FONTOS


 

Kilenc spartacusos indul a rövid pályás Európa-bajnokságon
Kiugró siker, kevés pénz


A tervek szerint kilenc spartacusos lesz ott a németországi rövid pályás Európa-bajnokságon (Riesa, december 12-15.), a berlini Eb-n járt szövetkezetiek közül csak Güttler Károly hagyja ki a 25 méteres kontinensbajnokságot. Ô kihagyja, Kovács Ágnes, Risztov Éva, Batházi István, Zubor Attila, Reményi Diána, Lipcsei Krisztina, Szepesi Nikolett, Taray Katalin és Cseh László ellenben nem.


A nagymedencés Eb-n négy ezüstéremig jutó Risztov Éva is ott lesz a németországi rövid pályás Európa-bajnokságon
Nem titok, a kilencek németországi rajtja sportpolitikai célt szolgál, hiszen éppen Riesában dönt az Európai Úszóliga (LEN) a 2006-os nagymedencés Eb helyszínéről. Azt pedig a Turi György vezette műhelyben is tudják, néhány érem - netán arany - alaposan megtámogatná a magyar pályamunka sikerét. A rövid pályás Eb-részvétel mindamellett alapjaiban írta át a spartacusos úszók felkészülését, hiszen néhány hónapja még szó sem volt arról, hogy Riesában kell szerepelniük.
"A rövid pályás Eb nem szerepelt a felkészülési programunkban, de mivel a magyar úszósport érdeke az, hogy elinduljunk, ott leszünk. Más kérdés, hogy mindez szakmailag komoly nehézségekkel jár. A mi felkészülési programunk egy évre íródik, és egyszeri csúcsformát eredményez. Ez pedig a berlini Eb-n volt, ahol hat érmet nyertek úszóink. Kora ősszel alapozni szoktunk, ám most nem tehetjük, hiszen nyakunkon a decemberi rövid pályás Európa-bajnokság. Bevallom, kicsit tartok attól, hogy Riesában esetleg olyan eredményeket érünk el, amely elhomályosítja az amúgy kiválóan sikerült esztendőt. Természetesen azon leszünk, hogy érmekkel segítsük a magyar pályázat sikerét, ám a rövid pályás világversenyekben nekem legalábbis nincs olyan szakmai tapasztalatom - eddig csak egyen jártam - az edzősködés pedig a tapasztalatokon alapuló műfaj" - érvelt Turi, aki bár szó volt róla, anyagi okok miatt még nem utazhatott ki Phoenixbe, Kovács Ágneshez. Nem mehetett, pedig az olimpiai bajnok számára kudarccal zárult berlini Eb után elhangzott, mindenképpen szükség lenne arra, hogy Turi személyesen ellenőrizze Ági tengerentúli edzésmunkáját. Mivel a hétszeres Európa-bajnok a decemberi 25 méteres Eb-ig nem jön haza, kétséges, hogy Riesában a berlininél is jobb formát mutasson.
"A kinti edzésmunka hiányosságait felismertük, sikerült elérnem azt is, hogy az amerikaiak olyan erőgépet vásároljanak, amilyet Ági itthon használt, ám az edzőjével személyesen sajnos még nem tudtam találkozni. Pedig kellene - ő is igényelné -, hiszen az kevés, hogy elektronikus levélben elküldöm az edzésprogramot, vagy telefonon beszélek vele. Remélem, hamarosan elutazhatok Phoenixbe."- folytatta a szövetkezetiek vezetőedzője.
És ha már az anyagiak ... Habár Berlinben kiugróan szerepelt a Spartacus úszószakosztálya, senki sem mosolyog. Az ok roppant egyszerű, mivel az állami támogatás továbbra is késik, a versenyzők szeptember elején csak a fizetésük negyven százalékát kapták kézhez. Nesze neked berlini remeklés ...

SE, Nemzeti Sport 2002.09.19

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK