Spanyolország-Magyarország 10-5 (2-1, 1-1, 4-1, 3-2)

Portugalete, 500 néző. V: Bras (holland), Salino (olasz)

Spanyolország: Rollán, HERNÁNDEZ 5, I. Moro, Marcos, Pérez 1, Gómez, Pedrerol
CSERE: Sanz, Molina 2, BALLART 1, Sánchez-Toril, D. Moro 1
Szövetségi kapitány: Joan Jané

Magyarország: Szécsi, Biros 1, KÁSÁS 3, Steinmetz B., Molnár T., Benedek 1, Kiss G.
CSERE: Fodor, Varga Zs., Vári, Varga T., Székely
Szövetségi kapitány: Kemény Dénes

Gól - emberelőnyből: 5/2, ill. 5/1
A végleges kiállítás után: 19/7, ill. 2/1
Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1

A másik mérkőzésen: Oroszország-Románia 7-6 (2-2, 0-1, 2-1, 3-2)

A torna végeredménye: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Oroszország 2, 4. Románia 0

Olaszországi légiósaink szerint a klubcsapatok taktikai értekezletein általában egy játékvezető szokott a szokottnál sokkal több időt elvinni. Amennyiben egy adott meccsre Salinót jelölik, a szisztémák elemzése előtt az edző rendre fiai fejébe vési, hogy fújhat akármilyen ökörséget a savonai bíró, a sértett lesz szíves a víz alá bújva kommentálni az ítéletet, mert a rossz játékvezető - különös ismertetőjel! - általában megsértődik, ha megkérdőjelezik amúgy kacajra ingerlő ítéleteit.

Salino sporttárs vasárnap déltájban is kitett magáért: a harmadik negyed első percében jártunk, amikor egy eladdig békésen csordogáló mérkőzést bolondított meg - s döntött el, ugyanazzal a lendülettel. Az Ivan Moro és Varga Zsolt között lejátszódó párosjelenet - a meccsről készült videofelvétel megtekintése után különösen - átlagosnak tekinthető. A spanyol bekk centerünk fejével együtt szerzett labdát, majd megpróbált átugrani rajta egy odacsapás kíséretében, mire Varga annak rendje s módja szerint válaszolt, a hispán erre hanyattdobta magát, az olasz bíró persze ezt vette észre, és bemutatta a végleges kiállítást. Amiben az volt a legszebb, hogy kollégája, a holland Bras a túlpartról rákérdezett, hogy akkor cserével vagy csere nélkül küldte ki a magyart a talján, s utóbbit látva leplezetlen arckifejezéssel mutatta meglepettségét (ha a Margitszigeten egyvalaki lett volna, aki a dobhártyalukasztást és agyrázkódást eredményező ütést így bírálta volna el!...).

Minthogy a spanyolok ekkortájt 3-2-re vezettek, túl sok illúziónk nem lehetett a mérkőzés végkimenetelét illetően, tizenhárom perc örökös emberhátránynál ilyen szint? csapatok esetében csak a különbség kérdéses. Az incidens mindenesetre felrázta együttesünket, elvégre addig kissé álmosan játszott e korai órán. Holott egy kivédekezett hátrányt követően Benedek jóvoltából vezettünk, majd Biros lőhetett volna gólt szintén előnyből, csakhogy a blokk útban volt, míg egy relatíve tiszta lefordulásos helyzetünket Salino állított meg, midőn Hernández rúgását követően Kiss Gergely ellen ítélt szabaddobást - a magyar kapu előtt... A spanyolok ezt követően Hernández mutatós átlövésével és négyméteresével (ezt emberelőnyben kapták) szépítettek, sőt, Ballart megugrásával már 3-1-re mentek, miközben a mieink helyzetféleségekig jutottak. Minthogy azonban három hátrányt is kibekkeltek, Kásás bombája pedig bevitte Rollán kezét, izgalmas második részre volt kilátás.

Ám rögvest az első akciónál megtörtént, ami megtörtént, s ettől fogva az emberhátrányos védekezést gyakorolhattuk. Nos, annyit mindenképpen legjobbjaink javára kell írni, hogy hősiesen takarták a kaput, sőt, még támadásra is maradt erejük. Kásás zseniális egyéni alakítása négyméterest ért, amit be is vágott (3-4), sőt, eztán szerelt, visszarántották, kiállítást érően, ő azonban sajnos inkább visszafelé adta a labdát, nem indult meg vele, így a szintén leforduló Várit már szorongatták, Rollán védett, a túloldalon pedig Hernández lövését hiába nyomta a lécre Szécsi, az onnan a fejére pattant, aztán pedig a hálóba vágódott. Azt persze nem állítjuk, hogyha ekkor 4-4 áll a táblán 3-5 helyett, lett volna esélyünk, de tán vetélytársaink is idegesebbé váltak volna. Így viszont a szünetig szép csendben elmentek 7-3-ra, miközben kispadunkon harsány kacagás fogadta, amint a két ember által takart centerünk ellen még kontrát is fújtak "jelen politikai helyzetben".

Az utolsó negyedben továbbra is álltuk a sarat, Kásás felhők közül, a szélről elengedett pazar kapáslövése is beakadt öt a hat ellen, miközben Szécsi védés helyett szerelte az egy az egyben leforduló Ballart-t. Hernández ugyanakkor el-eltalálgatta a sarkokat a 35 másodperces fórok során, egy gól pedig úgy akadt be, hogy Ballart arcba könyökölte Molnárt, aki érthetően a víz alá süllyedt, azaz ezúttal egy kettős létszámfölényt válthattak gólra a hazaiak, Salino diszkrét asszisztálása mellett. A végén azért sikerült néhány másodpercen belül két spanyolt is kiküldetni, Biros pedig bevágta az előnyt, sőt, a végén kibekkeltük a 12. hátrányt is (19-ből), azaz igen tisztes, öt fás vereséggel zártuk a találkozót.

Utójáték gyanánt Salino megállt a magyar kispadnál, miután Molnár egy kósza "Grazie"-re (köszönöm) ragadtatta magát, s nekiállt előadást tartani - erre az eladdig a történteket tökéletes higgadtsággal viselő Kemény üvöltve elhajtotta onnan, közölvén vele, hogy a játékosok nevelése az ő feladata, ha a bírónak gondja van, neki szóljon, vagy a meccs közben intézkedjen, de a lefújás után ne merjen magyarázni az ő pólósai közül senkinek.

Salino kissé feldúltan távozott, majd végig kellett néznie, amint a LEN delegátusa, Abe Fuchs békésen megbeszéli a történteket a magyar kapitánnyal, mindenben igazat adva neki (még Varga kiállításának jogosságát illetőleg is). Tekintettel arra, hogy az összecsapásnak nem volt különösebb tétje, ennyivel napirendre is térhetünk a történtek fölött, ha viszont valaki azt kérdi, hogy a vízilabdasportban ilyenkor mi történik a játékvezetővel, annak csupán egy latin mondással válaszolhatunk: még egy disznó sem fúlt bele a saját mocskába.

Mestermérleg

Kemény Dénes: - Biztos vagyok benne, hogy ha nincs a végleges kiállítás, az utóbbi napok formája alapján sanszunk lett volna a győzelemre. Ami a kiállítást követő két negyedet illeti, ennél többet nem tudtunk produkálni, ha jobban is játszottunk volna öt a hat ellen, a vereséget akkor sem kerültük volna el. Furcsa és szokatlan, hogy ilyen bírói szarvashibák rendszeresen előfordulhatnak. A mi balszerencsénk, hogy ezek többnyire kedvezőtlenül érintenek bennünket.

A bilbaói öböl széléről

Az úgy kezdődött, hogy Varga Zsolt visszaütött. Amúgy érdekes, hogy a magyar válogatott utoljára akkor játszott örökös emberhátrányban, amikor egy 1994-es zágrábi tornán kísértetiesen hasonló szituációt követően épp Vargát állította ki a bíró. Hét éve, a hollandok ellen, az utolsó negyedet játszottuk végig öt mezőnyjátékossal, s veszítettünk 8-5-ös vezetésünket követően 10-8-ra. "Akkor is ugyanez történt. Nem vagyok az a típus, aki kezdeményez" - közölte a center, aki fájdalomdíjként megkapta a második helyért járó serleget.

Mondhatni egyébként, hogy ez a meccs a tavalyi, kassai Európai Nemzetek Ligája-összecsapás visszavágója volt: akkor az utolsó találkozón a Várit megütő Pedro Garcíát küldték ki végleg, s akkor 20-5-re győztünk sz?k háromnegyednyi előnnyel élve. Ám annak a meccsnek a feszültsége - a spanyolok végigőrjöngték a derbit - itt egy pillanatig sem köszönt vissza, nálunk senki sem óbégatott avagy reklamált. Mint ahogy megjegyzendő, Jané kapitány a lefújás után sportszer?en elnézést kért Keménytől (néhány játékosával egyetemben), elvégre tudta, egy vébé előtt sokkal hasznosabb egy szoros, valódi vízilabdameccs, mint egy efféle előny-hátrány gyakorlat.

CSG, Nemzeti Sport 2001.07.09.