Hiába tartott vagy három percig a ceremónia, lankadatlanul csattogtak a tenyerek - színházakban is jó részidőnek számít ennyi idő, sporteseményen egyenesen kirívó -, míg végül a társulat (kissé megzavarodva e szokatlanul vehemens tetszésnyilvánítástól), ha nehezen is, de produkált egy meghajlást.

Mi tagadás, az előadás egészen fantasztikusra sikerült. Azóta természetesen csak arról folyik a duruzsolás, hogy nem túl korai-e ez a hihetetlenül jó játék. (Amiből alkalmasint levonható, hogy egy magyar vízilabda-válogatottal két esetben van baj: 1. ha rosszul játszik; 2. ha jól játszik.)

Dr. Kemény Dénes mindazonáltal nem állt be a dicshimnuszokat zengők sorába. Sőt. "Tulajdonképpen nem is játszottunk annyira remekül - értékelt a kapitány egyet aludva az eseményre. - Csupán annyi történt, hogy az átlagosnál jobb százalékban lőttük be a helyzeteinket. Ugyanakkor még túl sok hibát követtünk el, és azt se feledjük: elképzelhető, hogy az ellenfelek voltak gyengébbek."

A mester szerint fizikálisan már megfelelő állapotba került az együttes, a erőnléten már túl sokat nem lehet javítani. "Taktikailag viszont rengeteg mindent kell gyakorolnunk, támadásban ugyanis semmi különöset nem csináltunk, az igazi figuráinkat csak az Eb-n vesszük elő. Azt persze nem tagadom, jó érzés volt a harmadik negyedek felénél hátradőlni, és figyelni a fiúk szemet gyönyörködtető játékát. Ennek egyik alapja, hogy sokkal frissebbek voltak, mint mondjuk a spanyolországi túrán, de ez érthető: akkor hat héttel voltunk az Eb előtt, most kettővel vagyunk."

S hogy mindez Firenzében mire lesz elég? Kemény óva int attól, hogy bárki úgy vélje, az aranymedáliákba az ilyenkor szokásos feliratok mellé már most belevéshetik a "Hungary" feliratot. "A horvátokat kedden és szerdán a közös edzéseken felmérhetjük, szerdára pedig megkapom az olaszokról, a jugoszlávokról és az oroszokról készült videofelvételeket is, azaz talán nem lesz azzal gond, hogy ezekkel a csapatokkal nem találkoztunk a különböző tornákon. Azt azonban látatlanban ki merem jelenteni: drágán adják majd a bőrüket, ha összekerülünk velük. Miután a szlovákoknál jobbak vagyunk, tudunk úgy játszani, hogy a reálisan meglévő hatgólos különbségből tízet vagy többet csináljunk. Ugyanakkor az erős csapatoknál hiába vagyunk esetleg hárommal jobbak, ők a gyenge pontjaink kiszúrásával, illetve az erősségeink semlegesítésével olyan helyzetet teremthetnek, hogy akár meg is fordíthatják a találkozót. Azaz ha esetleg rosszabbul megy, az csak azért lesz, mert valaki ránk kényszeríti a játékát. Ezzel nem kívánok előre magyarázkodni, csupán azt szeretném, ne legyen hurráhangulat. Győzni akarunk, és tudjuk, egyik ellenfelünk sem esélyesebb nálunk..."

Három torna megnyerése után mindazonáltal adódik a párhuzam Sevillával (két éve ugyanilyen eredmények után hódítottunk az Eb-n). A kapitány azonban lát különbséget: "Akkor fiatalos volt a lendületünk, és tudtuk, hogy nyerhetünk, de egyáltalán nem voltunk jobbak a többieknél. Most úgy látszik, hogy jobbak vagyunk, ám nem biztos, hogy győzni is fogunk. Egyébként pedig nem hiszek a babonákban. A spanyol meccs előtt, például, Kovács Pista kollégám kisfiától kaptam egy szerencsepénzt és nyertünk..." - mondta Kemény, aki az utolsó mondatot talányos mosollyal kísérte.

Az azért sokat sejtetett.

Csurka Gergely Nemzeti Sport 1999. augusztus 24.