FONTOS


 

Zubor és Horváth ingázik
"Továbbra is Gyertyánffyval szeretnénk készülni"

------------------------------------------------------------
forrás: (golyán), A színes sport 2000.11.09
------------------------------------------------------------

Zubor Attila volt már világbajnokságon hatodik helyezett, idén Helsinkiben az Európa-bajnokságon hetedik helyen végzett, ő a 100 méteres férfi gyorsúszás oszágos csúcstartója, eredményei alapján kedvenc számában az olimpián is a legjobbak közé vártuk. A játékok előtt néhány héttel Olaszországban élő és dolgozó edzője, Gyertyánffy Tamás bejelentette, hogy mivel nem utazhat tanítványaival Sydneybe, nem vállalja tovább Zubor Attila és Horváth Péter felkészítését. Ennek ellenére Zubor nagy álma az olimpián majdnem teljesült: mindössze három század másodperccel maradt le a 100 méteres gyorsúszás fináléjától, kilencedik lett.


Zubor Attila ismét a nehezebb utat választja

"Nagyon elkeseredtem, hiszen századmásodperceken múlt a továbbjutásom - emlékezett Zubor az olimpiára. -Tudom, hogy sokat segített volna az edzőm jelenléte, a legjobb nyolc között pedig biztosan jobb teljesítményt nyújtottam volna. Most már mindegy, így sem vagyok elégedetlen. Feldolgoztam a történteket, itthon kipihentem magam. Az elmúlt hetekben szórakozni is gyakrabban jártam, nagyon sok összejövetelre és rendezvényre voltunk hivatalosak a társaimmal. Lassan azonban ismét elkezden az edzéseket, mert jövőre Japánban a világbajnokságon szeretnék minél jobban szerepelni. Úgy tűnik, hogy rendeződnek a dolgaim anyagi és szakmai téren is, ha sikerül megegyeznem Gyárfás Tamással, a Sport Plusz elnökével. Ha ez megtörténik, akkor Horváth Péterrel elutazunk Olaszországba, mert továbbra is Gyertyánffy Tamás irányításával szeretnénk készülni, akivel a történtek ellenére is nagyon jó a viszonyunk. Hogy mi várható a világbajnokságon? Nehéz jósolni, hiszen az olimpia mindig vízválasztó, sokan visszavonulnak, és feltűnhetnek tehetséges fiatalok is. Ha a sikeres felkészülésemhez minden adva lesz, az eredményeim is javulni fognak, ebben biztos vagyok. "

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Zubor Attila
  Horváth Péter