FONTOS


 

25. úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb
Kovács Ági aranyérmes


Reuters fotó Kovács Ágnes megszerezte a hatodik Európa-bajnoki aranyérmét Helsinkiben, az uszodai sportágak Európa-bajnokságán. Kovács a 100 méter hát döntőjében nagy fölénnyel, meglepően simán nyert, így aranyat remél 50, illetve 200 méteren is. Batházi (200 m vegyes) egyéni csúccsal 6., Zubor (100 m gyors) lett.

A délelőtti úszóelőfutamokban Kolozár Dávid és Horváth Péter indult, s mindketten továbbjutottak. Előbbi 200 m pillangón futamában harmadik, az összesítésben a 13. helyen végzett (2:02.05 p), utóbbi 50 m háton 26.53 mp-cel szinte hajszálra megismételte ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy a 12. legjobb idővel került a délutáni középdöntőbe.

Női toronyugrásban előbb a középdöntő négy ugrására került sor 18 résztvevővel, aztán a legjobb 12-vel a döntőben folytatódott a vetélkedés. Déri Eszter egyet javított a selejtező utáni helyezésén, s végül a 20 éves Eb-újonc a 16. helyet szerezte meg. Edzője, Cserba Brigitta egy elrontott ugrástól eltekintve elégedett volt debütáló versenyzője teljesítményével.

Az Eb 8. napja meghozta az első magyar aranyérmet. Kovács Ágnes, a Bp. Spartacus 19 esztendős klasszisa harmadszor bizonyult a 100 m európai legjobbjának.

A kontinensviadalon minden különösebb formába hozás nélkül vesz részt Kiss László tanítványa, hiszen idén a legfontosabb verseny az olimpia lesz. Ennek ellenére már az első métereken eldöntötte a maga javára a versenyt, 50 m-nél (32.03 mp) ritkán látható fölénnyel, egy testhosszal vezetett. Ezt az előnyt tartotta riválisaival szemben a második hosszon is, így kétség sem fért a címvédéshez.

Az időeredménye (1:08.38 p) biztató, reményt ad arra, hogy a gyorsaságát javító tréningeket követően ugyanúgy 1:08-on belüli teljesítményre lesz képes, mint májusban, amikor 1:07.92-ig jutott. Az egyik legnagyobb magyar olimpiai esélyes mögött annak a német Sylvia Geraschnak jutott az ezüstérem, aki már az 1983-as római Európa-bajnokságon is ugyanígy második helyen végzett ebben a számban.

- Szorosabb versenyre számítottam és azt hittem, hogy a vége szorosabban is alakul, mint amilyen valójában volt - elemzett hatodik Eb-aranyérmének megnyerése után Kovács Ágnes. - Nem tudtam, hogy ilyen nagy fölénnyel vezetek a táv felénél és a hajrában úgy éreztem, hogy Gerasch közelebb van hozzám. Nagyon örülök az újabb győzelemnek és az idővel is elégedett vagyok. Már a holnapi 50-re gondolok, az biztos nehezebb lesz és nem számítok könnyű győzelemre 200-on sem, de nagyon szeretnék újra nyerni.

Kiss László szövetségi kapitány, Kovács Ágnes edzője azt mondta, hogy számára ez a győzelem különösen sokat jelent: "munkából", rápihenés nélkül sorozatban tud tanítványa 1:08.3 körül úszni. Ő is számít az 1997 óta tartó sikersorozat folytatására, még ezen a héten Helsinkiben.

Kovács Krisztina némileg elmaradt a várakozástól, gyengébben úszott, mint a keddi középdöntőben, 8. lett és nem teljesítette az olimpiai kiküldetési szintet sem.

A férfiak klasszikus számában, 100 m gyorson az orosz világcsúcstartó, Borisz Popov ellenállhatatlan hajrával nyert. Zubor Attila váratlanul jól úszott az első 50-en, 23.53 mp-es részidővel elsőnek fordult, a végén azonban a szoros csatában többen is megelőzték, s 7. lett.

A férfiak 200 m-es vegyesúszása már a harmadik olasz aranyat hozta Rosolino jóvoltából. Batházi István mellen és gyorson nagyon jól tempózott, egyéni csúcsot javított (2:02.81) és hatodik lett.

A nők 100-as gyorsúszó számának elsősége az újdonsült világcsúcstartó holland de Bruijn távollétében a svéd Alshammeré lett.

Horváth Péter az 50 m hát középdöntői során a 10. időt (26.43 mp) úszta, így nem jutott a csütörtöki döntőbe.

Kolozár Dávid 200 m pillangón a középdöntőben kitűnően helytállt, 2:00.78-as egyéni csúcsa azonban csak a 11. legjobb idő volt, így nélküle rendezik csütörtökön a szám fináléját.

A férfi műugrók este a 3 m-es szám selejtezőiben küzdöttek. Lengyel Imre a 29 fős mezőnyben jól szerepelt, 11. helyével biztosította helyét a csütörtök délelőtti elődöntőben, amit kora délután követ a 12-es döntő. Benyák András, Lengyel edzője elégedett volt tanítványa teljesítményével, és további előrelépést vár tőle.

férfiak:

100 m gyors, Európa-bajnok:
Alekszandr Popov (Oroszország) 48.61 p
2. Pieter van den Hoogenband (Hollandia) 48.77
3. Lars Frölander (Svédország) 49.24
4. Pimankov (Oroszország) 49.64
5. Barnier (Franciaország) 49.76
6. Knyikin (Ukrajna) 49.94
7. Zubor Attila 49.96

200 m vegyes, Európa-bajnok:
Massimiliano Rosolino (Olaszország) 2:00.62 p
2. Christian Keller (Németország) 2:02.02
3. Xavier Marchand (Franciaország) 2:02.06
4. Badita (Románia) 2:02.44
5. Carrasco (Spanyolország) 2:02.79
6. Batházi István 2:02.81

nők:

100 m mell, Európa-bajnok:
Kovács Ágnes 1:08.38 p
2. Sylvia Gerasch (Németország) 1:09.28
3. Szvetlana Bondarenko (Ukrajna) 1:09.81
4. Becue (Belgium) 1:09.95
5. Igelstam (Svédország) 1:10.26
6. Baans (Hollandia) 1:10.38
...8. Kovács Krisztina 1:11.25

100 m gyors, Európa-bajnok:
Therese Alshammer (Svédország) 54.41 mp
2. Martina Moravcova (Szlovákia) 54.45
3. Mette Jacobsen (Dánia) 55.31
4. Pickering (Nagy-Britannia) 55.67
5. Johnke (Svédország) 56.12
6. Popcsenko (Fehéroroszország) 56.18

műugrás, toronyugrás, Európa-bajnok:
Szvetlana Tyimosinyina (Oroszország) 482.34 pont
2. Ute Wetzig (Németország) 476.73
3. Olena Zsupina (Ukrajna) 475.86
4. Olsevszkaja (Oroszország) 459.66
5. Kotzian (Németország) 454.53
6. Freeman (Nagy-Britannia) 447.33

A csütörtöki program:
8.00 óra: úszás, előfutamok: női 50 m mell (Kovács Ágnes, Kovács Krisztina), férfi 50 m mell, női 100 m hát, férfi 200 m gyors (Zubor Attila), női 100 m pillangó, férfi 1500 m gyors
10.30 ó: műugrás, férfi 3 m elődöntő
14.00 ó: műugrás, férfi 3 m DÖNTŐ
17.00 ó: úszás, középdöntők és DÖNTŐK: férfi 50 m mell, NŐI 800 m GYORS, férfi 200 m gyors, női 100 m pillangó, FÉRFI 200 m PILLANGÓ, női 100 m hát, FÉRFI 200 m MELL, női 50 m mell, FÉRFI 50 m HÁT, NŐI 200 m VEGYES

[origo], , 2000.07.05.

Kovács Ágnes
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Helsinki EB