FONTOS


 

Csak az 5-8. helyért küzdhet a Kemény-legénység, a magyar hölgyek viszont vb-finalisták
Férfi pólósaink napja Japánban leáldozott


Rég volt magyar vízilabdának olyan szép napja, amely ennyire csúnya lett volna. Csak ezzel az eszement mondattal jellemezhetem lelkiállapotunkat, valamint azt, hogy három óra leforgása alatt női válogatottunk bejutott a fukuokai világbajnokság döntőjébe, az olimpiai bajnok fiúk pedig visszasüllyedtek a másnak talán szürke, nekünk ébenfekete középszerbe, az 5-8. helyezettek közé.

Az osztrákok hajdani labdarúgó- szövetségi kapitánya azt mondta, a magyarok vagy temetnek, vagy lakodalmat ülnek, mi most erre is rálicitálunk: egyszerre csináljuk a kettőt. Kezdjük a lagzival! A lányok azzal a Kanadával futottak össze az elődöntőben, amelyet az első csoportmeccsen 5-4-re legyűrtek. A tegnapi tét persze nem volt mérhető a múlt szerdaihoz, de a játék képe igen. Megint jól zárt mindkét védelem, ismét rögzíthettünk egy 2-2-es részeredményt, és az utolsó negyedet újra Primász Ágnes két góljával sikerült megnyerni. Csakhogy ezúttal sokkal ziláltabb és bravúrosabb körülmények között.

A harmadik periódus végén, 3-2-es hátrányban ugyanis egy megúszásnál tiszta négyméterest hallgatott el a bírói síp, mi pedig átkozni kezdtük a nemzetközi szövetség vízilabda-tagozatát, amiért nem elég, hogy a Holland-Antillákról is előás egy játékvezetőt, de azt a vb-elődöntőre küldi oda rutint szerezni. Dr. Faragó Tamás és a lányok azonban rezzenéstelen tekintettel készültek a 4. negyedre, és e nem csak külsőségekben megnyilvánuló eltökéltség megrengette a kanadaiakat. Primász előbb a rövid alsóba vágott, majd a hosszú sarokba ejtett két hasonló emberelőnyt, amely között Sós Ildikó kiütötte Begin négyméteresét. Nem véletlen, hogy Faragó és Primász is védekezésünket és kapusunkat jelölte meg a 4-3-as siker fő okaként.

Csapatunk ugyan megünnepelte a döntőbe kerülést, de az öröm nem volt féktelen, érződött, a játékosok úgy gondolják, magasra jutottak, de még köztes állomásra. A végkifejlet az olaszok elleni mai vb-döntő, a júniusi Eb-finálé ismétlése. Ha tökéletes lesz a másolat, akkor magyar győzelemmel.

Ezek után "ide nekünk az oroszlánt is" hangulatban vágtunk neki a fiúk utolsó középdöntő meccsének, amelyen azonban se itt, se ott nem láttunk egyetlen nagyvadat sem. Jellemző, hogy az olaszok 28 perc alatt csupán három gólra voltak képesek, ezért nem az ő érdemük, hanem a mi nyomorúságunk, hogy ez is elég volt nekik a győzelemhez. Az ellenfél szoros emberfogást játszott, mert úgy számolt, hogy a magyarok így a centerek erőltetésére kényszerülnek, és e poszton mostanában gyengécskék. Molnár Tamás, az olimpia hőse idén sem magát, sem a kaput nem találja, a mieink mégis nagyrészt rá és a másik középcsatárra, Varga Zsoltra bízták a mérkőzést. Ki is maradtak a ziccerek, első gólunkat Biros Péter a 19. percben szerezte. Ez önmagában már indoka lehetne egy iszonyatos vereségnek is, de 8-1 helyett 2-1-re szépítettünk, és amikor Varga Tamás a hajrában hetedik emberelőnyünkből az elsőt értékesítette, 3-2-nél még mindig állt a zászló. Sőt 25 másodperccel a duda előtt jött az újabb esély és fór - ne feledjük, a döntetlen továbbjutást ért volna -, ám Kiss Gergely lökete a felső léc tetejéről fölépattant, válogatottunk pedig 3-2-es vereségével és a középdöntő 3. helyével már-már elfeledett mélységbe merült. Utoljára az 1996-os olimpián maradt érem nélkül a magyar csapat, az pedig az 1994-es vb-n esett meg, hogy a legjobb négyben sem volt helye.

