FONTOS


 

6. rövid pályás úszó Eb
Cseh bronzérmes 400 méter vegyesen
Risztov-arany, Európa-csúccsal!

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2002.12.14
------------------------------------------------------------

Amit Berlinben elmulasztott, azt Riesában bepótolja. Röviden így lehetne összefoglalni a Risztov-show pénteki előadását. A berlini nagymedencés Eb-n négy ezüstöt nyert. Riesában már két aranynál jár, bónusznak pedig ott díszeleg egy új Európa-rekord! De nézzük részletesebben a pénteki 800 méter gyorsot, az izgalmak fokozása végett élőben. A négyes pályán a svájci Rigamonti. A szám specialistája, minden évben egyszer kerül elő - most éppen Amerikából jött -, és akkor szétússza a mezőnyt. A hármason a német Stockbauer. A nagymedencés világbajnok. Berlinre nem készült fel, Riesára a hírek szerint igen. És ne feledkezzünk meg a másik germánról, Jana Henkéről sem. Ô Berlinben Európa-bajnok lett. Risztov Évi előtt. Azóta érlelődött a nemes bosszú.


Cseh László 400 vegyesen meglepte a mezônyt fantasztikus harmadik helyével
A rajt után a mi lányunk áll az élre, a nyakán a svájci Rigamontival. Száz méter után is ez a helyzet. Kétszáznál is: 1. Risztov, 2. Rigamonti, a többiek lemaradva. Stockbauer csak negyedik, Henke ötödik. Háromszáz méter. Riesában a helyzet változatlan. A még most is csak tizenhét éves spartacusos az élen, mögötte Rigamonti, majd sokáig senki. Négyszáz méter, a táv fele. Risztov-Rigamonti külön-csata. Pontosan nyolc (!) század van közöttük. Stockbauer viszont feljön a harmadik helyre.
Ötszázötven méter után felugranak a helyükről a svájci szurkolók. Rigamonti átveszi a vezetést. Nem sokáig, Éva visszaküldi az őt megillető helyre. A különbség viszont nem nő közöttük. Hatszáz méter után például három (!) század a differencia - ilyen izgalmas nyolcszáz gyorsot régen láthattunk.
Az utolsó száz méter. Rigamonti próbálna hajrázni, de nem jár sikerrel. Az élen Risztov. Még ötven méter. Kezd leszakadni a svájci, több mint fél másodperc a magyar előnye. Még huszonöt méter. A szpíker a világcsúcsot emlegeti meg az Európa-rekordot, de ki tud most odafigyelni, mikor Évi az újabb arany felé halad rendületlenül.
Még tíz méter. Megnyeri, biztos, hogy megnyeri. Még öt - talán a világcsúcs is meglesz? Még három, kettő, egy: Risztov Éva Európa-bajnok (8:14.72), Európa-rekorddal!
A keletnémet Astrid Strauss tizenöt (!) éve, Bonnban produkált időeredményét írja át alaposan. Aztán Rigamonti is megérkezik, majd Stockbauer és Henke is. De erre már nem figyelünk. Csak Évát lessük és ízlelgetjük: két aranynál jár Riesában!
"Remélem, az edzőm, Turi György nem haragszik meg rám, de eltértem a megbeszélt taktikától. Abban maradtunk ugyanis, hogy ötszáz méternél megpróbálok elszakadni Rigamontitól. Nem nyitottam meg ezt a hajrát, mert úgy éreztem, ha velem tart, nem fogom bírni a végét. Így inkább az utolsó száz méterre hagytam az ütemváltást, ami a jelek szerint jó döntésnek bizonyult. Nagyon boldog vagyok, hiszen ismét aranyat nyertem, ráadásul Európa-csúcstartó még nem voltam. Egy kicsit bánt, hogy a világrekordtól elmaradtam néhány tizeddel, de nem foglalkozom vele. Jó érzés az is, hogy megmutattam a német Henkének, ami Berlinben történt, az nem volt reális" - mondta mosolyogva Risztov, majd az eredményhirdetésre sietett.
Mi meg vissza a lelátóra, hiszen következett a férfi 400 méter vegyes döntője. A négyesen a tizenhét éves Cseh Lászlóval, valamint a nagymedencés Európa-bajnok Batházi Istvánnal. Igen, nem elírás, a spartacusos Cseh a négyesen kapott helyet, mivel a reggeli előfutamban mindenkit megelőzött. Így az olimpiai bajnok Boggiattót és a szám specialistáját, a dán Carstensent is. Na, de nézzük élőben ezt a finálét is.
Száz pillangó után Cseh az első, Batházi a hetedik. A hát után a kis Csehnek már egy testhossz az előnye. Ô a döntő legfiatalabb versenyzője. Hát persze hogy ő vezet ... Batházi már ötödik, viszont az olasz Boggiatto is lopakodik a második helyen. Cseh az élen, de tudtuk, a mellúszással lesznek gondjai. Háton és pillangón már most ő az egyik legjobb a mezőnyben, gyorson is kiváló, de a mellúszással még építkezni kell. Jön is Boggiatto ... Amúgy csoda, hogy a spartacusos tehetség itt tart. Szinte napra egy éve fordult ki a térde. Fél évig képtelen volt a melltempóra.
De vissza az élő képhez. A gyorsra Boggiatto fordul elsőnek, Cseh a második, Batházi az ötödik. Még száz méter. Sajnos a dán Carstensen is megjelent, feljön másodiknak, de a bronz is szép. Aztán sorra zuhannak be a célba. Nyer az olasz, második a dán, a harmadik Cseh László, a negyedik Batházi (ahhoz képest, hogy az Eb rajtjára esett be úgy, hogy három napot utazott ... ).
"A reggeli előfutam után titkon reméltem, hogy dobogós lehetek, de nem vettem biztosra. A taktikám egyszerű volt, megpróbáltam a pillangó és a hát során olyan előnyt szerezni, ami később elég lehet ahhoz, hogy érmet nyerjek. Sikerült, nagyon örülök, és köszönöm a sok segítséget a szüleimnek és az edzőmnek" - összegzett Cseh.
Vizesmenü
December 14. (szombat)
8.30: Elôfutam. Férfiak: 50 m mell (Bodor), 100 m hát (Horváth P.), 100 m vegyes (Batházi), 200 m pillangó (Gáspár, Kerékjártó), 1500 m gyors (gyengébb idôfutam). Nôk: 50 m hát, 400 m gyors (Risztov), 100 m mell (Kovács Á.), 100 m pillangó, 4x50 m vegyes váltó
15.15: Elôdöntô. Férfiak: 50 m mell, 100 m vegyes, 100 m hát. Nôk: 50 m hát, 100 m mell, 100 m pillangó. Döntô. Férfiak: 1500 m gyors (erôsebb idôfutam), 200 m pillangó, 100 m gyors, 50 m mell. Nôk: 400 m gyors, 100 m vegyes, 50 m hát, 4x50m vegyes váltó
És akkor halljuk, mit mond a két érmes trénere, Turi György.
"Évi fantasztikus volt, úgy nyert, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, de egy kicsit bosszant, hogy néhány tizeddel elmaradt a japán Jamada világcsúcsától. Az ő sikere egy állomás a pályafutásomban, a nagy álom viszont olimpiai arany, világcsúccsal. Van esély rá ... Cseh Lacika is remek volt, ha lesz mellúszása is, nagyon kevesen lehetnek rá veszélyesek a világon ... " - vélekedett Turi. A két dobogósban nemcsak az edző a közös, hanem az is, hogy mindketten Darnyi Tamástól vehették át az érmeiket. Ez sem kis megtiszteltetés ...
És akkor a többi magyarról. A női 200 méter mell fináléjában ketten is voltak, Kovács Ági és Reményi Diána. Nyert az osztrák Jukic, Ági ötödik, Diána hatodik. A svéd Igelström csak hetedik, sovány vigasz ... Sajnos látni kell, Ági bármennyire is akar, bármennyire is a korábban nyerő taktikát követve versenyez, egyáltalán nem gyors.
"Az akarata dicséretes, de tudtuk előre, a rövid pálya nem az ő műfaja. Eljött a magyar Eb-pályázat miatt, viszont nem robbanékony, így pedig nem is lehetett más a végeredmény" - így Turi a kellemetlen helyzetről.
Szintén fináléba jutott 50 méter háton Horváth Péter is, ott végül az ötödik helyen végzett a Sport Plusz versenyzője. Na és essék még szó Zubor Attiláról, aki nem állt rajthoz a 100 méter gyors előfutamában, ugyanis elkapott valamilyen vírusos nyavalyát.
Ennyit a rosszról, ám szerencsére több okunk van az örömre. Két nap után ugyanis a német Thomas Rupprath és a magyar Risztov Éva az Európa-bajnokság sztárja - mindketten két egyéni aranynál járnak. Évi egyébként szombaton 400 méter gyorson indul.
Csak halkan jegyezzük meg, ott sem esélytelen az éremre ...

Tempóról tempóra

Rövid pályás Európa-bajnokság, Riesa

Férfiak
100 m gyors. Előfutam: 1. Vismara (olasz) 48.50, 2. Hard (finn) 48.57, 3. Arnarson (izlandi) 48.59. Elődöntő: 1. Kenkhuis (holland) 48.09, 2. Vismara 48.25, 3. Herbst (német) 48.36
50 m hát. Előfutam: 1. Rupprath (német) 23.78, 2. Thelöke (német) 24.76, 3. Horváth P. (magyar) 24.84 - Horváth P. továbbjutott. Elődöntő: 1. Rupprath 23.66, 2. Thelöke 24.44, 3. Grigalionis (litván) 24.77, ... 6. Horváth P. 24.93 - Horváth P. döntőbe jutott. Döntő. Eb: Thomas Rupprath (Németország) 23.66, 2. Stev Thelöke (Németország) 24.29, 3. Da-rius Grigalionis (Litvánia) 24.62, 4. O. Arnarson (Izland) 24.70, 5. Horváth Péter (Magyarország) 24.80, 6. P. Mankoc (Szlovénia) 24.86
100 m mell. Döntő. Eb: Oleg Liszogor (Ukrajna) 59.09, 2. Hugues Duboscq (Franciaország) 59.18, 3. Jarno Pihlava (Finnország) 59.49, 4. D. Komornyikov (Oroszország) 59.72, 5. M. Podoprigora (Ausztria) 1:00.04, 6. M. Tepavcevic (Jugoszlávia) 1:00.37, ... 11. Bodor Richárd (Magyarország)
100 m pillangó. Döntő. Eb: Thomas Rupprath (Németország) 50.77, 2. Andríj Serdinov (Ukrajna) 51.57, 3. Igor Marcsenko (Oroszország) 51.61, 4. J. Hickman (Nagy-Britannia) 51.66, 5. J. Korocskin (Oroszország) 51.97, 6. P. Lagun (Fehéroroszország) 52.30, ... 10. Gáspár Zsolt (Magyarország)
400 m vegyes. Előfutam: 1. Cseh (magyar) 4:10.56, 2. Nazarenko (ukrán) 4:12.23, 3. Carstensen (dán) 4:13.39, ... 7. Batházi (magyar) 4:15.20 - Cseh és Batházi döntőbe jutott. Döntő. Eb: Alessio Boggiatto (Olaszország) 4:07.44, 2. Jacob Carstensen (Dánia) 4:08.80, 3. Cseh László (Magyarország, egyesület: Bp. Spartacus, edző: Turi György) 4:08.96 - országos csúcs, régi: 4:10.56, Cseh, 4. Batházi István (Magyarország) 4:11.70, 5. D. Nazarenko (Ukrajna) 4:12.07, 6. M. Halika (Izrael) 4:13.60
Nők
100 m gyors. Döntő. Eb: Alena Popcsanka (Fehéroroszország) 53.66 és Mar-tina Moravcová (Szlovákia) 53.66-53.66, 3. Petra Dallmann (Németország) 54.03, 4. A. Sheppard (Nagy-Britannia) 54.04, 5. M. Veldhuis (Hollandia) 54.19, 6. J. Lillhage (Svédország) 54.50
800 m gyors. Döntő. Eb: Risztov Éva (Magyarország, egy: Bp. Spartacus, e: Turi György) 8:14.72 - Európa-csúcs, régi: 8:15.34, Astrid Strauss, keletnémet - 1987., 2. Flavia Rigamonti (Svájc) 8:16.16, 3. Hannah Stockbauer (Németország) 8:20.92, 4. J. Henke (Németország) 8:21.76, 5. K. Payne (Nagy-Britannia) 8:25.87, 6. I. Ufimcseva (Oroszország) 8:29.51
100 m hát. Döntő. Eb: Antje Buschschulte (Németország) 58.60, 2. Ilona Hlavacková (Csehország) 59.61, 3. Sarah Price (Nagy-Britannia) 59.83, 4. S. Komarova (Oroszország) 59.92, 5. L. Manaudou (Franciaország) 59.93, 6. L. Ornstedt (Dánia) 59.97
200 m mell. Előfutam: 1. Jukic (osztrák) 2:24.61, 2. Kovács Á. (magyar) 2:24.63, 3. Poewe (német) 2:25.01, ... 8. Reményi (magyar) 2:28.32 - Kovács Á. és Reményi döntőbe jutott. Döntő. Eb: Mirna Jukic (Ausztria) 2:21.66, 2. Sarah Poewe (Németország) 2.21.99, 3. Anne Poleska (Németország) 2:23.51, 4. J. Bogomazova (Oroszország) 2:24.78, 5. Kovács Ágnes (Magyarország) 2:24.79, 6. Reményi Diána (Magyarország) 2:26.46
50 m pillangó. Előfutam: 1. Groot (holland) 27.01, 2. Borochovski (izraeli) 27.08, 3. Kammerling (svéd) 27.14. Elődöntő: 1. Kammerling 26.55, 2. Groot (holland) 26.75, 3. Borochovski 26.86. Döntő. Eb: Anna-Karin Kammerling (Svédország) 25.78, 2. Lena Hallander (Svédország) 26.74, 3. Vered Borochovski (Izrael) 26.87, 4. C. Groot (Hollandia) 27.01, 5. J. Draxler (Ausztia) 27.13, 6. F. Nadarajah (Ausztria) 27.18
100 m vegyes. Előfutam: 1. Kejzar (szlovén) 1:02.24, 2. Scserba (fehérorosz) 1:02.27, 3. Hansen (dán) 1:02.66. Elődöntő: 1. Scserba 1:01.41, 2. Kejzar 1:01.79, 3. Sheppard (brit) 1:01.80
4x50 m gyorsváltó. Előfutam: 1. Hollandia 1:40.28, 2. Fehéroroszország 1:40.38, 3. Németország 1:40.66. Döntő. Eb: Svédország (Josefin Lillhage, Therese Alshammar, Anna-Karin Kammerling, Carthrin Carlzon) 1:38.65, 2. Fehéroroszország (Alekszandra Herasimenyja, Hanna Scserba, Szvitlana Kaklova, Alena Popcsanka) 1:39.03, 3. Németország (Antje Buschschulte, Dorothea Brandt, Petra Dallmann, Janine Pietsch) 1:39.56, 4. Hollandia (M. Veldhuis, S. Valen, A. Kosten, C. Groot) 1:39.64, 5. Csehország (S. Kaziková, P. Klosová, I. Hlavacková, J. Mysková) 1:39.82, 6. Nagy-Britannia (A. Sheppard, R. Brett, M. Marshall, S. Price) 1:41.08

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK