FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
Hazánk megrendezné a 2006-os úszó Eb-t
Lengyel ezüstérmes, Kovács csak negyedik


Lengyel Imre a második helyen végzett toronyugrásban az Európa-bajnokságon. Csalódást okozott viszont Kovács Ági, aki kedvenc távján, 200 m mellen csak a negyedik helyen végzett. Ugyanebben a számban Reményi Diána ötödik lett. A Magyar Úszó Szövetség szombaton Berlinben hivatalosan is bejelentette, hogy Magyarország 2006-ban Európa-bajnokságot rendezne, s otthont adna a 2005-ös ifjúsági Eb-nek is.

Kovács Ágnes a negyedik, Reményi Diana az ötödik helyen végzett 200 m mellen. A győzelmet az idei ifjúsági Európa-bajnok osztrák Mirna Jukic szerezte meg. Másodiknak a német Anne Poleska, harmadiknak a svéd Emma Igelström ért célba. A szám magyar olimpiai, világ- és korábbi Európa-bajnoka ezúttal több mint négy másodperccel maradt el az Európa-csúcsnak számító egyéni legjobbjától. „Hát így sikerült. Kicsit gyorsan kezdtem, azután pedig kapkodtam. A verseny második felét nem bírtam, sokat kivett belőlem az első száz. Az edzéseredményeim ugyanolyanok voltak, mint tavaly. Nem az állóképességemmel, hanem a gyorsaságommal és a formába hozással volt baj. Nem adom fel, megmutatom ki az a Kovács Ági. Az idén nem volt bennem az arany. Minden úszó életében van egy-egy év, amikor nem megy. Sorozatok megszakadnak, de nem biztos, hogy véget is érnek.  Most az egyetlen vágyam az, hogy budapesti világversenyen mutassam meg, mit is tudok" - nyilatkozta Kovács Ágnes. Kiss László szövetségi kapitány úgy látja, hogy tanítványa rossz felfogásban úszta végig a távot: „Ez a fiaskó talán még jókor is jött az olimpia szempontjából. Az Európa-bajnokság után le kell ülni, alaposan elemezni kell a történteket. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Kovács Ági az elmúlt években szállította a győzelmeket, ő volt a magyar úszósport aranyhala."

Női 200 m gyorson a német Franziska Van Almsick 1:56.64-el új világcsúcsot úszott, ezzel már a negyedik Eb aranyát nyerve. A korábbi, 1:56.78-as rekordot ugyancsak ő tartotta 1994.szeptember 6-a óta. Risztov Éva 2:10.13-al, a legjobb idővel került be a holnapi 200 m pillangó döntőjébe.  

Lengyel már a második ezüstérmét szerezte a berlini Európa-bajnokságon. Egy hete - Hajnal Andrással együtt - a szinkrontoronyugrás után állhatott fel a dobogó második fokára. Hajnal most ötödikként fejezte be a versenyt, mivel az utolsó ugrását elrontotta. A befejezés előtt még második volt. A győzelmet a német Heiko Meyer szerezte meg. „Az elmúlt évek eredményei feljogosítottak arra, hogy bízzak a dobogós helyezésben. Az 1 és a 3 méteres műugrás kisebb hibák miatt nem sikerült. Tíz méteren néhány klasszis hiányzott a mezőnyből, ami arra engedett következtetni, hogy ez a verseny könnyebb lesz. Minőségben persze így sem volt hiány" - nyilatkozta az MTI-nek Lengyel, akinek sikerének értékét növeli, hogy toronyugrásban - egyéniben - utoljára 1958-ban állhatott magyar férfi versenyző dobogóra, Európa-bajnokságon. Akkor, Budapesten Márton Jenő lett harmadik.

„Az volt az érzésünk, hogy nagyobb az esélyünk 2006-ra, ha 2005-re vállaljuk az ifjúsági Eb-t" - közölte Jánosi György sportminiszter újságírókkal beszélgetve. Korábban ugyanis arról volt szó, hogy Budapest 2004-ben lenne az ifjúsági Eb házigazdája. A 2006-os kontinensbajnokság helyszínét decemberben jelölik ki. A rendezésért folyó versenyben a legnagyobb vetélytárs Hollandia. A kontinensviadalra új fedett uszoda épülne Budapesten, a létesítmény a jelenlegi számítások szerint 5-6 milliárd forintba kerülne. A 2005-ös ifjúsági versenynek még a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda adna otthont. A sportminiszter hangsúlyozta, hogy berlini tárgyalásaira kormánygaranciák, többek között az új uszoda felépítésére vonatkozó kezességvállalás birtokában, kész anyaggal érkezett, amelyet átadott a LEN vezetőinek. Arra a felvetésre, mi lesz, ha Budapest mégsem kapja meg a 2006-os verseny rendezési jogát, Jánosi György úgy válaszolt, hogy az országban amúgy is kevés az uszoda, fejleszteni mindenképpen kell.

Bruckner Gábor, Népszabadság 2002.08.03.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap