Vas András, Nemzeti Sport 2002.06.29.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK