FONTOS


 

Vízi parádé
Nem számítottak fúvószenekarra - Minden követ megmozgatnak a jutalomért
Ferihegyi pezsgőfürdő



A magyar vízilabda-válogatott veretlenül védte meg Európa-bajnoki címét Firenzében. A fiúk megmutatták, nemcsak pólózni tudnak őrületesen, de ünnepelni is.
SZázak várták tegnap délután a Ferihegyi repülőtéren a firenzei Európa-bajnokságról aranyérmesként hazaérkezett magyar férfi vízilabda-válogatottat. Ki ne tudná, hogy szombaton 15-12-re vertük a döntőben Horvátországot? A szövetség munkatársai virágcsokrokkal kedveskedtek, a Régi Sipos étterem vezetői hűtött pezsgővel és pogácsával fogadták a fáradtnak tűnő firenzei hősöket, akik fehér egyenpólóban, nyakukban a csillogó aranymedállal próbálták áthámozni magukat az ünneplő tömegen.



Biros Péter a hét legjobb sportolója a mai napnál
Benedeknek ajánlják

Biros Péter volt a döntő hőse. Öt gólja rutinos, öreg rókáknak is dícséretére válna. Egy Európa-bajnoki újonctól pedig igazi bravúr.

- A lövések ezen a mérkőzésen úgy sikerültek, mint a hazai bajnokságban. Örülök, ezzel hozzájárulhattam a diadalhoz - mondta Biros a meccs után.
- Nem egyszerűen hozzájárult, hanem döntő része volt a finálé kedvező alakulásában. Ezek után, gondolom, végképp nem fordul meg a fejében, hogy kár volt a kézilabdát néhány évvel ezelőtt vízipólóra cserélni - vetettük közbe.
- Abszolút jól döntöttem! Ott ugyanis adós maradtam a bizonyítással, itt viszont talán nem.
- Ijesztő volt a kezdés, 3-0 Horvátország javára.
- Számunkra is. Szerintem akkor mindenkinek megfordult a fejében az, ami addig még sohasem, hogy ki is kaphatunk. Szerencsére már az első negyedben jött a szépítés, ezzel pedig a talpra állás.
- Nagyszerű és egyben megható volt, hogy megpróbálták Benedek Tibort még az eredményhirdetés előtt maguk közé csalogatni a lelátóról.
- Ez természetes, hiszen velünk együtt dolgozott a felkészülés alatt, egy félreértés miatt azonban mégsem lehetett velünk. A játéka is nagyon hiányzott, de főleg a szellemiséeg, ha lehet így fogalmazni. Ezt az Európa-bajnoki címet neki ajánljuk.
- Nem szabad senkit sem kiemelni, a csapat alkotott maradandót azzal, hogy veretlenül megvédte két évvel ezelőtti Európa-bajnoki címét - fejtegette még a várakozás percei alatt Godova Gábor, a LEN-Kupát nyert újpestiek mestere, akinek tanítványai közül Kovács Zoltán, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Biros Péter szerepelt a válogatottban.

Az ünneplő sokaságban feltűntek a legközelebbi családtagok, rokonok, ismerősök, s szép számmal akadtak olyanok is, akik egyszerű szurkolóként akartak kezet rázni, néhány szót váltani a kontinens kegjobbjaival.

Gergő és a transzparens

- Gondoltuk, hogy meleg fogadtatásban lesz részünk, de ennyi emberre, ilyen sok barátra nem számítottunk, arra meg végképp nem voltunk felkészülve, hogy a Himnuszt játszó fúvószenekar vár bennünket - mondta Kiss Gergely, útban szülei felé, akik jókora transzparenssel - Szép volt, Gergő! - fogadták gyermeküket. Annyit azért ki lehetett szedni belőle, hogy a csapat szálláshelyén hajnalig tartott az ünneplés, s elárulta azt is, hogy szerinte a fináléban játszottak a legveretesebben. 15 gólt lőni a horvátoknak az Európa-bajnoki döntőben nem kis teljesítmény. Mellesleg az italról részben a hotel képviselői, részben a magyar csapat lelkes szurkolói gondoskodtak.

- Szerettük volna, ha Benedek Tibi is lejött volna közénk, de ő nem csatlakozott a társasághoz, valószínűleg nem tudott volna felszabadultan örülni. Annyit azért megtett, hogy telefonon keresztül gratulált a srácoknak - említette az eltiltott játékossal kapcsolatban Martin György, a szövetség elnöke. Aki hozzátette: a siker esetére sem volt elkülönített pénzjutalom.


Nézzétek meg apa aranyérmét! - mondja Kósz Zoltán kisfia


- Miből lett volna? - kérdezett vissza, majd azt sem tartotta titokban, hogy most majd megpróbálnak minden követ megmozgatni a megfelelő elismerés érdekében.

Vasárnap irány Sydney

Természetesen nagyon sokan gratuláltak Kemény Dénes szövetségi kapitánynak, aki a diadal titkát abban jelölte meg, hogy legénysége minden tekintetben jobb volt az összes ellenfélnél.

- Ha kellett, verekedtünk, mint az olaszok elleni elődöntőben, ha pedig arra volt szükség, akkor szívósan kivédekeztük az emberhátrányos helyzeteket, mint a horvátok elleni fináléban - így a kapitány, akit nem lehetett rávenni arra, hogy a közelgő sydneyi Világkupával kapcsolatos terveiről beszéljen. - Ha tudnám, hogy kiket hagyok itthon a firenzei aranyérmesek közül, akkor sem mondanám meg, az ilyen nagy horderejű döntéseket előbb mindig az érintett játékosokkal közlöm.

Ami biztos: ünneplésre nem marad idő, az Európa-bajnoki címet elnyert csapat vasárnap már utazik a sydneyi előolimpiára.

Egyébként többször elhangzott az is, hogy legközelebb, 2001-ben, Magyarország szeretné a következő póló Európa-bajnokságot megrendezni. Állítólag egészen jók az esélyeink, bár a horvátok is pályáznak.



Érkeznek a firenzei hősök: Kósz Zoltán (balról), Vincze Balázs és Kemény Dénes

Örömmámor és ...
Tisztelet a hősöknek! Így van ezzel mindenki. Egy ország szurkolt értük szombat éjjel, még akkor is, ha a közszolgálati Magyar Televízió valójában száműzte őket előlünk, hiszen az egyes csatornáról áttették a közvetítést a kettesre. Felelőtlen, rossz, népszerűtlen döntés. Vajon megtalálják (keresik?) a felelősöket, lesz esetükben számonkérés? Várjuk az erre vonatkozó híreket.

A fiúk tehát megjöttek, a firenzei hősöket keblére öleli az ország. Tegyünk így, valóban megérdemlik az ünneplést. Most majd sokan odaférkőznek melléjük, bocs' csak egy fotó, autogram, szuvenír, távirat ... Ezzel együtt sok a baj. A sportág apadása megkezdődött, a pénz elszivárgott. Csórók a magyar vízilabdázók. Most az Eb-arany ürügyén azt kívánjuk, igenis figyeljen fel rájuk az ország, azok, akik megtehetik, illetve kötelességük, juttassanak megfelelő pénzt a vízilabdasportba. Legyen ismét színvonalas a bajnokság, itthon is legyenek megbecsült polgárok a pólós hősök, ne kelljen elvándorolniuk a megélhetésért. A hitelük megvan. Egy év múlva akár olimpiai bajnokok is lehetnek Sydneyben. Nem csak rajtuk múlik.

Mészáros István Mai Nap, 1999. szeptember 13.

Férfi válogatott
Női válogatott
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK