FONTOS


 

Cseh László Eb-aranyérmes 100 m háton
------------------------------------------------------------
forrás: , [origo] 2004.05.11
------------------------------------------------------------


Cseh László a legkevésbé "eredményköteles" számában, 100 m háton aranyérmet szerzett a madridi kontinensbajnokságon. Legfeljebb titkos favoritnak számított a Bp. Spartacus 18 éves klasszisa, aki azonban fittyet hányt a neki kevesebb esélyt adókra, s a teljes mezőnyt maga mögé utasítva nyert.

Már féltávnál is ő érintette elsőként a falat, hogy aztán a célba hasonlóképpen a leghamarabb csapjon be 55.26 másodperces idővel, amely ugyan 31 századdal elmarad a Horváth Péterrel társbérletben tartott magyar rekordjától, de ezt ki bánja, amikor teljesítménye így is Európa-bajnoki győzelmet ért.

"Nagyjából ezt vártam" - nyilatkozta sikere után Cseh László. "A fordulóm jobb volt, mint eddig, a végén azonban elmerevedett a lábam, s a benyúlásom se sikerült valami jóra, de ezúttal nekem volt szerencsém, hiszen ha egy századnyi előnnyel is, de én nyertem."

Még Cseh László aranyat érő produkciója előtt, a kora esti nyitóprogramban, a férfi 50 m pillangó döntőjében Gáspár Zsolt, aki 24.12 másodperccel tartja az országos csúcsot, a hatodik lett, 24.38 másodperc alatt tudva le a távot.

Nem sokáig volt a keddi nap egyedüli magyar érmese Cseh László: gyorsan csatlakozott hozzá Bodor Richárd is, aki a 100 m mell döntőjében úszott Eb-bronzot érően. A pécsiek kitűnősége végig harcban volt a dobogóért, amelynek végül is a harmadik fokára állhatott fel, miután 1:01.54 perces új egyéni csúcsnál állt meg az idejét mérő óra.

"Volt már rövidpályás Eb-bronzom, s nagyon szerettem volna nagy medencében is érmet. Ezért aztán nagyon elégedett vagyok. A verseny állásából annyit érzékeltem, hogy a francia előttem van, megpróbáltam gyorsítani, így sikerült. Úgy gondolom, jól jött ez az eredmény az olimpia előtt, bár tisztában vagyok vele, hogy Athénban sokkal erősebb lesz a mezőny" - jelentette ki az 1979-es születésű Bodor.

A magyar érdekeltségű döntőket a női 200 méteres hátúszás zárta le, s az ifjú - 17. évében járó - Szepesi Nikolett a dicséretes hatodik helyet érdemelte ki abban a számban, amelyben az egykori világklasszis, Egerszegi Krisztina máig megdönthetetlenül őrzi a világcsúcsot. A Bp. Spartacus műhelyének tanulója ettől még messze van, ám kijár neki az elismerés helyezéséért, s 2:15.58 perces idejéért is, még ha ennél úszott már jobbat is korábban az ifjúsági Eb-bronzérmes.

A nap további magyar szereplői szintén kitettek magukért, hiszen 200 m vegyesen mindkét érintett beküzdötte magát a szerdai döntőbe. Kerékjártó Tamás 2:02.59 perccel ötödikként, Batházi István pedig 2:02.77-es idővel hetedikként harcolta ki a jogot a középdöntőben a fináléra.

Hajszállal maradt le a döntőről 100 m gyorson Zubor Attila, aki a végelszámolásnál csak a kilencedik idő tulajdonosa lett, pedig ha 50.20 másodperc helyett például 50.19 alatt ér célba, neki is helye lehetett volna a legjobbak között. Így is lesz kiért szurkolni az úszó-Eb harmadik versenynapján, hiszen az esti programban érdekelt Kerékjártóék mellett a délelőtti selejtezőkön vízbe száll Kovács Ágnes és Jakabos Zsuzsanna (200 m vegyes), továbbá a friss Európa-bajnok Cseh László (200 m pillangó), s az újdonsült Eb-harmadik Bodor Richárd (200 m mell).

"Minden elismerésem Cseh Lacié!" - összegzett érthető elégedettséggel Kiss László szövetségi kapitány a második versenynapot értékelve. "Laci okosan, jó versenyzéssel, szoros csatában lett Európa-bajnok. Esetében visszaadta a sors azt az egy századot, amennyivel Szöulban, az olimpián Güttler Karcsi kikapott. Ugyanilyen öröm, hogy váratlan és fantasztikusan jó úszással felkerült a dobogóra Bodor Ricsi is, Sántics Béla tanítványa élete legjobbját produkálta. Jót nyújtott két vegyesúszónk, Kerékjártó és Batházi is, remélem, utóbbi még javulni fog, csütörtökön jött meg Amerikából, s nem állt még át teljesen a szervezete. Zubort ugyanakkor rettenetesen sajnálom, életében nem dolgozott még annyira keményen, mint a mostani felkészüléskor, kifejezetten balszerencsés, hogy nem lehet ott a 100-as döntőben."

Eredmények

Férfiak:
100 m hát, Európa-bajnok:
Cseh László 55.26 mp
2. Markus Rogan (Ausztria) 55.27
3. Stev Theloke (Németország) 55.39
4. Blaz Medvesek (Szlovénia) 55.49
5. Arkagyij Vjacsanyin (Oroszország) és Gordan Kozulj (Horvátország) 55.78-55.78
7. Jevgenyij Alesin (Oroszország) 55.96
8. Derya Buyukuncu (Törökország) 56.14

50 m pillangó, Európa-bajnok:
Szerhij Breus (Ukrajna) 24.02 mp
2. Nyikolaj Szkvorcov (Oroszország) 24.05
3. Andrij Szergyinov (Ukrajna) 24.16
4. Jere Hard (Finnország) 24.22
5. Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 24.23
6. Gáspár Zsolt 24.38
7. Ewout Holst (Hollandia) 24.50
8. Jakob Schiött Andkjaer (Dánia) 24.63

100 m mell, Európa-bajnok:
Oleg Liszogor (Ukrajna) 1:01.13 p
2. Hugues Duboscq (Franciaország) 1:01.25
3. Bodor Richárd 1:01.54
4. Dmitrij Komornyikov (Oroszország) 1:01.69
5. Martin Gustavsson (Svédország) 1:01.99
6. Valerij Gyimo (Ukrajna) 1:02.00
7. Paolo Bossini (Olaszország) 1:02.16
8. Emil Tahirovic (Szlovénia) 1:02.35

Nők:
50 m pillangó, Európa-bajnok:
Natalja Szutjagina (Oroszország) 27.04 mp
2. Martina Moravcova (Szlovákia) 27.09
3. Chantal Groot (Hollandia) 27.11
4. Jeanette Ottesen (Dánia) 27.19
5. Vered Borochovski (Izrael) 27.27
6. Judith Draxler (Ausztria) 27.29
7. Angela San Juan (Spanyolország) 27.44
8. Alena Popcsanka (Fehéroroszország) 27.65

200 m hát, Európa-bajnok:
Sztanyiszlava Komarova (Oroszország) 2:10.97 p
2. Anja Carman (Szlovénia) 2:13.12
3. Sanja Jovanovic (Horvátország) 2:13.95
4. Roxana Maracineanu (Franciaország) 2:14.28
5. Irina Amsenyikova (Ukrajna) 2:14.73
6. Szepesi Nikolett 2:15.58
7. Alexandra Putra (Franciaország) 2:17.88
8. Eirini Karasztergiu (Görögország) 2:19.02

4x200 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
Spanyolország (Tatiana Rouba, Melissa Caballero, Laura Roca, Erika Villaecija) 8:03.41 p
2. Franciaország (Couderc, Quelennec, N'Guessan, Figues) 8:06.04
3. Románia (Potec, Lacusta, Caslaru, Paduraru) 8:06.26
4. Svédország 8:06.36
5. Hollandia 8:09.67
6. Szlovénia 8:15.05
7. Olaszország 8:15.60
8. Görögország 8:18.51.

Mindenki továbbjutott a selejtezőből az úszó-Eb-n

Közepes időeredmények is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a spanyol fővárosban zajló úszó Európa-bajnokság második napjának selejtezőiből az összes érintett magyar - Kovács Ágnes, Batházi István, Kerékjártó Tamás és Zubor Attila - továbblépjen a középdöntőbe.

Igaz, a szerényebb teljesítmény a mezőny egészét jellemezte, s az  általános "visszafogottságban" lényeges szerepet játszott, hogy a kedd délelőtti időfutamok előtt és alatt is végig esett az eső, hol jobban, hol kevésbé, amit kellőképpen nem ellensúlyozhatott ama tény, hogy magának az M-86 nevű nyitott uszodának a vizét ezúttal is a kellemes - és a szabályok előírta - 27 fokosra felmelegítették.

A magyarok közül elsőként a két férfi vegyesúszó csobbant a medencébe 200 méteren, s különösen Kerékjártó Tamás tett ki magáért, aki futamában 2:03.27 perccel győzött, összesítésben pedig a harmadik idővel jutott be a legjobb tizenhat közé. Itt folytathatja az esti középdöntőben a 400-on Európa-bajnok Batházi István is, aki 2:03.87-es eredményével a teljes rangsorban a nyolcadik lett.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Ágnes 100 m mellen mutatkozott be az Eb-n, s az utóbbi időben már korántsem preferált számában 1:11.24 perccel a 10. időt úszta. A középdöntőben azonban - mondta el a matinés program zárultával Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek - már nem áll rajthoz, mivel a rövidebbik műfajt csak bemelegítésnek szánták a szerdai műsorban szereplő fontosabb szám, a 200 m vegyes előtt. A délelőtt negyedik magyar indulója, a sprinter Zubor Attila 50.66 másodperc alatt teljesítette a 100 métert, s 13.-ként került tovább az esti középdöntőbe.

Veszélyben a maratoni versenyek

A váratlanul hideg időjárás miatt elképzelhető, hogy elmarad a hosszútávúszók versenye a madridi Európa-bajnokságon. Régóta minősítik a hosszútávúszást a vizes sportok mostohagyerekének, afféle megtűrt eseménynek a világversenyek programjában. Valahogy mindig kilógtak a sportág maratonistái a nagy egészből, s korántsem csak azért, mert versenyeiket rendre nem uszodában, az 50-es medencében vetélkedőkkel közösen, hanem - persze nem önszántukból, hanem a műfaj sajátosságaiból következően - külön terepen, nyílt vizeken tartják.

Akárcsak Madridban, ahol sok kilométerre az úszó Eb-nek otthont adó létesítménytől, az M-86-tól, egy víztározóban bonyolítják le a maratoni távú viadalokat. Már ha egyáltalán megrendezhetők lesznek az 5, 10 és 25 kilométeres távokra kiírt versenyek. Jó ideje tart a vita a spanyol fővárosban, s a LEN, az európai szövetség  illetékesei is naphosszat törik a fejüket kiutat keresve a slamasztikából, amibe ezúttal a nem várt kora őszi, hűvös-esős idő sodorta bele a feleket.

Tudniillik 14 foknál hidegebb vízben tilos versenyt rendezni, a hosszútávúszók egészsége látná kárát minden ilyen próbának, viszont a LEN egyelőre nem akarja (nem meri?) lefújni viadalaikat, hiszen bármifajta törlés az Eb programjában igen rossz fényt vetne a rendezési jogot odaítélő kontinentális szervezetre éppúgy, mint a májusi "fagy" eshetőségével, ily módon pedig a maratonista program veszélybe kerülésével egyáltalán nem számoló házigazdákra.

A dilemma megoldásával mindenesetre sokáig nem várhatnak, mivel a hosszútávúszók szerdán a férfiak 10, illetve a nők 5 kilométeres versenyeivel (utóbbiban az egyedüli magyar résztvevő Barsi Claudiával) megkezdik - megkezdenék - Európa-bajnoki szereplésüket, miközben napsütés híján a víztározó vizének hőfoka kitartóan a bűvös 14 fok alatt van. Akárhogy alakuljon is a helyzet, az úszómaratonisták már biztosan elmondhatják magukról: a madridi Eb-n felettébb hűvösre sikeredett a fogadtatásuk...

Nem jutottak tovább műúgróink

Sem Barta Nóra, sem Kormos Villő nem jutott tovább a selejtezőből az 1 méteres műugrásban a madridi Európa-bajnokságon. A 3 méteres szinkronműugrásban a 7. helyig jutott párostagjai külön-külön próbálkozva kevesebbre vitték: egyikőjük sem került be a 12 fős középdöntőbe. Barta 227.46 ponttal a 13., Kormos 189.27 ponttal a 15. helyen végzett a selejtezőben.
Kovács Ágnes
VERSENY

LINKEK

  Madrid 2004