FONTOS


 

Gyárfás Tamás, a hazai szövetség elnöke vízicsodát tervez a 2006-os budapesti Európa-bajnokságra
A puli vezet

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2004.03.14
------------------------------------------------------------


Gyárfás Tamás: „Az úszó Eb-t a vizes sportágak ünnepének szánjuk, hiszen az újjávarázsolt uszoda mindenkié” (Fotó: Németh Ferenc)
– Mit szeretne? Pulit? Gólyát? Vagy esetleg vidrát?
– Nyilván a 2006-os úszó Európa-bajnokság kabalafigurájára gondol – mondja Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, az Eb szervezőbizottságának első embere. – Nem nekem, hanem többek között önnek kell szavaznia. A szervezőbizottság úgy döntött, hogy a leghivatottabbaké a döntés. A versenyzőké, a szakvezetőké és természetesen az újságíróké. Tehát tippeljen! Ha jót mond, még nyerhet is. Az Arena ajándékait sorsoljuk ki!
– Én a pulira tennék, de nem is ez a fontos.
– Hogyne lenne az! Így a puli vezet, ön adta ugyanis az első szavazatot. Csak Madridban, a májusi Európa-bajnokságon akartuk meghirdetni a versenyt, amely aztán itthon folytatódik. De most kivételt teszünk. Tehát a puli egy, a gólya nulla, a vidra nulla szavazattal áll. A jó kezdet fél siker…
– Elbeszélgethetünk még egy keveset az Eb-kabaláról, ám a hírek szerint azért nem ennyire rózsás a helyzet. Köztudott, a magyar szövetség úgy nyerte el az Eb-rendezést, hogy a kontinens egyik legszebb új uszodájában fogadja a mezőnyt. Az uszoda viszont nem épül meg, ami kicsit a "magyaros" utazási iroda ajánlatára emlékeztet. Homokos tengerpartot hirdet, de csak az egyiket adja. És nem a tengerpartot...
– Mire kíváncsi?
– Fájdalmasan érintette, hogy a Draskovics-csomag elvitte a lágymányosi fedett úszókomplexumot?
– Igen.
– Az európai úszóligánál, a LEN-nél mit szóltak hozzá?
– Semmit. Nem tudják. Legalábbis tőlem nem. Pedig a napokban is beszéltem a legtekintélyesebb vezetőkkel. Közöltem velük, hogy az Eb-színhely, a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda méretei megkétszereződnek. A világ legszebb helyén megkapjuk az uszoda mögötti területet, a pénzügyminisztériumi üdülőt. Ott épül fel az új ötven méteres versenymedence, legalább nyolc-tíz ezres tribün veheti körül. Emellett páros-toronyugróállvány is készül. A jelenlegi ötveneshez nem kell hozzányúlni, marad a régi öreg torony is. Mindenből kettő lesz. Hát nem szenzációs? – kérdeztem tőlük. Azt felelték, hogy fantasztikus. Hibáztam? Panaszkodnom kellett volna?

Miénk lesz a Sziget

– Nem az a dolga. Milyen Európa-bajnokságot képzel?
– Varázslatosat. Ezért is lett az Eb szlogenje: swimming magic, azaz úszóvarázslat. Az Európa-bajnokság több lesz, mint egy sportesemény. Vízifesztivált szeretnénk rendezni. Szállodahajók állnak majd az uszoda mellett a Dunán, abban laknak a sportolók. Csak át kell sétálniuk a medencéhez. Aki nem itt kér vagy kap elhelyezést, az bármelyik Duna-parti szállodában foglalhat szobát. Ôket kishajók szállítják. Nem lesz forgalmi dugó, nincs környezetszenynyezés. A vizesek vízen járnak…
– Készül a Gyárfás-féle életmű…
– Forgatókönyv készül, illetve már el is készült. Jövőre ugyancsak mi rendezzük az ifjúsági Európa-bajnokságot. Ugyanott, a Szigeten. Tehát egy a helyszín, egy a rendező ország, egy a szervezőbizottság, de két nagy élményt akarunk. Az ifjúsági Eb a főpróba, a felnőtt az előadás.
– Fanfárok, tűzijáték, magyar aranyeső?
– A fanfárokra nem gondoltunk, de megfontolandó felvetés. A vízijáték mellett a tűzijáték valóban eszünkbe jutott. Mint ahogy az is, hogy a megnövekedett Hajós Alfréd Uszoda végétől egészen a szigeti bejáróig az ELMÜ közreműködésével kivilágíttatjuk a Margitszigetet. Már tavaly sikere volt a Duna-parti plázsnak. Az Eb időszakában ez lehetne a Szigeten. Ott az Úttörő-stadion, a Casino, a szökőkút, megannyi remek helyszín a kikapcsolódásra. Az úszó Eb-t a vizes sportágak ünnepének szánjuk, hiszen az újjávarázsolt uszoda mindenkié. Már megegyeztem Martin Györggyel, a vízilabda-szövetség elnökével, hogy az Eb előtt és után a férfi- és a női válogatott a világválogatottal mérkőzik. Az olimpiai bajnokok sokaságát felvonultató kajakozók sziget körüli versenyt vívnak majd, a már világbajnokokkal is büszkélkedő evezősök pedig angol mintára versenyeznek. Mindezt többek között nézhetik a hajószállodákból, valamint a Vigadó tértől induló éttermi hajókból.

Négy aranyat tervez

– Két támogatót már megemlített. Önt ismerve azt is el tudom képzelni, hogy fillérre pontosan tudja már, mekkora anyagi haszonnal zárják az eseményt.
– Azt tudom, hogy az esemény esély egy legalább kétéves program megvalósítására. Nem az Eb-re szervezzük a támogatókat, hanem az Eb alapján a sportágnak. Három fő tennivalónk van. Az élmezőny jobb eredményeinek elősegítése. Az idén madridi Eb, olimpia, decemberben pedig Bécsben rövid pályás Eb, jövőre többek között montreali vébé, budapesti ifjúsági Eb, majd 2006-ban felnőtt hazai Eb. A másik terület: az uszodaépítési program. A Hajós Alfréd Uszoda méretének megduplázásáról már szóltam. A Budapesti Spartacus Kőér utcai uszodáját rekonstruálni kell, különben összedől. Javasoljuk, hogy ha már úgyis hozzá kell nyúlni, akkor a jelenlegi harminchárom méteres fedett medencét ötvenesre bővítsék. Nem is pusztán az úszósport érdekeivel érvelek. Ma egy rangos vízilabda-mérkőzésre – a nyár kivételével – legfeljebb 2200 ember mehet ki. Pedig világelsők vagyunk. A Spartacus-uszodának legalább négyezres lelátóval kell gazdagodnia.
– És a harmadik?
– Az már az Európa-bajnokság és az ahhoz kapcsolódó gazdag eseménysorozat.
– Mit csinált 1958 nyarán?
– Kilencévesen a Jókai téren fociztam. Én voltam Sándor Csikar.
– A Margitsziget környékén nem járt?
– Virágot szedni.
– Ezek szerint a legutóbbi budapesti úszó Eb nem érintette meg különösebben.
– Akkor már vízilabdáztam. A labda volt a mindenem. A faltól falig tartó úszás volt a szükséges rossz.
– Mégsem ment ki a pólósok meccseire.
– Nem adtak ingyenjegyeket.
– Csak azt ne mondja, hogy a 2006-os Eb-re azért pályáztak, hogy ingyen mehessen be…
– Nem azért pályáztunk.
– Nem érti a viccet?
– De.
– Pedig nem láttam mosolyt az arcán.
– Elnézést.
– Esett már szó puliról, vízifesztiválról, az uszodáról, de Risztovékról még nem.
– Risztov és a többiek éppen most jöttek haza Floridából. A jövőben is oda mennek, ahol a legbiztosabb a felkészülésük.
– Bár csak virágot szedni ment egykor a Szigetre, gondolom, tudja, hogy hány úszóarany született az 1958-as Eb-n.
– Ma már tudom. Egy sem. A vízilabdázók nyertek és Pinokkió, azaz Ujvári László toronyugrásban.
– Gondolom, ennél azért többet vár az úszóktól 2006-ban.
– Igen.
– Hányat?
– Nem kerülöm meg a választ, de május hatodikától ugye, most a madridi Eb következik, aztán az athéni olimpia, majd a montreali...
– De megkerüli… Hányat?
– Négyet.
– Miért pont annyit?
– Mert amíg nem mondok egy számot, addig úgysem hagy békén.
– És Madridban?
– Erre feleljen Kiss Laci.
– Nem félnek a spanyol fővárostól?
– Ki nem fél?

A száztagú is beszáll

– Elképzelhetőnek tartja, hogy a terrortámadás következményeként elmarad az Európa-bajnokság?
– Nem, mint ahogy a spanyolországi választás sem marad el. Mit mond ilyenkor az ember magának és persze a versenyzőknek? Csak azt: nem ismétlődhet meg ez a borzalom. Egyébként a tervek szerint húszfős támogatói csapattal utazunk a madridi Eb-re. Tanulmányozni kell a rendezést, tapasztalatot kell gyűjteni minden területen. Ez a legjobb alkalom. Nem hiszek abban, hogy egy komoly cégtől egy másfél hetes eseményre tekintélyes összeget lehet kérni. Gazdag program kell, egyedi bánásmód és megkülönböztetett ellentételezés. Azt kell elérnünk, hogy a partnerek velünk maradjanak. Súlyosan hibázik az a sportvezető, aki egyszer úgymond le akarja vágni a szponzorát. Akit egyszer megnyerünk, annak ragaszkodnia kell hozzánk.
– Ugye megérti, hogy nem kérdezem a névsort. Mert ez itt nem a reklám helye.
– Nem értem meg, de tudomásul veszem.
– Mikor indul a kampány?
– Nem pontosan fedi a szándékainkat ez a szó, de az első hivatalos bemutatkozásra a madridi Eb utolsó előtti napján, az uszoda VIP-termében kerül sor. A záró napon reményeink szerint a négyszáz méteres férfi vegyes úszás eredményhirdetését, azaz Cseh László győzelmét követően Gyurcsány Ferenc sportminiszter és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere veszi át a LEN zászlaját a LEN elnökétől és Madrid polgármesterétől.
– Láttam már az Eb emblémáját, a logókat, talán a puli is nyerni tud...
– Hát ha még az Eb szignálját is hallaná! A száztagú cigányzenekar játssza. Már az aranyérem is készül, és persze a kabala mellé járó váza. Ennyit engedjen meg, kérem: a herendi porcelán-manufaktúra készíti. A legbecsesebb magyar értékeket akarjuk felvonultatni.
– Már csak egyre vagyok kíváncsi, kérem, súgja meg: ön is a pulira szavaz?
– Esküszöm, megsúgom, de ne áruljon el.
(És Gyárfás a fülemhez hajol…)

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK