FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
A szombati bravúr után, vasárnap három méteren lemaradt a döntőről Lengyel Imre
Van Dijk második aranya



Az orosz együttes gyakorlatánál senki sem tudott szebbet bemutatni a műúszók vasárnap befejeződött csapatversenyében (Fotó: Reuters)
A holland Edith van Dijk a németországi kontinensviadal első duplázója: a holland hosszútávúszó hölgy a csütörtöki 25 kilométeres aranyérme után vasárnap 10 kilométeren sem talált legyőzőre. Igaz, itt már jobban meg kellett küzdenie az aranyéremért, mert a német Maurer és Kamrau ezúttal nagyon közel volt hozzá, de végül egyikük sem érte utol.

Nagyon kevésen múlt, így viszont van Dijk kitűnő mérleget mondhat magáénak, mivel három számban indult, ezek közül kettőt megnyert, és szerzett a két első hely mellé egy ötödik helyet is még szombaton a számára majdhogynem sprintnek számító öt kilométeren. Ott és akkor a mi Barsi Claudiánk tizenharmadik lett, most viszont javított, tíz kilométeren kilencedikként ért célba. Mindössze egyetlen pozícióval végzett hátrébb Nagy-Pál Levente a férfiaknál ugyanebben a számban, Hegedűs Dianának viszont nem sikerült célba érnie.


Vízcseppek

Hétfő reggeltől vasárnap estig 38 versenyszámban dől el a győzelmek és helyezések sorsa az úszásban. Az eseményen 38 ország 244 férfi és 193 női versenyzője rajtol, köztük 20 magyar. Az esélylatolgatások szerint Kovács Ágnes favoritként szerepel 200 mellen, az ő célja kimondva-kimondatlanul csak az lehet, hogy megőrizze nimbuszát, a közelmúltat illetően a sydneyi olimpián kiharcolt és tavaly a fukuokai vb-n megvédett világelsőségét. No meg, hogy visszaszerezze Európa-bajnoki címét, amit két éve, nem sokkal az olimpia előtt a román Caslaruval szemben elveszített Helsinkiben. Mellette Risztov Éva számít még éremesélyesnek (ő rögtön hétfőn vízbe száll 400 vegyesen), de többen vannak Kiss László szövetségi kapitány csapatában, akiktől reális elvárás a döntőbe kerülés.
Maradva a magyaroknál, műúszócsapatunk reggel a szabadon választott gyakorlatával kiharcolta a döntőbe jutást, ott azonban nem sikerült előbbre lépnie a tizenkettedik helyről.
A szombati páros toronyugrásban Hajnal Andrással nagyszerűen szereplő Lengyel Imrének viszont nem sikerült bejutnia a fináléba a műugrók háromméteres számában, miután rontott, kicsúszott a lába forgás közben, és ezt jelentősen megsínylette a pontszáma. Azért így is megelőzött tizenegy riválist, mivel a huszonnégy indulóból a tizenharmadik pozíció jutott neki. Persze a javítási lehetőség még adva van a számára, elvégre indul még egy méteren és toronyugrásban. A nap műugrókrónikájához tartozik, hogy a hölgyek páros háromméteres számát a német Kotzian, Schmallfuss duó nyerte.



Tempók és pontok

Műúszás
Csapat szabadon választott: 1. Oroszország 98.500, 2. Spanyolország 97.900, 3. Olaszország 95.600, ... 12. Magyarország 81.100. Csapat döntő. Európa-bajnok: Oroszország (Julija Csesztakovics, Anasztaszja Davidova, Anasztaszja Jermakova, Marija Gromova, Irina Tolkacseva, Elvira Haszjanova, Jelena Ovcsinnyikova, Anna Sorina, Alekszandra Sumkova, Jelena Jurovljeva) 99.000, 2. Spanyolország (R. Corral, A. Fuentes, T. Fuentes, G. Mengual, A. Montero, P. Tirados, I. Rodriguez, A. Sanz, I. Serrano, A. Rabanal) 98.100, 3. Olaszország (L. Zanazza, E. Balzarotti, M. Cirulli, C. Zarfati, J. Paccagnella, E. Plaisant, B. Spaziani, L. Zaffalon, C. Fiorentini, C. Azzali) 96.400, 4. Görögország 94.800, 5. Ukrajna 94.300, 6. Franciaország 93.300, ... 12. Magyarország (Harsányi Dóra, Aranyossy Zsófia, Grósz Sylvia, Szedlák Krisztina, Kárpáti Bernadett, Marschalkó Petra, Ökrös Anna, Simon Bernadett, Szabó Alexandra, Almási Eszter) 82.000

Műugrás
Nők. Páros 3 m döntő. Eb: Ditte Kotzian, Conny Schmalfuss (Németország) 312.00, 2. Vera Iljina, Julija Pahalina (Oroszország) 308.76, 3. Tania Cagnotto, Maria Marconi (Olaszország) 268.98, 4. Sz. Kucopetru, D. Georgatu (Görögország) 245.76, 5. D. Saez de Ibarra, L. Eizaguirre (Spanyolország) 239.46, 6. T. Gerrard, R. Whiting (Nagy-Britannia) 228.33

Hosszútávúszás
Férfiak. 10 km. Eb: Vlagyimir Gyjat-csin (Oroszország) 1:55:27.9, 2. Jevgenyij Koskarov (Oroszország) 1:55:29.9, 3. Luca Baldini (Olaszország) 1:56:04.2, 4. T. Lurz (Németország) 1:56:31.7, 5. F. Venturini (Olaszország) 1:56:34.2, 6. D. Meca (Spanyolország) 1:56:38.3, ... 10. Nagy-Pál Levente (Magyarország) 1:58:05.5
Nők. 10 km. Eb: Edith van Dijk (Hollandia) 2:06:20.3, 2. Angela Maurer (Németország) 2:06:22.5, 3. Britta Kamrau (Németország) 2:06:22.7, 4. J. Szeli-versztova (Oroszország) 2:06:23.0, 5. E. Van Der Weijden (Hollandia) 2:06:23.2, 6. Y. Hlavacová (Csehország) 2:06:27.1, ... 9. Barsi Claudia (Magyarország) 2:06:32.30, Hegedűs Diana nem ért célba

Érem(l)eső
Ország A E B
Oroszország 4 4 1
Olaszország 2 - 4
Hollandia 2 - -
Németország 1 2 2
Franciaország 1 1 1
Ukrajna 1 - -
Spanyolország - 2 2
MAGYARORSZÁG - 1 -
Svájc - 1 -
Fehéroroszország - - 1

sal, Nemzeti Sport 2002.07.29.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap