FONTOS


 

Kovács Ágnes a gyengébb számában bronzérmes a fukuokai vb-n
Bemelegítés "fél távon"


Nejlonzacskóba gondosan becsomagolt ötszázforintos lifeg a fukuokai belváros szűk mellékutcájának - nevezzük így - kiskocsmájában, újabb bizonyítékát szolgáltatva annak, hogy a magyarok kalandozásai nem értek véget 955-ben Augsburgnál. S ha már a turizmusnál tartunk, e tárgyban nemcsak a történelmet, hanem az irodalmat is megidézhetjük az uszodai sportágak Japán nyolcadik legnagyobb városában zajló világbajnokságán; például József Attilával szólva ekképp: "a távolságot (...) megkapod".

De meg ám!

Mást ne mondjak, a női vízilabdázókat az úszóversenyek színhelyétől egyórányi, tempós buszútra fekvő Nishi Civic Poolba száműzték, s bár semmi kétség, a magyarok nagyszerűen érzik magukat "Cegléd külsőn", a vizitálásra vállalkozónak félnapos program, ha úgy dönt, hogy meglátogatja őket. Hozzáteszem, megéri a kirándulás, mert Faragó Tamás csapata (kiválóan) játszva nyeri a meccseit: ahogyan addig, hétfőn is remekelt, és öt góllal (9:4) múlta felül a hajdan szebb napokat látott, az olimpia után azonban szinte teljesen újjáalakított holland együttest. A már biztos csoportgyőztesként vívott találkozó után Faragó "csupán" a támadó- és a védőjátékot dicsérte, ami - annak ismeretében, hogy a legendás "Tonó" mit tud a pólóról - sokat elárul az egyenjogúságukért kitartóan küzdő lányok teljesítményéről. A szerdai negyeddöntőben az utolsó csoportmeccsükön az olaszoktól hétgólos vereséget szenvedő kazahok következnek, akiket - hevenyészett fordításban - ezzel a kérdés-felelet kombinációval jellemzett egy holland kolléga: "Kazahsztán? Hát aztán..."

Mielőtt Nishiből behajóznánk a fukuokai kikötői negyedben fekvő Marine Messe uszodába, az úszóversenyek helyszínére, egyetlen, bővített mondat erejéig még időzzünk el a vízilabdánál! A magyar férfiválogatott játékosai hétfőre szabadságot kaptak, de kedden újra fölveszik a munkát: a hatcsapatos középdöntőcsoportban - amelybe magukkal hozták a görögök és a kazahok ellen megszerzett két-két pontot - a korábban az olaszok és a jugoszlávok ellen is elbukó szlovákokkal randevúznak.

A labdát addig elhajítva is maradt min merengeni, noha az erre a napra rendelt hat úszódöntő feszített ritmusa a legkevésbé a tűnődésre hajlamosaknak kedvezett. Az első számban győztes amerikai Anthony Erwinnek például mindössze 22,09 másodpercre volt szüksége a sikerhez, "mentségére" szóljon, hogy 50 méter gyorson a most torokgyulladása miatt távolmaradó orosz Alekszandr Popov ennél úszott már fél másodperccel is jobbat. Két ausztrál arannyal és két magyar hatodik helyezéssel folytatódott a műsor 200 m női pillangón, illetve 100 m férfi háton, ami két dolgot feltétlenül mutat: egyrészt hogy az ausztrál úszósport kegyetlenül erős, másrészt hogy - a korszakváltás ellenére - a magyar sem gyenge. Ráadásul a mély vízbe a mezőny legfiatalabbjaként fejest ugró Risztov Éva fél távnál, a faltól a nyolc induló legidősebbjeként elrugaszkodó Horváth Péter pedig még hetvenöt méternél is dobogós pozícióban szelte a vizet, de most aztán igazán nincs miért keseregni. Főleg ha ideírom végre, hogy néhány perccel később a kétszer akkora távon már minden létező címet begyűjtő Kovács Ágnes 100 méter mellen is megszerezte pályafutása első "világversenyes" - értsd: vb, olimpia - érmét. Az ősztől Amerikában tanuló, még mindig csak húszéves klasszis hagyományosan "méla" rajtja után harmadiknak fordult ötven méternél, ám a táv második felében enyhén szólva nem lehetett biztos a dolgában. Luo Xue-juan, a kínai újhullám - a régit elsodorta a nemzetközi szövetség doppinghadjárata - tizenhét esztendős képviselője utcahosszal nyerte a számot, az ausztrál Jones ezüstje sem forgott veszélyben, Kovács azonban őrületes külön versenyt vívott a dél-afrikai Poewe-val és két amerikaival, Megannal, valamint Kowallal. Négyük közül végül is ő csapott elsőként a célba, és amikor - még levegő után kapkodva - az első dolga volt, hogy beszámoljon élményeiről a magyar különítménynek, ezt mondta: "Kicsit szoros volt a befutó, de annyi baj legyen! Boldog vagyok, és megpróbálok aludni egy nagyot a kétszáz keddi elő- és középfutamáig."

Több jó hírem egyelőre nincs, tekintettel arra, hogy a fáradhatatlan Güttler Károly 100 méter mellen, míg a tinédzser Bodrogi Viktor 200 méter pillangón egyaránt a tizenkettedik időt érte el, így mindketten a nézőtéren ülnek majd számuk döntője idején. Güttler futama amúgy a múlt és a jelen nagy találkozását hozta: a nyolc évvel ezelőtti sheffieldi Eb-n világcsúcsot úszó magyar egy mezőnyben szerepelt napjaink mellúszókirályával, s mindennek a tetejébe az utód, Roman Szludnov megjavította saját június végén felállított világrekordját. Az orosz formáját elnézve kizárólag az a biztos, hogy kedd estig érvényben marad az 59.94 másodperces eredmény.

EREDMÉNYEK

MŰUGRÁS. Nők, 1 m: 1. Wu Min-xia (kínai), 2. Hartley (kanadai), 3. Zhang (kínai).

ÚSZÁS. Férfiak, 50 m gyors: 1. Anthony Erwin (amerikai) 22,09, 2. Van den Hoogenband (holland) 22,16, 3. Schoeman (dél-afrikai) és Yamanoi (japán) 22,18. 100 m hát: 1. Matt Welsh (ausztrál) 54,31, 2. Arnarson (izlandi) 54,75, 3. Driesen (54,91), ...6. Horváth Péter 55,43.

Nők, 200 m pillangó: 1. Petria Thomas (ausztrál) 2:06,73, 2. Mehlhorn (német) 2:06,97, 3. Sandeno (amerikai) 2:08,52, ...6. Risztov Éva 2:10,11. 100 m mell: 1. Luo Xue-juan (kínai) 1:07,18, 2. Jones (ausztrál) 1:07,96, 3. Kovács Ágnes 1:08,50. 800 m gyors: 1. Hannah Stockbauer (német) 8:24,66, 2. Munz (amerikai) 8:28,84, 3. Sandeno (amerikai) 8:31,45. 4x100 m gyorsváltó: 1. Németország (Petra Dallmann, Antje Buchschulte, Katrin Meissmer, Sandra Völker) 3:39,58, 2. Egyesült Államok és Nagy-Britannia 3:40,80.

VÍZILABDA. Nők, A csoport: Oroszország-Kazahsztán 10:3, Olaszország-Brazília 19:4, Egyesült Államok-Új-Zéland 15:3. A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 9 pont, 2. Oroszország 8, 3. Olaszország 7, 4. Kazahsztán 4, 5. Brazília 2, 6. Új-Zéland 0. B csoport: Magyarország-Hollandia 9:4, Ausztrália-Kanada 6:4, Görögország-Japán 5:3. A csoport végeredménye: 1. Magyarország 10, 2. Ausztrália 6, 3. Kanada 6, 4. Görögország 6, 5. Hollandia 2, 6. Japán 0. A negyeddöntő párosítása: Magyarország-Kazahsztán, Kanada-Oroszország, Ausztrália-Olaszország, Görögország-Egyesült Államok.

Bruckner Gábor, Népszabadság 2001.07.24.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK