FONTOS


 

Fókuszban Riesa

Körvonalazódik a németországi rövid pályás Európa-bajnokságon (december 12-15., Riesa) induló magyar csapat összetétele, Kiss László szövetségi kapitány szerint a berlini nagymedencés Eb után a 25 méteres kontinensbajnokságon is nagy létszámú együttes áll majd rajtkőre. Ami már most biztos, az olimpiai bajnok Kovács Ágnes ott lesz Riesában és a Berlinben négy ezüstérmet nyerő Risztov Éva is vállalta a részvételt.

A férfiak közül az Eb-ezüstérmes kettős, Batházi István és Flaskay Mihály szeptember végére ígérte a végleges választ, és szó van arról is, hogy Kerékjártó Tamás is startkőre lép.
A magyar Eb-részvétel amúgy kettős célt szolgál, hiszen pont Riesában dönt az Európai Úszóliga (LEN) a 2006-os felnőtt nagymedencés Európa-bajnokság helyszínéről. A hírek szerint a LEN urai a magyar pályamunkát jónak értékelték, ám már korábban jelezték, mindenképpen javítana az esélyeken, ha a mieink komolyabban vennék a rövid pályás viadalokat (kétségtelen, az utóbbi években csak elvétve szerepelt magyar a rövidebb táv világversenyein, a márciusi, moszkvai vb-n például egyetlen versenyzőnk sem indult). Riesában Kovács Áginak is két szerepe lesz, részben a vízben kell nagyon jól szerepelnie - Berlinben nem sikerült neki, 100 és 200 méter mellen is negyedik lett - másrészt a zöldasztalnál, hiszen ő lesz a magyar Eb-pályázat háziasszonya.

SE, Nemzeti Sport 2002.09.10

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK