FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
Meglehetősen kínos meglepetés: 200 méter mellen is csak negyedik lett a magyar olimpiai bajnok
Kovács Ági érem nélkül maradt


Kovács Ági (hiszen azért Berlin után is Ági marad ... ) érem nélkül megy haza Berlinből. Sokkoló? Az ...
Kilencvenötben debütált a felnőttek között. Azóta bárhol indul, biztosra vehető az érem. Általában az arany. A hétéves sorozat szombaton kora este véget ért, a magyar olimpiai bajnok hiába pakolta be a táskájába a piros-fehér-zöld zászlóját (a bécsi Eb óta számtalanszor integetett vele), most nem vehette elő.


Vízcseppek

Magyarország hivatalosan is jelezte, megpályázza a 2006-os vizes Európa-bajnokságot - tudtuk meg a szombat délben tartott sajtóbeszélgetésen, ahol az úszószövetség vezetősége mellett Jánosi György sportminiszter is megjelent. Nem véletlenül, ugyanis szombaton délelőtt az ő vezetésével tárgyalt a magyar delegáció az Európai Úszóliga (LEN) elnökével, Bartolo Consolóval. Mint Jánosi elmondta, bíztató megbeszélésen vannak túl, nagy az esélye annak, hogy december 14-én a magyar pályázat mellett döntenek a LEN urai. A sportminiszter amúgy nem üres aktatáskával érkezett Berlinbe, mint közölte, a magyar kormány garanciát vállalt azért, hogy kedvező döntés esetén világszínvonalú kontinensbajnokságot rendez Budapest. Az adu ász azonban az lehet, hogy a LEN elnökének is elmondta, ha Magyarország nyer Budapesten egy minden igényt kielégítő uszodát építenek. A létesítmény az úszók mellett a pólósoknak, a műugróknak és a műúszóknak is otthont adna (a tervezett költség 5-6 milliárd forint). Mint kiderült a Magyar Úszószövetség a felnőtt Eb mellett a 2005-ös ifi Eb-ért is versenybe száll (a tudorok szerint a LEN üdvözölné ha az ifi Eb rendezését, sőt, így a felnőtt Európa-bajnokságot is könnyebben nekünk ítélnék). Amúgy a felnőtt Eb-re eddig hivatalosan még Hollandia jelentkezett, sőt, a holland sportminiszter Jánosihoz hasonlóan Berlinben korteskedett. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke kijelentette: csalódott lenne ha nem Budapest kapná a felnőtt Eb-t. Gyorsan tegyük hozzá, mi is ...
Öt éve ő a magyar úszósport esernyője, öt éve ő menti meg a kínos magyarázkodásoktól az érdekelteket. Öt éve sok ember köszönheti neki az állását ... Most nem nyílt ki ez a bizonyos ernyő. Kétszáz mell, Kovács Ágnes, negyedik hely. Szokatlan ... Ha kétszáz mell és Kovács Ágnes, akkor olimpiai bajnoki cím tanári hajrával, világbajnoki győzelmek, Eb-aranyak. A negyedik hely eddig nem szerepelt a szótárban.
Pedig ha jobban figyelünk ... Nem tettük. Nem akartunk tudomást venni a száz mell után a valóságról. Arról, hogy a magyar világklasszis Berlinben erőtlen, lassú, bizonytalan ... Hittünk a csodában, abban, hogy szombaton ismét a régi Kovács Ágit látjuk, azt, aki az utolsó huszonöt méteren szép, hosszú, elnyújtott tempókkal mindenkit lehajráz ... Most hajrá sem volt, nem maradt rá ereje. Pedig a döntő semmi meglepőt nem hozott. De nézzük csak élőben, hogyan lett a remélt aranyból negyedik hely.
Szóval finálé. Négyen pályázhatnak a dobogóra. Az osztrák Jukic (több, mint tehetség, csak a kétszázra koncentrál), Kovács Ági, a svéd Igelström (ötvenen és százon ő nyert, de a hosszabb távon még nem olyan félelmetes) és a német Poleska (rövid pályán Európa-bajnok, ráadásul otthon versenyezhet).
És rajt. A papírforma szerint. Jukic meglódul, a többiek utána. Ágival az élen. Jukic viszont nagyon meglódul, kifejezetten erős első ötven métert produkál. Ági vele tart. Mert ez a taktika. A nyomában loholni, majd az utolsó tíz méteren lehajrázni. A tempó viszont erős. Talán túlságosan is az. Jukic bírja. És Ági is fogja? Száznál Jukic az első. A második már Igelström, Ági a harmadik, viszont a mozgása egyáltalán nem megnyugtató. Százötvennél: Jukic, Igelström, Kovács, és sajnos Poleska is feltűnik ... Utolsó hossz. Talán ... A sydneyi olimpia ugrik be az embernek. Az ahogyan Ági az utolsó métereken megette az amerikai Kowalt. Jukic vezet, Igelström hajrázik, Ági ... , Ági úszik. Még húsz méter. Az aranyról lemondhatunk. Még tíz. Az ezüstről is. Még öt, bronz sem lesz belőle? Nem: 1. Jukic, 2. Poleska, 3. Igelström, 4. Kovács Ági, aki három perccel később mosolyt erőltet az arcára és készségesen válaszolgat az újságírók kérdéseire.
"Túlságosan erősen kezdtem, és ez megbosszulta magát, a végére teljesen kimerültem, nem maradt erőm a hajrára. Megint csak azt mondhatom: nem voltam gyors, elfogyott a lendület. Nem élem meg tragédiának azt, ami történt, de két évvel az athéni olimpia előtt mindenképpen intő jelnek fogom fel. Úgy érzem, az állóképességemmel nincs baj, azzal sem, hogy Amerikában tanulok és úszok az év nagy részében. Azt kell kideríteni majd az edzőmmel, hogy miért nem voltam olyan gyors, mint máskor. Már most mondom, nem adom fel, jövőre a barcelonai világbajnokságon visszakapaszkodok a dobogó tetejére" - mondja Ági majd elsétál az öltözők felé (nem mellékesen Reményi Diána egyéni rekordot úszva az ötödik helyen végzett!).
Kiss László szövetségi kapitány szerint kár lenne világvége-hangulatot kreálni. Kétségtelen, Ági hullámvölgybe került, de meglátja majd a világ, hamar kikecmereg a gödörből
"Hazamegyünk és átbeszéljük, hogy mi lehetett a probléma - így a mester. - Nem tudom, milyen munkát végez Amerikában, de itthon láttam az edzéseken. Nem volt jele annak, hogy gond van, úgy éreztük reális elvárás, hogy ismét aranyérmet nyerjen. Sajnos rossz felfogásban úszott, túl erősen kezdett, ez pedig megbosszulta magát. Megkeressük az okát a gyengélkedésnek, viszont már most mondom: senki se bántsa Ágit ezért a szereplésért. Minden világklasszisnál megesik, hogy hullámvölgybe kerül. Nézze meg Van Almsickot! Évekig nem tudta hozni a korábbi formáját. Most ismét csúcson van."
Való igaz, mindenki kerülhet gödörbe. Nem gépek vagyunk, hanem emberek. Kovács Ági számtalan aranyat nyert. Most egyet sem. Belefér. Egerszegi Krisztinánál is belefért. Kilencvennégyben a római világbajnokságon nem nyert. Mert nem úgy készült fel, kicsit már unta a hajnali keléseket, kicsit már elege lett az egészből ... Két évvel később olimpiai bajnoki címmel búcsúzott az úszástól. Ági nem unja az úszást, a hajnali keléseket sem, és az edzéseredményei sem azt mutatták, hogy baj lesz Berlinben. Mindenki keresi az okokat. Versenyzőtől az edzőig ... Jó lenne hamar megtalálni. Jó lenne, ha a jövő évi vb-n ismét a régi Kovács Ágit láthatnánk ...
Vasárnap amúgy még egy esélyünk nyílik az aranyra. Risztov Éva úszik a kétszáz pillangó döntőjében (és négyszáz gyorson elindul, de ott nem favorit). Utoljára egyébként még 1983-ban, a római Eb-n fordult elő, hogy nem nyertünk Európa-bajnoki címet. Jó lenne, ha Berlinre később nem ezért emlékeznénk ...

Tempók és pontok

Úszás
Férfiak
50 m gyors. Előfutam: 1. Popov (orosz) 22.47, 2. Van den Hoogenband (holland) és Nystrand (svéd) 22.49-22.49, ... 14. Gáspár (magyar) 23.03, ... 16. Zubor (magyar) 23.10 - Gáspár és Zubor továbbjutott Elődöntő: 1. Popov 22.03, 2. Kizierowski (lengyel) 22.12, 3. Van den Hoogenband 22.43, ... 11. Zubor 22.93, ... 16. Gáspár 23.12 - Zubor és Gáspár nem jutott tovább
200 m hát. Eb: Gordan Kozulj (Horvátország) 1:58.70, 2. Markus Rogan (Ausztria) 1:58.83, 3. Marko Strahija (Horvátország) 1:58.89, 4. E. Merisi (Olaszország) 1:59.17, 5. R. Florea (Románia) 1:59.47, 6. S. Dufour (Franciaország) 1:59.52
100 m pillangó. Eb: Thomas Rupprath (Németország) 51.94, 2. Andrij Serdinov (Ukrajna) 52.17, 3. Denisz Szilantyev (Ukrajna) 52.36, 4. I. Marcsenko (Oroszország) 52.47, 5. L. Frölander (Svédország) 52.59, 6. F. Esposito (Franciaország) 52.83
4x200 m gyorsváltó. Eb: Olaszország (Matteo Pelliciari, Emiliano Brembilla, Federico Cappellazzo, Massimiliano Rosolini) 7:12.18, 2. Németország (Moritz Zimmer, Stefan Pohl, Lars Conrad, Stefan Herbst) 7:17.59, 3. Görögország (Atanasziosz Okinomu, Nikolaosz Kszlurisz, Jannisz Kokkodisz, Szpridon Gianniotisz) 7:20.67, 4. Románia (D. Coman, C. Badita, I. Gherghel, N. Ivan) 7:24.69, 5. Portugália (L. Monteiro, N. Laurentino, . Coxo, I. Carneiro) 7:27.68, 6. Ukrajna (I. Snitko, M. Koksa, D.Veretyinov, Sz. Feszenko) 7:32.89

Nők
50 m gyors. Előfutam: 1. Alshammar (svéd) 25.25, 2. Moravcová (szlovák) 25.51, 3. Herasimenyja (fehérorosz) 25.63. Elődöntő: 1. Alshammar 25.26, 2. Moravcová 25.33, 3. Herasimenyja 25.42
200 m gyors. Eb: Franziska van Almsick (Németország) 1:56.64 - világcsúcs, régi: 1:56.78, Van Almsick - 1994., 2. Camelia Potec (Románia) 1:57.80, 3. Alena Popcsenka (Fehéroroszország) 1:57.91, 4. S. Fiuges (Franciaország) 1:59.63, 5. L. Roca (Spanyolország) 2:01.33, 6. T. Rouba (Spanyolország) 2:01.45
50 m hát. Előfutam: 1. Zsivanyevszkaja (spanyol) 29.13, 2. Völker (német) 29.27, 3. Cappa (olasz) 29.42, ... 8. Szepesi (magyar) 29.78 - Szepesi továbbjutott. Elődöntő: 1. Zsivanyevszkaja 28.71, 2. Völker 28.82, 3. Herasimenyja 29.10, ... 9. Szepesi 29.56 - Szepesi nem jutott tovább
200 m mell. Eb: Mirna Jukic (Ausztria) 2:25.83, 2. Anne Poleska (Németország) 2:27.37, 3. Emma Igelström (Svédország) 2:27.61, 4. Kovács Ágnes (Magyarország) 2:28.16, 5. Reményi Diána (Magyarország) 2:28.92, 6. S. Farina (Olaszország) 2:30.26
200 m pillangó. Előfutam: 1. Risztov (magyar) 2:10.58, 2. Mehlhorn (német) 2:10.82, 3. Jedrzejczak (lengyel) 2:11.29 - Risztov továbbjutott. Elődöntő: 1. Risztov 2:10.13, 2. Mehlhorn 2:10.51, 3. Jedrzejczak 2:11.71 - Risztov döntőbe jutott

Műugrás
Férfiak. Toronyugrás döntő. Eb: Heiko Meyer (Németország) 492.39, 2. Lengyel Imre (Magyarország, egyesület: BVSC, edző: Benyák András) 426.27, 3. Alekszandr Varlamov (Fehéroroszország) 400.62, 4. M. Mazzucchi (Olaszország) 399.63, 5. Hajnal András (Magyarország) 395.22, 6. R. Johansson (Svédország) 368.73

sal, Nemzeti Sport 2002.08.04.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap