FONTOS


 

Vízilabda Eb 1999
Patália közben Itália
Olasz-magyar rangadóval kezdődik ma a férfi Eb

Két első és egy második helyezést szerzett a sportág történetének eddigi három olaszországi Európa-bajnokságán a magyar férfi válogatott, s ha ehhez hozzávesszük, hogy a legutóbbi három kontinensviadalon két ezüst- és egy aranyérem jutott a csapatnak, akkor igazán bizakodva nézhetünk az egészen közeli jövőbe. A ma kezdődő Európa-bajnokság előtt az sem kifejezetten szégyellni való útravaló, hogy dr. Kemény Dénes együttese címvédőként szállhat medencébe a Costoli uszodában, miután a két évvel ezelőtti, sevillai Eb-n, a döntő nehezen felejthető mérkőzésén, Kásás három góljával 3:2-re legyőzte a jugoszláv csapatot.

Mégis nehéz szívvel vágott neki a társaság az itáliai túrának. Ki ne tudná, a csapat ásza, Benedek Tibor doppingügybe keveredett (bonyolódott?), s az idegőrlő, "eltiltják-nem tiltják el" játék még a nem csupán a nevében kemény kapitányt is megviselte. "Szép lassan megbolondulok" - jelentette ki az utazás előtti napon, és hozzátette azt is: egyetlen játékos sem tudta függetleníteni magát a csapattárs hercehurcájától.

Pedig, ha valamikor, akkor most igen nagy szükség lenne a higgadtságra, különös tekintettel arra a tényre, hogy a magyarok ma este fél tízkor a házigazda olaszok ellen kezdik meg szereplésüket. Noha a vendéglátók a legutóbbi világversenyeken nem jutottak még a legjobb négy közé sem, egyrészt, ugye, otthon játszanak, másrészt az örökrangadó számukra is örökrangadó. Ráadásul élénken él még az emlékezetben az öt évvel ezelőtti római világbajnokság (szintén nyitó-) mérkőzése, amelynek a háborúba hajló vízi pofozkodásában - a tribünön helyet foglaló Carlo Pedersoli, művésznevén Bud Spencer jelenlétében - minden kétséget kizáróan a magyar együttes nyert, amúgy az olaszok győztek.

A sorsolás is csak az első, hevenyészett pillantásra látszik viszonylag kedvezőnek. Noha a legveszélyesebb vetélytársak közül a másik ágra került az olimpiai és világbajnoki címvédő spanyol, valamint a most is bivalyerős jugoszláv, illetve orosz válogatott, alaposabb szemlélődés után kiderül, hogy amennyiben a Kemény szerint az utóbbi hetekben jelentősen felgyorsult, a dobogó tetejét megcélzó magyar együttes nem végez csoportja élén, a negyeddöntőben, gyaníthatóan, az említett trió valamelyik alakulatával találkozik.

Ami a csoportbeli riválisokat illeti, a társaság komoly ellenállásra számíthat a horvátok részéről is, miközben súlyos hiba lenne lesajnálni a szlovén, a görög vagy a szlovák csapatot.

Az itáliai vénasszonyok nyara a fiatalabb lányok és asszonyok számára is tartogat izgalmakat, igaz, nem Firenzében, hanem a közeli Pratóban. A sportág első önálló - úszóktól, műugróktól és műúszóktól mentes - Európa-bajnokságán először vetélkednek a férfiaktól külön, másik városban a hölgyek, s a szombaton rajtoló, nyolccsapatos mezőnyben ott van dr. Tóth Gyula leánysága. Az eddigi hét Eb-n minden alkalommal részt vevő magyarok éppen legutóbb, Sevillában szerepeltek a leggyengébben (5. hely); egy okkal több arra, hogy Olaszországban férfiasan küzdjenek a női egyenjogúságért.

Andiamo!

MENETREND

A magyar férfi válogatott ellenfelei az A csoportban.
Szeptember 2.: Olaszország.
Szeptember 3.: Szlovénia.
Szeptember 4.: Horvátország.
Szeptember 5.: Görögország.
Szeptember 6.: Szlovákia.
A B csoport mezőnye: Jugoszlávia, Oroszország, Spanyolország, Hollandia, Románia, Németország.
A negyeddöntőket szeptember 8-án, az elődöntőket 9-én rendezik; a bronz-, illetve az aranyéremért 11-én játszanak a csapatok.

A magyar női válogatott ellenfelei az A csoportban.
Szeptember 4.: Oroszország.
Szeptember 5.: Németország.
Szeptember 6.: Spanyolország.
A B csoport mezőnye: Olaszország, Hollandia, Görögország, Franciaország.
Az első helyezettek automatikusan az elődöntőbe kerülnek, a csoportok második és harmadik helyezettjei szeptember 8-án mérkőznek a négy közé jutásért.
Az elődöntőket szeptember 9-én rendezik; a bronz-, illetve az aranyéremért szeptember 10-én játszanak a csapatok.

NÉVSOROLVASÁS
Férfiak. Kósz Zoltán, Kovács Zoltán (kapusok), Vincze Balázs, Tóth Frank, Varga Zsolt, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Steinmetz Barnabás, Märcz Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Vári Attila, Székely Bulcsú, Kiss Csaba, Biros Péter.
Nők. Kádár Noémi, Soós Ildikó (kapusok), Rédei Katalin, Sipos Edit, Stieber Mercedes, Szremkó Krisztina, Drávucz Rita, Kisteleki Dóra, Primász Ágnes, Pelle Anikó, Ábel Krisztina, Valkay Erzsébet, Valkay Ágnes, Tóth Noémi.

B.G. Népszabadság, 1999. szeptember 2.

Férfi válogatott
Női válogatott
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK