FONTOS


 

Zavaros víz az uszodában
Gyertyánffy, a pótolható és a pótolhatatlan

------------------------------------------------------------
forrás: A Színes Sport, 2000.08.22
------------------------------------------------------------

Egy hónap múlva, az úszóversenyek utolsó előtti napján a két éve világbajnoki bronzérmet szerző magyar vegyes váltó a döntőbe jutásért küzdhet Sydneyben. A váltó két tagja, a gyorsúszó Zubor Attila és a hátúszó Horváth Péter, s jelenlegi edzőjük, Gyertyánffy Tamás hétfőn délelőtt sajtótájékoztatót tartott, amelyen nem a várható olimpiai szereplés volt a fő téma, hanem az, hogy az Olaszországban dolgozó mester miért nem kerülhetett be az olimpiai küldöttségbe.

Gyertyánffy Tamás elmondta, hogy amióta Zubor és Horváth felkészülését elvállalta, nagyon sok probléma adódott, ezeket azonban sikerült megoldaniuk. A nehézségek ellenére a két tanítványa csúcsot javított, a világranglistán a 9. és a 10. helyen áll, tehát esélyesek a jó olimpiai szereplésre. Ezért érthetetlen a számára, hogy miért került ki az utazó csapatból, mert szakmailag nagyon fontos lenne, hogy az utolsó két héten is tanítványai mellett legyen. Miután erre nem kapta meg a lehetőséget, ezért azt a fájdalmas döntést hozta, hogy az utazásig hátralévő időben sem irányítja Zuborék felkészülését.


Gyertyánffy (középen) válasza: nem edzi Zubort és Horváthot

- Az elnökség váratlan döntésére, hogy az edzőnk nem lehet ott mellettünk Sydneyben az első reakciónk az volt, akkor mi sem megyünk - magyarázta Zubor Attila -, de aztán éppen Tamás győzött meg arról, hogy ez ostobaság lenne. Mi ugyanis anyagi áldozatot is vállaltunk azért, hogy Gyertyánffy Tamással Olaszországban edzhessünk, az összes tartalékunkat feléltük, sőt, tartozásaink is vannak. Mi az elvárást, az olimpiai A-szint elérését teljesítettük, mégis éppen a mi edzőnk marad ki a csapatból.

Pedig amint Gyertyánffy Tamás elmondta, Zuborék az elmúlt négy évben visszaestek, de egy éve, amióta ő irányítja az edzéseiket, mindketten országos csúcsokat úsztak, a nemzetközi élmezőnybe kerültek. A tájékoztatón egyre több "pontatlan" információ után bátorkodtam megjegyezni, hogy Zubor Attila Széchy Tamás irányításával az elmúlt négy évben nem hullámvölgybe került, hanem a csúcsra, hiszen két éve pályafutása során először jutott száz méteren országos csúccsal világbajnoki döntőbe.

Kíváncsi voltam arra is, szakmailag mivel magyarázzák azt, hogy októbertől decemberig nem volt fontos az edzői jelenlét, egyedül készültek, sőt, az elmúlt két hétben, amikor Gyertyánffy az olasz tanítványaival volt elfoglalva, Zuborék edzéseit a Margitszigeten Darnyi Tamás felügyelte. Megfelelő magyarázatot erre nem kaptam, annál több szó esett arról, hogy Zuborékat egy éve nem engedik a szövetség elnökének, Gyárfás Tamásnak a klubjából, a Sport Plusz SE-ből a Honvédhoz igazolni. Veszeli Gábor, a Bp. Honvéd úszószakosztályának elnöke irreálisnak tartja, hogy a két olimpikon úszó átigazolási ára tizenegymillió forint. Az elhúzódó átigazolási ügyről szóló beszámolóból az derült ki, hogy van egy fantasztikus edző, két mindenre elszánt úszó és velük szemben a szövetség vezetősége.

Természetesen azt senki sem vitathatja, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha Gyertyánffy Tamás is ott lehetne tanítványai mellett az év legfontosabb versenyén, az olimpián. Az viszont nem felel meg a valóságnak, hogy Zuborék semmiféle anyagi segítséget nem kaptak. A szövetségnek a tavalyi sikertelen évben Zubor Attila és Horváth Péter felkészülése és versenyeztetése egyenként 4 millió 602 ezer forintba került, a háromszoros Európa-bajnok Kovács Ágnes menedzselését 1 millió 623 ezerből megúszták. Ruza József főtitkártól azt is megtudtuk, hogy Zuborék kapják a Gerevich-alapítvány ösztöndíját, s mellette ugyanolyan támogatásban részesülnek, mint a többi olimpiai kerettag úszó. Sőt, még többe, mert például amikor Horváthék hazajöttek Olaszországból a bajnokságra, a szövetség kifizette az utazásukat, míg például az itthon edző hódmezővásárhelyi Risztov .vának ez nem járt. Edzőjük, Gyertyánffy Tamás ebben az évben közel százezer forintot kapott csak utazási költségtérítésként, és ő is hasonló étkezési hozzájárulást kapott, mint a többi edző. A sokat vitatott átigazolási üggyel kapcsolatban a főtitkár elmondta, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium is megvizsgálta az esetet, és nem tartotta jogszerűtlennek a szövetség döntését.

Az elmúlt ősszel a két Széchy-tanítvány, Zubor Attila és Horváth Péter egy önmaguk által választott nehéz útra lépett, amikor otthagyta a biztosat a bizonytalan miatt. Már akkor sejteni lehetett, hogy az olimpiai felkészülésük nem lesz gondtalan. Az is érthető, hogy a Honvéd megpróbálkozott egy hónappal az olimpia előtt ingyen leigazolni két olimpikon versenyzőt. Az viszont érthetetlen, hogy amikor ez nem sikerült, miért vádaskodnak, és a szövetség vezetősége miért tűri el, hogy ehhez két válogatott versenyzőt is felhasználjanak.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Horváth Péter
  Zubor Attila