FONTOS


 

"Könnyelmű" siker a szlovákok ellen - Újabb világcsúcsok úszásban
Fő a pólósok feje


Semmi ok a pánikra, ha az ember Fukuokában történetesen Japán legősibb zen-buddhista templomára kíváncsi, de a metróból a Gion nevű megállónál kiszállva elbizonytalanodik, mert fogalma sincs, hogy a tizenkét kijárat közül melyiket válassza. A megoldás végtelenül egyszerű: odamegy a jegyautomatánál feltehetően ismerősére várakozó hölgyhöz, a térkép alapján kézzel-lábbal elmutogatja neki, mi a terve, mire a napernyővel, retiküllel, továbbá bevásárlószatyorral felszerelkezett kisasszony széles mosoly közepette fölpattan, a negyvenfokos hőséggel dacolva tempós léptekkel az élre áll, hogy odavezessen az állomástól vagy nyolcszáz méternyire található szentélyhez. Aztán a köszönetet meg sem várva háromszor is dicséretesen mélyet hajol, és visszalohol az aluljáróba.

Azt mondják, a japán akkor érzi jól magát, ha segíthet a másikon.

A magyar nem. Legalábbis a magyar pólós - alább a bizonyíték - biztosan nem.

Pedig igazán remekül indult a férfiválogatott immár középdöntőbeli mérkőzése a világbajnokságon: hogy mást ne mondjak, öt magyar góllal, és ezek közül csak egyet szerzett a rivális szlovák csapatot erősítő Gyurcsi Géza... Később - tehát 4:1 után - sem volt még semmi baj, sőt: a mezőnyben Kiss Gergely ragyogott, a háló előtt Kósz tündökölt, és a többiek is jól elvoltak a Hakata-no-mori uszoda amúgy a nyári pocsolya hőmérsékletére emlékeztető, a szünetekben vízsugarakkal hűtött medencéjében. Az oldott hangulatra jellemző, hogy a partról utasításokat osztogató Kemény Dénes szövetségi kapitány kedélyesen "rárivallt" a magyar kispadról elhangzottakat társainak serényen tolmácsoló szlovák kapusra, Stefan Gergelyre: "Pista, ne fordíts...!" Csakhogy a harmadik negyed közepétől, 8:3-as vezetés után a víz mellett a helyzet is egyre melegebb lett: az időközben Kószt felváltó Szécsi röviden indította a megúszó Benedeket, és az első komolyabb hiba megtörte a kétségkívül meglévő lendületet.

Az utolsó labdára úszás előtt még 8:5, negyvennégy másodperccel a lefújást megelőzően már 9:8 állt a nagytáblán, s a köztes időszak eseményeire céloztam, amikor azt írtam, hogy a magyar vízilabdázók a legkevésbé sem érezték kellemesen magukat az ellenfélnek nyújtott "segítség" idején. Ami a lényeg: azért az egygólos előnyt - a szerencsével is köszönő viszonyban - sikerült megőrizni, így az ijedségnél nem történt nagyobb baj.

A nem pusztán a hőségtől csapzott Kemény ezzel együtt azt mondta a meccs után, hogy "nincs minek örülnünk". A híveire a görögökkel szembeni csoporttalálkozón is a frászt hozó, ugyancsak ötgólos vezetésről végül szintén eggyel nyerő együttes második, luftballonszerű leeresztését a tréner érthetetlennek nevezte. "Talán azért nem vagyunk képesek egyetlen mérkőzést sem egyenletes koncentrációval végigjátszani, mert az utolsó negyedre fölforr a fejünk a napon" - tette hozzá, de látszott rajta, a valódi magyarázat után kutatva neki fő a feje.

Mindenesetre hosszas meditációra nincs lehetőség, hiszen szerdán a jugoszlávok, csütörtökön az olaszok következnek. A lecke világos: amennyiben az olimpiai formájához egyelőre nem közelítő, ugyanakkor a vb első szakaszából magával hozott eredményeinek köszönhetően csoportelső magyar együttes a két - júniusban, Budapesten egymással Európa-bajnoki döntőt vívó - ellenfél közül legalább az egyiket legyőzi, úgy elődöntős. A másik verzióval most nem traktálnám az olvasót.

A Marine Messe uszodában nyugisabb napunk volt. Az úszóversenyek színhelyén csupán azért kellett "izzadni", hogy a kedden érdekelt három magyar közül minél több legyen érdekelt szerdán is. Nos, Zubor Attila 200 gyorson nemhogy másnap, már aznap délután sem állt rajtkőre: noha az olasz Rosolino visszalépésével - éppen hogy - befért volna az elődöntős tizenhat közé, ő nem kívánt élni a felkínált lehetőséggel. Állítólag nem volt több célja a 200-zal, mint a délelőtti időfutamban fürödni egyet fő száma, a 100 méter előtt... Többre vágyott viszont Horváth Péter 50 méter háton, ám döntőt érő pozíció helyett az összesített tizennegyedik hely lett az övé (26,30), amit minősítsünk közepes hírnek.

A legmerészebb - tartalmas pályafutása során a legutóbbi, perth-i vb-n már megvalósított - álmot természetesen az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Ágnes dédelgette és dédelgeti továbbra is 200 méter mellen: ő aligha éri be annyival, hogy a számára oly kedves szám elődöntőfutamából a román Caslaru mögött, egyben a teljes mezőny második legjobb idejével (2:25,58) kvalifikálta magát az elitnyolcasba.

Ennyit rólunk, most jöhet a világ. Például Ian Thorpe, aki 800 méter gyorson már a harmadik fukuokai aranyát nyerte, és hogyan...! A még mindig csak tizenkilenc esztendős ausztrál és honfitársa, Hackett között egyetlen századmásodpercnyi differenciát mutatott az óra 750-nél, de aztán megrázta magát a jelenkor vitathatatlanul legnagyobb úszója, és miután saját világcsúcsát bő két és fél másodperccel megjavítva csapott elsőként a célba (7:39,16), gratulálhatott Hackettnek is, aki szintén a régi rekordon belül teljesített. Ugyancsak önmaga világcsúcsát fölülmúlva győzött 200 méter pillangón az amerikai Michael Phelps (1:54,58), s csak apró fénytörés a káprázatban, hogy a valamikori magyar számot, a 100 méter mellet az orosz Roman Szludnov ezúttal - szokásával ellentétben - rekord nélkül nyerte.

A kedd krónikájához tartozik még, hogy Lengyel Imre a legalábbis szépnek mondható kilencedik helyre tornázta föl magát a műugrók 3 méteres viadalán, valamint az, hogy a legősibb zen-buddhista templom kapuit az idegenek előtt gondosan zárva tartják.

Felemás nap van mögöttünk.

EREDMÉNYEK

MŰUGRÁS. Férfiak, 3 m: 1. Dimitrij Szautyin (orosz), 2. Wang Tian-ling (kínai), 3. Terauchi (japán), ...9. Lengyel Imre.

ÚSZÁS. Férfiak, 100 m mell: 1. Roman Szludnov (orosz) 1:00,16, 2. Fioravanti (olasz) 1:00,47, 3. Moses (amerikai) 1:00,61. 800 m gyors: 1. Ian Thorpe (ausztrál) 7:39,16, világcsúcs, 2. Hackett (ausztrál) 7:40,34, 3. Smith (brit) 7:51,12. 200 m pillangó: 1. Michael Phelps (amerikai) 1:54,58, világcsúcs, 2. Malchow (amerikai) 1:55,28, 3. Poljakov (orosz) 1:55,68.

Nők, 50 m hát: 1. Haley Cope (amerikai) 28,51, 2. Buchschulte (német) 28,53, 3. Coughlin (amerikai) 28,54.

VÍZILABDA. Férfiak. Középdöntő, A csoport: Magyarország-Szlovákia 9:8, Olaszország-Kazahsztán 13:3, Jugoszlávia-Görögország 4:3. Az állás: 1. Magyarország 6 pont, 2. Olaszország 5 (27:11), 3. Jugoszlávia 5 (14:12), 4. Görögország 2, 5. Szlovákia 0 (19:27), 6. Kazahsztán 0 (10:25). B csoport: Oroszország-Ausztrália 8:3, Spanyolország-Egyesült Államok 10:4, Horvátország-Hollandia 12:3. Az állás: 1. Spanyolország 6 (24:9), 2. Oroszország 6 (27:19), 3. Horvátország 4, 4. Hollandia 2, 5. Egyesült Államok 0 (18:26), 6. Ausztrália 0 (10:24). A 13-16. helyért: Németország-Kanada 6:6, Brazília-Japán 13:6.

Bruckner Gábor, Népszabadság 2001.07.25.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK