FONTOS


 

3. rövid pályás Európa-bajnokság, Lisszabon
Ez nem a mi világunk!

Érdekes statisztikát közölt az Európai Úszóliga (LEN). A kimutatás az isztambuli, nagypályás Európa-bajnokság televíziós nézettségét vizslatta. Nos, a legnagyobb érdeklődés Németországban mutatkozott az Eb iránt, július 28-án a ZDF televziós csatorna Eb-közvetítését kétmillió-hatszázhatvanezren nézték. A toplista másodikja is német csatorna, az ARD. Az utóbbi Eb-beszámolóját július 25-én kétmilió-háromszáznyolcvanezren követték figyelemmel. A lista harmadikja az olasz állami televízió (RAI), amely szintén július 25-én, egymilió-hatszázharmincegyezer nézőt vonzott. Némi meglepetésre a negyedik helyre -- a BBC-t megelőzve -- a szlovák STV került, július 31-én egymilió-négyszázötvenháromezer ember nézte az isztambuli eseményeket. A magyar MTV nincs a legjobb tíz között.

"Köszönöm". Mindezt Zoé Baker mondta még csütörtökön este Kovács Áginak. Az ötven mellen Ágnes előtt győztes brit hölgy megnyilvánulása nem szokványos. Az sem átlagos, ha az első helyezett egy kabalafigurával lepi meg a másodikat. Pedig ez történt, Baker a "köszönöm" mellett ajándékot is adott Áginak. Sportszerű és reális. Azt ugyanis Baker tudja a legjobban, Kovács Ágit nem sokan fogják legyőzni a közeljövőben. Neki sikerült. Hálás is volt érte a sorsnak -- meg Áginak.

A legutóbbi, sheffieldi rövid pályás Európa-bajnokság nyolc világrekordot és nyolc Európa-csúcsot hozott. Ami lassan bizonyos, Lisszabon nem lesz a rekordok "paradicsoma". Egy biztos, a holland Inge de Bruijn távolmaradása gyengítette a rekordok esélyeit. Inge kisasszony ugyanis Sheffieldben négy Európa-csúcsot úszott, ötven pillangón kétszer, valamint száz pillangón és ötven gyorson egyszer-egyszer adta át a múltnak a rekordot.
Kiss László csak állt és nézett. A semmibe. Turi György inkább kiment rágyújtani. Kovács Ági pedig az uszoda sarkába menekült. Egyedül akart lenni. Feldolgozni a történteket. Aztán sírni kezdett. Keservesen. Nem hitte, hogy megelőzhetik. Mi sem.

Aztán Kiss sietett hozzá. Az ő vállára borult. Nem tudta feldolgozni, hogy kikapott. Pedig pénteken kora délután, a Jamor-uszodában megesett a csúfság. Egy tizenkilenc éves, krefeldi születésű német lány, Anne Poleska legyőzte rövid pályán a kétszáz méteres mellúszás nagypályás világbajnokát.

De előbb még két mondat erejéig a nap másik két magyarjáról. Szentesi Szabolcs kétszáz háton próbálkozott, nagypályán is átlagos idővel esett ki. Kovács Kornélia sem jutott messzire nyolcszáz gyorson, több másodperccel elmaradt a várttól (időfutamok alapján hirdettek Európa-bajnokot). Az Eb második napja amúgy a svédek parádéjával telt el, három világcsúcsot úsztak. Therese Alshammar nyitott -- száz gyorson döntötte meg a kínai Jingyi Le rekordját -- majd az ötven pillangón induló Anna-Karin Kammerling faragott az amerikai Thompson csúcsán, végül a svéd gyorsváltó (Kammerlinggel és Alshammarral a vízben) írta át a világcsúcsot.

De, vissza Kovács Ágihoz és a kétszáz mellhez.

Minden olyan szépen indult. A délelőtti selejtezőt megnyerte -- közel két másodpercet vert a mezőnyre -- és a rajt előtt sem tünt túlzottan idegesnek.

Még mosolygott is, mielőtt elindult a bemutatáshoz. Aztán megkezdődött a számunkra keserves finálé. Amely egy ideig verőfényesen alakult. Ötven méter után ugyanis: 1. Kovács 32.43, 2. Poleska 33.22.

Ég és föld. Laza, könnyed győzelem.

Gondoltuk mi.

A magyar klasszis fordulói már ekkor elkapkodottnak látszottak, ám az időmérőtábla meggyőzött bennünket. Miért is idegeskedtünk volna, mikor a táv felénél: 1. Kovács 1:08.91, 2. Poleska 1:10.26. A többiek? Sehol... Aztán mást kaptunk. A nyugodt, kiegyensúlyozott tempók helyett kapkodást. Utólag Ági is elárulta, görcsössé vált attól, hogy Poleska nem szakad le.

Mert nem szakadt. Százötven méter után: 1. Kovács 1:46.59, 2. Poleska 1:47.26. Ági fordulója újfent nem sikerült -- Poleska ebben biztosan jobb... --, látszott, rohamosan csökken a kettőjük közötti távolság. Az utolsó huszonöt méterre szinte egyszerre fordultak. De -- már nem is csodálkoztunk -- a germán rugaszkodott el jobban. Ági görcsösen kapaszkodott, mindhiába...

Poleska nagypályán még nem volt dobogón világversenyen. Rövid pályán két Európa-bajnoki bronzérme van. És péntektől egy aranyérme. Az előfutamban 2:28.88-at úszott. A döntőben 2:24.78-at. Elképesztő. Az pedig érthetetlen, mitől görcsöl be egy rövid pályás -- azaz rangjában kisebb -- Európa-bajnokságon a szám világelsője.

-- Én sem értem... -- mondta Kiss Lászó, Ágnes edzője. -- Minden fordulóhoz úgy ment, mintha a célba vetődne be, nem vett lendületet, szinte el sem rugaszkodott. Ennél is nagyobb baj volt, hogy egyre csak növekedett a tempószáma. Zaklatottan úszott, kapkodott, pedig neki pont az az erőssége, ha szépen elnyújtja a tempóit. Ha csak egy kicsit nyugodtabb, könnyedén nyerhetett volna. Nem is értem... Száz mellen szerintem elindul, sportember, de egy biztos, meggondoljuk, hogy még egyszer megpróbálkozzunk-e a rövid pályával.

Meg is kell gondolni.

Idegesség ide, pánik oda, látni kell, a rövid pálya a specialistáké. Ági ebben az éven alig úszott 25 méteres medencében -- más kérdés, hogy hat Világkupa-futamot nyert --, nem az ő szakterülete.

Ő gyors. A kétszáz mell döntőjében -- autós hasonlattal élve -- egy százezer lóerős Forma 1-es autóra hasonlít, amely az egyenesekben próbálja visszahozni a kanyarokban leadott előnyt. A fordulóknál ritmust vesztett, lelassult. Egyszóval, elégedjünk meg azzal, hogy ötvenes medencében Európa legjobbja. A rövid pálya -- legalábbis pénteken ez volt az ember érzése -- csak arra jó, hogy ártson az önbizalmának.

Az ötvenes medence az ő világa.

A rövid pályát -- még ha nyer is száz mellen -- egy időre felejtsük el!

"Éreztem, hogy begörcsölök"

Percekig csak sírt. Kiss László és Turi György felváltva vigasztalta. Nem sikerült. Kovács Ágit mélyen, nagyon mélyen érintette a második hely. Nála ugyanis más a szint. Ő a győzelmekhez szokott. Ötven méteres medencében világbajnok, ötszörös Európa-bajnok. Rövid pályán ezüstérmes. Ettől még nem dől össze a világ. Más műfaj, a specialisták világa. Persze, ettől még nehéz megemészetni, hogy a nagypályán semmit sem elért Poleska megelőzte.

-- Nem hittem volna, hogy ilyen időeredményre lehet képes a német lány -- mondta egy nagy levegővétel után, a szemeit megtörölve, kissé már megnyugodva Kovács Ágnes. -- Azt gondoltam, kettő perc huszonhat másodpercnél nem tud többet.

-- Sajnos tudott...

-- Ötven méter után nyugodt voltam, de aztán kezdett feljönni rám. Amikor az utolsó hosszra együtt fordultunk, éreztem, hogy begörcsölök. Sajnos, már képtelen voltam a saját ritmusomban úszni.

-- A két ezüst után elindul száz mellen szombaton?

-- El, de az első helyre nem gondolok. Érmet szeretnék nyerni, de az arany, úgy látszik, rövid pályán nem jön össze.

-- Tudom, hogy korai a kérdés, de akar még egyáltalán rövid pályás világversenyen indulni?

-- Az olimpiáig biztosan nem fogok, ezt már most eldöntöttem. Később, idősebb koromban biztosan, ám egyelőre szeretném elfelejteni a huszonöt méteres medencét.

És már ment is, hogy az eredményhirdetés során átvegye immár második ezüstérmét. A világ többezer úszója boldog lenne a második hellyel.

Kovács Ági nem az.

A győzelemhez szokott...

Eredmények

Férfiak. 50 m gyors: 1. előfutam: 1. Koklov (orosz) 22.51. 2. előfutam: 1. Lüderitz (német) 22.29. 3. előfutam: 1. Van den Hoogenband (holland) 22.20. 4. előfutam: 1. Kanjer (horvát) 22.74. 1. elődöntő: 1. Vismara (olasz) 21.98. 2. elődöntő: 1. Foster (brit) 22.00.
Döntő. Európa-bajnok: Mark Foster (Nagy-Britannia) 21.71, 2. Pieter van den Hoogenband (Hollandia) 21.79, 3. Lorenzo Vismara (Olaszország) 21.83, 4. S. Nystrand (Svédország) 22.01, 5. M. Milosevics (Horvátország) 22.29, 6. T. Wouters (Belgium) 22.35.

400 m gyors: 1. előfutam: 1. Cartensen (dán) 3:47.04. 2. előfutam: 1. Salter (brit) 3:45.76. 3. előfutam: 1. Hoffmann (német) 3:47.65.
Döntő. Eb: Massimiliano Rosolino (Olaszország) 3:42.00, 2. Jörg Hoffmann (Németország) 3:42.88, 3. James Salter (Nagy-Britannia) 3:43.48, 4, J. Cartensen (Dánia) 3:44.16, 5. E. Sinclair (Nagy-Britannia) 3:44.49, 6. F. Hviid (Spanyolország) 3:47.12.

200 m hát. 1. előfutam: 1. Nikolajcsuk (ukrán) 1:56.38. 2. előfutam: 1. Sánchez (spanyol) 1:57.85, ...5. Szentesi Szabolcs 2:01.68. 3. előfutam: 1. Ruckwood (brit) 1:55.84 -- Szentesi (15.) kiesett.
Döntő. Eb: Orn Arnarson (Izland) 1:54.23, 2. Jirka Letzin (Németország) 1:55.19, 3. Adam Ruckwood (Nagy-Britannia) 1:55.25, 4. V. Nikolajcsuk (Ukrajna) 1:55.52, 5. J. Sánchez (Spanyolország) 1:57.04, 6. B. Medvesek (Szlovénia) 1:57.25.

100 m mell. 1. előfutam: 1. Striker (izraeli) 1:03.46. 2. előfutam: 1. Fioravanti (olasz) 1:01.78. 3. előfutam: 1. Lisogor (ukrán) 1:01.65. 4. előfutam: 1. Lutolf (német) 1:01.65. 1. elődöntő: 1. Couto (portugál) 59.62. 2. elődöntő: 1. Isaksson (svéd) 59.47.

100 m pillangó. Döntő. Eb: Lars Frölander (Svédország) 51.19, 2. James Hickman (Nagy-Britannia) 51.43, 3. Denis Szilantev (Ukrajna) 52.01, 4. D. Carlsson (Svédország) 52.49, 5. S. Aartsen (Hollandia) 52.52, 6. A. Poljakov (Oroszország) 53.53.

100 m vegyes. 1. előfutam: 1. Mankoc (szlovén) 55.12. 2. előfutam: 1. Rosolino (olasz) 55.99. 3. előfutam: 1. Kruppa (német) 55.95. 1. elődöntő: 1. Hickman (brit) 54.63. 2. elődöntő: 1. Kruppa 55.38.

Nők. 100 m gyors. Döntő. Eb: Therese Alshammar (Svédország) 52.80 -- világcsúcs, régi: Jingyi Le (kínai) 53.01 -- 1993., 2. Sue Rolph (Nagy-Britannia) 53.26, 3. Sandra Völker (Németország) 53.34, 4. M. Moravcová (Szlovákia) 54.09, 5. N. Baravovszkaja (Fehéroroszország) 54.70, 6. M. Svanström (Svédország) 54.73.

800 m gyors. 1. időfutam: 1. Bichman (izraeli) 8:45.85. 2. időfutam: 1. Strasser (svájci) 8:32.13, ...5. Kovács Kornélia 8:39.99. 3. időfutam: 1. Klocskova (ukrán) 8:22.37.
Az időfutamok végeredménye. Eb: Jana Klocskova (Ukrajna) 8:22.37, 2. Flavia Rigamonti (Svájc) 8:25.82, 3. Jana Henke (Németország) 8:28.09, 4. S. Collins (Nagy-Britannia) 8:29.04, 5. C. Strasser (Svájc) 8:32.13, 6. H. Stockbauer (Németország) 8:34.50, ...11. Kovács Kornélia (Magyarország) 8:39.99.

100 m hát. Döntő. Eb: Nyina Zsivanyevszkaja (Spanyolország) 59.87, 2. Antje Buschschulte (Németország) 1:00.08, 3. Sarah Price (Nagy-Britannia) 1:00.88, 4. K. Sexton (Nagy-Britannia) 1:00.89, 5. A. Koivisto (Finnország) 1:01.03, 6. A. Nyvltova (Csehország) 1:01.40, ...17. Kiss Annamária 1:03.37.

200 m mell. 1. előfutam: 1. King (brit) 2:29.26. 2. előfutam: 1. Poleska (német) 2:28.88. 3. előfutam: 1. Kovács Ágnes 2:26.96 -- Kovács Á. (1.) továbbjutott.
Döntő. Eb: Anne Poleska (Németország) 2:24.78, 2. Kovács Ágnes (Magyarország, egyesület: Bp. Spartacus, edző: Kiss László, Turi György) 2:25.41, 3. Brigitte Becue (Belgium) 2:26.82, 4. J. King (Nagy-Britannia) 2:27.14, 5. K. Bremond (Franciaország) 2:29.03, 6, S. Karn (Németország) 2:29.99.

50 m pillangó. 1. előfutam: 1. Jackson (brit) 27.20. 2. előfutam: 1. Sjöberg (svéd) 27.28. 3. előfutam: 1. Kammerling (svéd) 26.92. 1. elődöntő: 1. Jackson (brit) 27.12. 2. elődöntő: 1. Sjöberg (svéd) 27.04.
Döntő. Eb: Anna-Karin Kammerling (Svédország) 25.64 -- világcsúcs, régi: Thompson (amerikai) 26.00 -- 1999., 2. Johanna Sjöberg (Svédország) 26.42, 3. Nicola Jackson (Nagy-Britannia) 27.17, 4. F. Dufour (Belgium) 27.29, 5. M. Uhle (Németország) 27.45, 6. C. Groot (Hollandia) 27.50.

100 m vegyes. 1. előfutam: 1. N. Kejzar (szlovén) 1:02.81. 2. előfutam: 1. Mehlhorn (német) 1:03.41. 3. előfutam: 1. Moravcová (szlovák) 1:03.07. 1. elődöntő: 1. Moravcová 1:02.17. 2. elődöntő: 1. N. Kejzar 1:02.32.

4x50 m gyorsváltó. Döntő. Eb: Svédország (Johanna Sjöberg, Therese Alshammar, Anna-Karin Kammerling, Malin Svanström) 1:38.45 -- világcsúcs, régi: Németország (Osygus, Völker, Meissner, Hinners) 1:39.56 -- 1998., 2. Németország (Katrin Meissner, Simone Osygus, Sandra Völker, Britta Steffen) 1:39.21, 3. Nagy-Britannia (Alison Sheppard, Nicola Jackson, Karen Pickering, Sue Rolph) 1:39.93, 4. Fehéroroszország (H. Scserba, A. Kopatcsena N. Baravovszkaja, J. Poptcsenko) 1:41.99, 5. Dánia (M. Jacobsen, S. Skou, K. Egdal, C. Brandt) 1:42.21, 6. Olaszország (L. Consolandi, C. Chiuso, C. Vanini, V. Susin) 1:42.25.

Sal Endre Nemzeti Sport 1999. december 11.

Kovács Ágnes
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK