FONTOS


 

25. úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb
Kovács Ági háromból kettőt már megnyert


Kovács Ágnes megszerezte pályafutása hetedik, a helsinki úszó Európa-bajnokságon második európai győzelmét. Az 50 méteres mellúszásban aratott elsőség mellett Kovács sikerrel vette a 200 m közép- és előfutamát, így szombaton lehetősége lesz begyűjteni a 3. aranyérmét is.

Kovács Ágnes délelőtt könnyen biztosította helyét a 200 m mell előfutamából a középdöntőbe továbbjutók között. A címvédő magyar klasszis 150 méterig a mezőny második felében tempózott, látszott, hogy takarékoskodik az erejével, aztán az utolsó hosszon beleerősített, és 2:31.02-es idejével (ez a harmadik legjobb volt a mezőnyben) simán továbbjutott. Ugyanebben a számban, a 11. eredménnyel (2:33.54) szintén középdöntős lett Kovács Krisztina.

A 2. középdöntő futamban aztán Kovács - nyilvánvalóan gondolva a később következő 50-es döntőre - csak arra ügyelt, hogy az első helyen, lehetőleg a legjobb idővel biztosítsa helyét a szombati fináléban. Minden terve sikerült: 2:27.87 perces teljesítménnyel "úszta be" magát a döntő 4-es pályájára. Ugyanez nem sikerült Kovács Krisztinának, aki önmagával vívott taktikai csatát: az első 100-on kísérletet tett az olimpiai szint teljesítésére, de nem járt sikerrel (1:11.37), s utána már csak
"fürdött".

Végül elérkezett az döntő, ahol Kovács Ági folytatta veretlenségi sorozatát: Európa-bajnokságon utoljára 1 hónap híján 3 évvel ezelőtt, Sevillában kapott ki, amikor 100 m mellen ezüstérmes volt. Azóta viszont csak nyert! Az idei Eb-n már túl van a második győzelme begyűjtésén. Szokásához híven egy hajszállal a riválisok mögött rajtolt, féltávig utolérte őket és attól kezdve fokozatosan húzott el - nem volt vitás, hogy ki nyer. Pályafutása hetedik Eb-aranyát szerezte a Bp. Spartacus 19 éves világklasszisa.

- Amikor féltávnál úgy éreztem, hogy a mellettem úszó ellenfeleim legalább 1 méterrel vezetnek, egy kicsit megijedtem. Szerencsére aztán nem csak utolérni sikerült őket - mondta "fülig érő szájjal" az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón Kovács Ágnes.

Kiss László szövetségi kapitány, a "mellúszókirálynő" edzője azt hangoztatta, hogy nem éppen szerencsés előbb 200-at, majd 50-et úszni, ilyen rövid szünettel. - A hivatalos program szerint 57 perc állt rendelkezésünkre a medenceparti "ritmusváltásra", szerencsére egy kicsit csúszott a program és Ági picivel többet pihenhetett. Huszonötig én is izgultam, negyvennél már biztos voltam az újabb aranyéremben.

Kiss - bár nem tagadja, hogy a szombaton következő 200 m a fő száma tanítványának - azért egy kicsit tart az újabb döntőtől. Szerinte a románok kirobbanó formában vannak, s a már szintén kétszeres helsinki Európa-bajnok Caslaru nem is nagyon titkolja: Kovács Ágnes babérjaira tör. - Azért persze nyerni szeretnénk! - hangzott szinkronban az edző és tanítványa kívánsága.

A műugrók a férfi páros 10 m-es számának döntőjével folytatták a vetélkedést. Az orosz Dmitrij Szautyin, Igor Lukasin oldalán, 24 órán belül második aranyérmét nyerte.

Férfiak:

1500 m gyors, Európa-bajnok:
Igor Cservinszkij (Ukrajna) 15:05.31 p
2. Emiliano Brembilla (Olaszország) 15:06.42
3. Dragos Coman (Románia) 15:10.97
4. Minotti (Olaszország) 15:13.77
5. Hviid (Spanyolország) 15:17.11
6. Edo (Spanyolország) 15:22.26

200 m gyors, Európa-bajnok:
Massimilano Rosolino (Olaszország) 1:47.31
2. Pieter van den Hoogenband (Hollandia) 1:47.62
3. Paul Palmer (Nagy-Britanna) 1:49.54
4. Svoboda (Csehország) 1:50.18
5. Herbst (Németország) 1:50.35
6. Kapralov (Oroszország) 1:5.3X

50 m mell, Európa-bajnok:
Mark Warnecke (Németország) 27.75 mp
2. Oleg Liszogor (Ukrajna) 27.81
3. Remo Lutolf (Svájc) 27.91
4. Pihlava (Finnország) 28.18
5. Fioravanti (Olaszország) 28.32
6. Malek (Csehország) 28.36

műugrás, páros 10 m, Európa-bajnok:
Dmitrij Szautyin, Igor Lukasin (Oroszország) 323.46 pont
2. Roman Volodkov, Olekszandr Skripnyik (Ukrajna) 292.74
3. Peter Waterfield, Leon Taylor (Nagy-Britannia) 280.20
4. Düffer, Meyer (Németország) 275.46
5. Mazzucchi, Sacchin (Olaszország) 268.32
6. Emptoz-Lacote, Pierre (Franciaország) 254.40

Nők:

50 m mell, Európa-bajnok:
Kovács Ágnes 31.68 mp
2. Zoe Baker (Nagy-Britannia) 32.00
3. Sylvia Gerasch (Németország) 32.02
4. Igelström (Svédország) 32.17
5. Bondarenko (Ukrajna) és Ostling (Svédország) 32.52-32.52

100 m hát, Európa-bajnok:
Nina Zsivanyevszkaja (Spanyolország) 1:01.02 p
2. Diana Mocanu (Románia) 1:01.54
3. Louise Ornstedt (Dánia) 1:01.88
4. Hlavackova (Csehország) 1:03.08
5. Miciul (Lengyelország) 1:03.25
6. Koivisto (Finnország) 1:03.33

100 m pillangó, Európa-bajnok:
Martina Moravcova (Szlovákia) 58.72 mp
2. Otylia Jedrzejczak (Lengyelország) 58.97
3. Johanna Sjöberg (Svédország) 59.29
4. Jacobsen (Dánia) 59.43
5. Kammerling (Svédország) 59.47
6. Jeanson (Franciaország) 1:00.33 p

A szombati program:
8.00 óra: úszás, előfutamok: női 50 m hát, női 200 m pillangó, férfi 50 m gyors Zubor Attila), női 50 m gyors, férfi 4x200 m gyorsváltó
10.30 ó: műugrás, női 3 m elődöntő
14.00 ó: műugrás, női 3 m DÖNTŐ
17.00 ó: úszás, középdöntők és DÖNTŐK: női 50 m hát, NŐI 200 m GYORS, FÉRFI 200 m HÁT, NŐI 200 m MELL (Kovács Ágnes), FÉRFI 100 m PILLANGÓ, női 50 m gyors, férfi 50 m gyors, női 200 m pillangó, FÉRFI 4x200 m GYORSVÁLTÓ 19.15 ó műugrás, férfi toronyugrás selejtező

[origo], , 2000.07.07.

Kovács Ágnes
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Helsinki EB