"Hihetetlen, ami történt, mégis el kell hinnünk, hogy számunkra az 5-8. hely a realitás, mert valami most hiányzik belőlünk" - mondta Kásás Tamás. Varga Zsolt pedig az önsanyargatás más módját választva jelentette ki: "Két gyengén játszó ellenfél mérkőzését a kevésbé gyenge nyerte." Dr. Kemény Dénes azzal kezdte, mindenért ő a felelős, ami korrekt és áldozatkész hozzáállás, de a jövőt nézve nem sok jóval kecsegtetne, ha az önkritika kiváltaná a csapat és az egyes játékosok kritikáját. A kapitány aztán így folytatta: "Az Eb harmadik helyét csalódásként jellemeztem, a vb-szereplés viszont kudarc. Ennek a magyar válogatottnak kötelessége lett volna elérni az elődöntőt. Kérdés, eljutunk-e valaha még oda, ahol már jártunk, mert bár a nevek ugyanazok, az elszántság és a becsvágy nem." Tovább rombolja kedélyünket, hogy az úgynevezett körülmények sem adhatnak felmentést, mert a bíróknak nem lett elegük a magyar hegemóniából, az ellenfelek nem gyilkoltak, nem verekedtek, a Margitsziget 8 ezer szurkolójának terhe helyett Fukuokában 3-4 szabadnapos hosszútávúszó vagy műugró biztatta a társaságot.

Hogy aztán szombaton és vasárnap az 5-8. helyért ki és mi ad újabb biztatást, még rejtély. Hiszen remekeltek a lányok, óriásit hajtottak tegnap az úszók - Bodrogi Viktor 200 háton és Zubor Attila 100 gyorson a csodaszámba menő 3., Kovács Ágnes 50 mellen a 6. idővel kvalifikálta magát a mai döntőbe, ráadásul Bodrogi 1:59.24-gyel és Zubor 49.32-vel országos csúcsot ment -, 2001. július 26. mégis arról marad majd emlékezetes, hogy a felkelő nap országában férfi vízilabda-válogatottunk napja leáldozott.

Úszás. Nők, 50 m pillangó: 1. De Bruijn (holland) 25.90 mp, 200 hát: 1. Mocanu (román) 2:09.94 perc. Férfiak, 100 m pillangó: 1. Frölander (svéd) 52.10 mp, 200 mell. 1. Hansen (amerikai) 2:10.69 p, 200 m vegyes: 1. Rosolino (olasz) 1:59.71 p.

Vízilabda. Nők, elődöntő: Magyarország-Kanada 4-3, Olaszország-Egyesült Államok 8-6. Férfiak, középdöntő, E csoport: Olaszország-Magyarország 3-2, Jugoszlávia-Kazahsztán 16-6, Görögország-Szlovákia 4-2, végeredmény: 1. Jugoszlávia 9, 2. Olaszország 7, 3. Magyarország 6 (36-32), 4. Görögország 6 (30-28), 5. Kazahsztán 2, 6. Szlovákia 0; F csoport: Spanyolország-Oroszország 9-8, Ausztrália-Hollandia 6-5, Horvátország-Egyesült Államok 11-5, végeredmény: 1. Spanyolország 10, 2. Oroszország 8, 3. Horvátország 6, 4. Egyesült Államok 2, 5. Ausztrália 2, 6. Hollandia 2.

Műugrás. Nők, páros műugrás (3 m): 1. Vu, Kuo (kínai) 347,31 pont. Férfiak, páros toronyugrás (10 m): 1. Liang, Csia (kínai) 361.41 p.

Kásás szomorúan néz vissza a közelmúlt eredményeire a kevésbé fényes jelenből. Szalmás Péter felvétele

Ballai Attila, Népszava 2001.07.27.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK