FONTOS


 

104. országos bajnokság, Székesfehérvár
Flaskay Mihály nem engedte visszavágni Güttler Károlyt
Risztov Éva hét aranynál tart


Nagyot nézett még pénteken Güttler Károly, amikor a 100 méteres mellúszás benyúlása után "csak" a második helyre sorolta az eredményjelző - az egri Flaskay Mihály volt az a szemtelen, aki elémerészkedett és besurrant előtte a kettes pályán.


Az egri Flaskay Mihály a 100 méteres mellúszás után szombaton 50 méter mellen sem talált legyőzőre
Olimpiai ezüstérmesünk elismerte, bizony, nem figyelt Misire, ő Bodor Richárdot tartotta szemmel. Ez a kis történet mintegy bevezette a szombati napot, hiszen a döntők sorát a férfi 50 méter mell nyitotta, és bizton kitalálták már, hogy a "kicsi" és a "nagy" újra összecsapott egymással. Az Európa-bajnoki szintidőt már teljesítő Güttler természetesen a visszavágásban bízott, Flaskay pedig az újabb bajnoki címben, hiszen ő elsősorban a legrövidebb távon érzi jól magát. Nos, a duda megszólalása után szűk fél perccel is jó hangulatnak örvendett, miután visszaverte Güttler támadását, kilenc századdal megelőzve nagynevű riválisát.
A férfi 100 méter hát mezőnyéből hiányzott Horváth Péter, aki ebben a számban az Eb-re tartalékol, és úgymond edzésnapnak tekintette a szombatot. A "tréningbe" a 200 méter hát elődöntőjét és a 200 méter vegyes fináléját iktatta be. Távollétében az 1500 méter gyors pénteki aranyérmese, a spartacusos Cseh László nyert csaknem két másodperces előnnyel, no és korosztályos rekorddal.
A harmadik döntőben következett az akkor már négy első helyet magának tudó Risztov Éva, akinek édesapja azt mesélte huncut mosollyal a bajsza alatt, hogy az igen megerőltető pénteki napot követően leánya egyáltalán nem fáradt, legfeljebb mérges, hogy 100 méter gyorson nem javított országos csúcsot. Négyszáz vegyesen pedig nem volt esélye pótolni az előző napon elmulasztottat, ám így is kiváló idővel csapott célba, ötre növelve aranyérmeinek számát.
Jutott volna az értékes nemesfémből a "vendégművészeknek" is, ugyanis a görög Gianniotisz 13 másodpercet vert 800 gyorson Kolozár Dávidra, aki ettől függetlenül magyar bajnoki címet szerzett a házigazda fehérváriaknak. Szepesi Nikolett 200 méter háton növelte 14-re a Bp. Spartacus első helyezéseinek számát, majd következett a nagy neveket (Kerékjártó Tamás, Batházi István, Horváth Péter) felvonultató férfi 200 méter vegyes. Nos, a "Karika" becenévre hallgató Kerékjártó jól tekert a vízben, és remek idővel (2:02.20) ért célba. Kiss László szövetségi kapitány megjegyezte, hogy Kerékjártó lesz az első fehérvári szereplő felnőtt kontinensviadalon. A szakvezető ugyanakkor megjósolta, hogy Risztov Éva átírja a rekordot 200 méter gyorson, és lám, a Bp. Spartacus üdvöskéje nem is hozott szégyent a kapitányra. Beteljesítette a mester jóslatát, ráadásul Ormos Edit tizenhat éves csúcsát (csak összehasonlításképpen: Risztov 1985-ben született) adta át a múltnak és megnyerte hatodik, majd a 4x200 gyorsváltóval hetedik bajnoki aranyát.

Vízcseppek

Flaskay Mihály, az 50 méter mell győztese: - Mindenképpen győzni szerettem volna, noha tudtam, Karcsi kemény ellenfél lesz. A csúcsjavítást is beterveztem, és bár ez nem sikerült, boldog vagyok. A 100 méteres elsőségemet azért értékesebbnek tartom.
Güttler Károly, az 50 méter mell ezüstérmese: - Maximálisan elégedett vagyok a teljesítményemmel, de Misi még jobban úszott. Ez a harmadik legjobb időm ötvenen, ami biztató az Európa-bajnokság kezdete előtt.
Krajnyák György, Flaskay edzője: - Úgy jöttünk Fehérvárra, hogy egy bajnoki aranyat szerzünk. Elsősorban az ötven méterben bíztunk, hiszen Misi volt a szám címvédője. Öszszesen öt érmet terveztünk be, ebből négy már megvan, és remélem, hogy vasárnap száz gyorson az ötödiket is begyűjtjük. Az időeredményekkel elégedett vagyok, de Misi még nem elég gyors ötven méteren.
Risztov Éva, aki hét aranynál tart: - A mai eredményeim alapján úgy tűnik, hogy nem fáradtam el pénteken. Négyszáz vegyesen csak nyerni szerettem volna, kétszáz gyorson pedig a csúcsra törtem, ami sikerült is. Különösen azért volt fontos számomra a rekordjavítás, mert tavaly éppen csak elmaradtam tőle.
Turi György, a Bp. Spartacus vezetőedzője: - Minden a terveknek megfelelően alakult. Azt azért szeretném elmondani, hogy nem szenzáció Güttler Karcsi veresége, ő felkészülési időszakban van, már régen megúszta a szintidőt az Eb-re. Ne kelljen már harmincöt évesen magyarázkodnia neki, aki régóta képviseli a magyar színeket a világversenyeken. Risztov Éva előtt megemelem a kalapom, mindent a megbeszéltek szerint hajtott végre.
Kiss László, szövetségi kapitány: - Sok jó történt szombaton is. Kerékjártó egyéni csúcsot úszott kétszáz vegyesen, Cseh László és Makány Balázs korosztályos rekordot javított száz háton, Risztov csúcsfaragását pedig nem volt nehéz megjósolnom. De nemzetközileg mégis értékesebb Éva négyszáz vegyesen elért eredménye. A bajnokság színvonala egyértelműen magasabb, mint tavaly.

104. országos bajnokság, Székesfehérvár

Döntők
Férfiak. 800 m gyors. Bajnok: Kolozár Dávid (Székesfehérvári Delfin-Lászlóvill, edző: Dániel András) 8:22.75, 2. Nagy Péter (Rája '94) 8:27.58, 3. Tóth Pál (Bp. Spartacus) 8:29.61, 4. Szabó G. (FTC Print-17) 8:33.25, 5. Borbás G. (Dunaferr SE) 8:35.77, 6. Kiss G. (Rája '94) 8:41.43 - versenyen kívül: Gianniotisz (görög) 8:09.86
100 m hát. B: Cseh László (Bp. Spartacus, e: Turi György) 56.77, 2. Makány Balázs (ANK Pécs) 58.63, 3. Szentesi Szabolcs (Szeged) 59.38, 4. Bálint P. (OSC) 1:00.55, 5. Pető Cs. (OSC) 1:01.16, 6. Vanek B. (FTC Print-17) 1:01.68
50 m mell. B: Flaskay Mihály (Eger Városi Úszóklub, e: Krajnyák György) 28.35, 2. Güttler Károly (Bp. Spartacus) 28.44, 3. Bodor Richárd (Pécsi TÁSI) 28.77, 4. Máté H. (Four Diamond) 29.47, 5. Gyurta D. (Jövő SC) 30.74, 6. Financsek G. (Pécsi TÁSI-AKG) 30.91
200 m vegyes. B: Kerékjártó Tamás (Székesfehérvári Delfin-Lászlóvill, e: Dániel András) 2:02.20, 2. Batházi István (Bp. Spartacus) 2:03.78, 3. Cseh László (Bp. Spartacus) 2:05.57, 4. Horváth P. (Sport Plusz) 2:08.07, 5. Leposa M. (Veszprém) 2:12.48, 6. Ruszka A. (Bp. Honvéd) 2:13.12
Nők. 200 m gyors. B: Risztov Éva (Bp. Spartacus, e: Turi György) 2:01.02 - országos csúcs, régi: 2:02.10, Ormos Edit, 1986, 2. Lipcsei Krisztina (Bp. Spartacus) 2:05.48, 3. Molnár Viktória (Dunaferr SE) 2:05.54, 4. Nagy R. (Rája '94) 2:06.44, 5. Hegedűs D. (Hódtáv SC) 2:08.61, 6. Szabó Zs. (Jövő SC) 2:11.69
200 m hát. B: Szepesi Nikolett (Bp. Spartacus, e: Turi György) 2:17.27, 2. Pálmai Andrea (Bp. Honvéd) 2:17.79, 3. Kiss Annamária (Dunaferr SE) 2:20.45, 4. Szép E. (Hullám '91) 2:21.00, 5. Verrasztó E. (Jövő SC) 2:21.50, 6. Fülöp M. (FTC Print-17) 2:21.64
400 m vegyes. B: Risztov Éva (Bp. Spartacus, e: Turi György) 4:42.85, 2. Reményi Diána (Bp. Spartacus) 4:49.93, 3. Nagy Réka (Rája '94) 4:54.30, 4. Szántó Sz. (Bp. Honvéd) 4:57.70, 5. Prohászka Á. (Jövő SC) 5:04.39, 6. Farkas M. (Veszprém) 5:10.92
4x200 m gyorsváltó. B: Bp. Spartacus (Kovács Ágnes, Lipcsei Krisztina, Szepesi Nikolett, Risztov Éva, e: Turi György) 8:25.32, 2. Dunaferr SE (Molnár Viktória, Miskovicz Zsuzsa, Kiss Annamária, Papp Renáta) 8:32.74, 3. FTC Print-17 (Dörnyei Veronika, Fülöp Mariann, Csobánki Zsuzsa, Bunford Nóra) 8:39.94, 4. Jövő SC (Szabó Zs., Verrasztó E., Balogh V., Prohászka Á.) 8:46.31, 5. Székesfehérvári Delfin-Lászlóvill (Zare G., Madár É., Szilárd B., Decsi E.) 9:00.45, 6. Team 2000 (Tompa É., Orgoványi R., Csiszár A., Lőrincz B.) 9:06.05

Szabó Gábor, Nemzeti Sport 2002.06.30.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK