FONTOS


 

Klocskova kedvencei: Párizs, jégkrém, vörös rózsa
Neki nem álom Amerika

Tizenkilenc éves, de már kétszeres olimpiai bajnok és ötszörös Európa-bajnok. Jana Klocskováról, vagyis a vegyesúszás királykisasszonyáról van szó, aki vasárnap óta világbajnok is, hiszen a négyszáz vegyes fináléjában gond nélkül zsebelte be az aranyérmet. Amúgy esze ágában sincs elhagyni Ukrajnát, jól érzi magát Harkovban. És örül, hiszen már Fukuokában is van aranya.

- Mivel világbajnok még nem voltam korábban, nagyon vágytam rá, és ugyancsak szeretnék nyerni kétszáz vegyesen is. Ott érzésem szerint nehezebb dolgom lesz, de bízom magamban - mondja Jana Klocskova, akit az ukrán csapat szállodájának halljában faggattunk.

- A négyszáz vegyes előfutamában csak negyedik lett, utána viszont a fináléban faképnél hagyta a mezőnyt. Elszórakozta az előfutamot vagy csak a mezőnyt altatta?

- Szándékosan nem úsztam ki magamat. Később a döntőben már mindent beleadtam, és szerencsére meg is lett az eredménye.

- Tizenkilenc éves kora ellenére már mindent megnyert. Nem tart attól, hogy mondjuk huszonegy évesen már nem talál motivációt az úszásban?

- Szeretem a vizet, élvezem az úszást és az edzéseket. Eszembe sem jut, hogy befejezzem. Nyerni akarok, és már most biztos, a kétezer-négyes olimpián, sőt még utána is láthat a medencében.

- Mi jut eszébe Egerszegi Krisztináról?

- Ő is olimpiai bajnok volt négyszáz vegyesen. Ismerem az eredményeit, legendás úszó, ám sajnos élőben nem láthattam. Kilencvenhétben, amikor én bekerültem a felnőttek közé, ő már befejezte.

- A jelenlegi magyar élúszókat is ismeri?

- Az olimpiai bajnok Kovács Ágnesről tudok a legtöbbet. Amit megfigyeltem, nagyon jó a magyar utánpótlás, Risztov és a hátúszó Bodrogi még sokra viheti.

- A magyar úszókat ismeri, mi viszont nem sokat tudunk arról, hogyan is él Harkovban a legjobb ukrán sportoló?

- Nem fény?ző körülmények között élek, de az ukrán átlagnál azért jobban. A családommal lakom, édesapámmal, aki egyébként sokáig atlétizált, az édesanyámmal és a húgommal, ő szintén úszó.

- Megtudhatom a nevét?

- Anna, három évvel fiatalabb nálam.

- És ugyanolyan tehetséges, mint ön?

- Remélem.

- Mit csinál Harkovban, ha éppen nincsenek edzések?

- A tréningek mellett olyan sok időm nincs a szórakozásra, főleg, hogy a testnevelési egyetemre járok. Vannak rövid távú céljaim, most például éppen vezetni tanulok.

- Az autót már megvette?

- Mivel a Suzuki a támogatóm, megígérték, ha leteszem a jogosítványt, kapok egyet tőlük.

- A Suzuki amúgy is az álmai autója?

- Tetszik, de valamikor szeretnék majd egy Audit is.

- Van kedvenc itala?

- A narancsdzsúz és az almalé, mindkettőt szeretem. De a legjobban - bár nem ital - a jégkrémért vagyok oda. Itt, Fukuokában is találtam egy különlegesen finomat.

- Hol élne szívesen?

- Eszemben sincs máshová költözni, Európán kívül amúgy sem érzem magamat jól. Hívtak például az Egyesült Államokba tanulni, több egyetem is ösztöndíjat ajánlott, de nem megyek.

- Miért nem?

- Tavaly - az egyik egyetem meghívására - körülnéztem Atlantában, de hamar ráébredtem, Amerika nem az én világom.

- Ebből az is következik, hogy a kedvenc városa sem a tengerentúlon fekszik?

- Eltalálta, hiszen Párizs a kedvencem.

- Fiú névben pedig a Jean?

- Nem, nem, az Alekszandr.

- A világklasszis sprinternek, Popovnak is ez a keresztneve.

- Pont miatta ez a kedvenc nevem. Nagyon jó a viszonyunk, tisztelem, és sajnálom, hogy a betegsége miatt nem lehet itt Fukuokában.

- Tegyük fel, Párizsban megismerkedne egy Audival járó, amúgy jégkrémgyáros, Amerikát annyira nem szerető fiúval. Milyen virágot látna szivesen a kezében?

- Vörös rózsát, de ilyen fiú úgy sincs...

JANA KLOCSKOVA

Született: 1982. augusztus 7., Szimferopol

Állampolgársága: ukrán

Edzője: Nyina Kozuk

Klubja: Dinamo Harkov

Legjobb eredményei: 2x olimpiai bajnok (200 m vegyes, 400 m vegyes, 2000), olimpiai 2. (800 m gyors, 2000); világbajnok (400 m vegyes, 2001), vb-2. (400 m vegyes, 1998); 5x Európa-bajnok (200 m vegyes, 400 m vegyes, 1999; 400 m gyors, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 2000), Eb-2. (400 m vegyes, 1997), 2x Eb-3. (200 m vegyes, 1997; 400 m gyors, 1999); 2x ifjúsági Európa-bajnok (200 m vegyes, 400 m vegyes, 1997)

Sal, Nemzeti Sport 2001.07.25.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK