FONTOS


 

A magyar csapat harmadik érmét Bodor Richárd nyerte 100 mellen
Cseh László Európa-bajnok

------------------------------------------------------------
forrás: Salánki Miklós, Magyar Nemzet 2004.05.12
------------------------------------------------------------


Négy év után ismét eljátszották a magyar Himnuszt az úszó Eb-n. Cseh László kellemes meglepetésre 100 háton aranyérmes lett. Bodor Richárd legjobbját érte el 100 mellen, ami bronzot ért. A fiatal Szepesi Nikolett 200 háton, Gáspár Zsolt pedig 50 méter pillangón lett hatodik.

Igaza van Kiss László szövetségi kapitánynak, aki szerint a XXI. században már nem szabadna szabadtéri medencében világversenyt rendezni, hiszen a hidegtől kezdve a nagy szélig, a forróságig sok minden kedvezőtlenül befolyásolhatja az eredményeket.
Már az úszóversenyek első napján kiderült Madridban, hogy a hideg, esős időben a csúcsok nem forognak veszélyben, tegnap pedig tovább romlott a helyzet. Ez sem lehet azonban mentség Kovács Ági idejére. Világbajnokunk a 100 méteres mellúszás előfutamában 1:11,24 perces eredményével nem ijesztgette az ellenfeleit, csak tizedik lett. Igaz, a hivatalos indoklás szerint a 200 vegyesre készülő olimpia bajnok 100 mellen csak bemelegített, így az esti középdöntőben el sem indult. Az egykori világverő Széchy-csapat utolsó mohikánja, Zubor Attila viszont 100 gyorson megpróbálta kiharcolni a döntőbe jutást, ami nem ígérkezett könnyűnek, mert csak a tizenharmadik idővel (50,66) jutott az elődöntőbe. A férfi 200 vegyesen Kerékjártó Tamás a harmadik, Batházi István a nyolcadik eredménnyel jutott tovább. A folytatás is jó eredményeket ígért, mert az esti döntőkben négy versenyzőnkért szoríthattunk.
Az előzetes várakozásunkat is felülmúlta a férfi hátúszás döntője, amely után Cseh László boldogan csapott a levegőbe, majd fél óra múlva magyar zászlóval a hátán hallgathatta a Himnuszt. Turi György 19 éves tanítványa tavaly ezen a távon ifjúsági Európa-bajnok lett, a felnőttek között a 3. helyre volt esélye. Cseh bátran kezdett, elsőként fordult. Az Eb-ezüstérmes osztrák Rogan fokozatosan megközelítette, szinte egyszerre értek a célba. Kérdően az eredményjelzőt néztük, amely azt mutatta: egyetlen századdal a magyar úszó győzött.
– Turi Györggyel úgy beszéltük meg – mondta az Európa-bajnok –, hogy erősen kezdek, utána pedig mindent bele. Hát, mindent beleadtam, s a végére nagyon elfáradtam. A verseny állásából semmit sem észleltem, így csak akkor tudtam meg, hogy győztem, amikor felnéztem a táblára. Ilyen körülmények között az időeredmény nem számít. Érmet akartam nyerni, s boldog vagyok, hogy ez arany lett.
Bodor Richárd is elégedetten szállt ki a medencéből a zuhogó esőben a 100 méteres mellúszás döntője után. Pályafutása második bronzérmét szerezte:
– Rövidpályán már voltam harmadik, de azért ez sokkal értékesebb. Jól jött ez a siker az olimpiai felkészülés közben, de még tovább kell javulnom, mert Athénban sokkal erősebb lesz a mezőny.
Jól mutatkozott be a felnőttek között a 17 éves Szepesi Nikolett, aki a 200 hát döntőjében a 6. lett, 50 pillangón pedig Gáspár Zsolt két évvel ezelőtti helyezésén két helyet javítva hatodikként ért célba. További jó hír, hogy 200 vegyesen Kerékjártó az 5., Batházi pedig a 7. legjobb idővel lett döntős. Zubor Attila viszont egy századdal lemaradt a fináléról 100 gyorson (50,20), mert 9. lett a középdöntőben. De még ez sem tudta elrontani ennek a borús, ám nagyon sikeres napnak a örömét.
Eredmények. Férfiak 100 m hát: 1. Cseh László (Magyarország) 55,26, 2. Rogan (Ausztria) 55,27, 3. Theloke (Németország) 55,39. 50 m pillangó: 1. Breus (Ukrajna) 24,02, 2. Szkvorcov (Oroszország) 24,05, 3. Szergyinov (Ukrajna) 24,16 … 6. Gáspár (Magyarország) 24,38. 100 m mell: 1. Liszogor (Ukrajna) 1:01,13, 2. Duboscq (Franciaország) 1:01, 25, 3. Bodor 1:01,54. Nők 50 m pillangó: 1. Szutjagina (Oroszország) 27,04, 2. Moravcova (Szlovákia) 27,09, 3. Groot (Hollandia) 27,11. 200 m hát: 1. Komarova (Oroszország) 2:10,97, 2. Carman (Szlovénia) 2:13,12, 3. Jovanovic (Horvátország) 2:13.95… 6. Szepesi (Magyarország) 2:15,58. 4x200 m gyorsváltó: 1. Spanyolország 8:03,41, 2. Franciaország 8:06,04, 3. Románia 8:06.26. Toronyugrás. Nők: 1. Cagnotto (Olaszország) 538,56 pont, 2. Supina (Ukrajna) 507,45, 3. Marocchi (Olaszország) 504,94.
Kovács Ágnes
VERSENY

LINKEK

  Madrid 2004