FONTOS


 

Bodor újabb bronzérme az úszó Eb-n
------------------------------------------------------------
forrás: , [origo] 2004.05.13
------------------------------------------------------------


Megvan a magyar csapat negyedik érme is a madridi úszó EB-n, 200 m mellen Bodor Richárd ugyanis bronzérmet szerzett. Kovács Ágnes negyedik, Jakabos Zsuzsanna hatodik lett a 200 méteres vegyesúszásban, míg Cseh László ötödikként zárt 200 m pillangón.

Kovács Ági negyedik lett 200 m vegyesen

Bodor Richárd második Eb-érmét szerezte csütörtökön, 100 után ezúttal a 200 m mellen lett ismét bronzérem a jutalma kitűnő teljesítményének. Ráadásul - ha jól számoltak a sportstatisztikusok - a 25 éves pécsi fiatalember nyerte a magyar úszás történetének 150. Európa-bajnoki medálját!

Bodor eleinte a mezőnnyel tartott, 150-nél azonban már a harmadiknak írták ki a nevét, s a lehetőséget innen nem is szalasztotta el, a hajrát is keményen állva 2:13.27 perces idővel csapott a célba az olasz Bossini és az orosz Komornyikov mögött. "Most más volt a versenytaktika. A szövetségi kapitánnyal azt beszéltük meg, hogy igyekezzek az élboly nyakán maradni, de a végét hajtsam meg igazán. Tudniillik az elődöntőben éppen fordítva csináltam, gyorsan kezdtem, aztán a hajrára nagyon elfáradtam. A taktikaváltás fényesen bejött!" - mondta a boldog Bodor Richárd.

Kovács Ágnestől érmet remélt, Jakabos Zsuzsannától helytállást várt Kiss László szövetségi kapitány, s a 200 méteres vegyesúszás döntőjének két magyar szereplője csaknem teljes mértékben szófogadónak bizonyult: előbbi alig lecsúszva a dobogóról 4. lett 2:16.11 perces idővel, utóbbi pedig 2:17.69-cel hatodikként végzett. Az utóbbi időben a mell mellett - vagy inkább már helyett - a vegyesre összpontosító olimpiai, világ- és Európa-bajnoknő szépen debütált világversenyen legújabb számában, kis szerencsével érmes is lehetett volna. A múlt hónapban 15. születésnapját ünneplő Jakabos pedig megkésett, de nyilván örömteli ajándékként is köszönhette meg a gratulációkat, hiszen ugyancsak remekül versenyzett, s nem fér kétség hozzá: hatalmas ígérete a honi úszósportnak.

A csak nagyon titokban remélt érem nem jött össze Cseh Lászlónak a 200 méteres pillangón, ahol 1:58.33 perces ideje nyomán az ötödik hely jutott neki az erős mezőnyben. A 100 m hát friss Európa-bajnokának ez a szám nem tartozik a legfőbb erősségei közé, bár áprilisban éppenséggel ő vette el Darnyi Tamástól az országos csúcsot, 1:57.80-ra javítva az addigi legjobb magyar eredményt. Most viszont csak akkor lehetett volna dobogós, ha néhány hetes rekordjából legalább 35 századot lefarag, ettől viszont ezúttal messze volt. A balszerencse is közrejátszott abban, hogy  nem került dobogóra az ifjú úszó - derült ki a döntő után. "A rajtnál beütöttem a kezem, s arra figyeltem, ahelyett, hogy a saját ritmusomra ügyeltem volna" - mondta a szám ötödik helyezett magyarja.  "Hogy tán mégis inkább a 200 hátat kellett volna választanom a pillangó helyett? Ki tudja, lehet, hogy ott sem értem volna el jobb helyezést..."

Nem jutott be a pénteki döntőbe 200 m gyorson Kerékjártó Tamás, aki csak a 16., tehát a leggyengébb időt úszta a csütörtöki középdöntőben 1:52.30 perccel. Annál örömtelibb pillanatokat szerzett a magyar tábornak Boulsevicz Beatrix, aki a 100 m pillangó elődöntőjében az ötödik legjobb eredményt produkálta 59.70 másodperccel. Ez nem csupán a pénteki fináléhoz volt bőven elég, hanem egyszersmind a fiatal versenyző meg is javította saját országos csúcsát, amelyet 59.77-tel tavaly augusztus 3-án, Glasgow-ban állított fel. Szepesi Nikolett is döntősnek tudhatja magát, ugyanis hiába végzett 9. helyen 100 háton, kizárás miatt egy pozíciót előrelépett, ami azt jelenti, hogy pénteken rajtkőre állhat a délutáni programban. 

Eredmények

férfiak
200 m mell, Európa-bajnok:
Paolo Bossini (Olaszország) 2:11.73 perc
2. Dmitrij Komornyikov (Oroszország) 2:12.02
3. Bodor Richárd (Magyarország) 2:13.27
4. Szergej Geraszimov (Oroszország) 2:13.78
5. Martin Gustavsson (Svédország) 2:13.81
6. Stephan Perrot (Franciaország) 2:15.81
Jamo Pihlavát (Finnország) és Maxim Podoprigorát (Ausztria)
kizárták.

50 m hát, Európa-bajnok:
Stev Theloke (Németország) 25.61 mp
2. Dariusz Grigalionisz (Görögország) 25.67
3. David Ortega (Spanyolország) 25.69
4. Ariszteidisz Grigoriadisz (Görögország) 25.71
5. Arkagyij Vjacsanyin (Oroszország) 26.09
6. Vjacseszlav Sirsov (Ukrajna) 26.23
7. Aschwin Wildeboer (Spanyolország) 26.37
8. Gordon Kozulj (Horvátország) 26.40

200 m pillangó, Európa-bajnok:
Gyenyisz Szilantyev (Ukrajna) 1:56.71 perc
2. Ioan Gherghel (Románia) 1:56.82
3. Anatolij Poljakov (Oroszoroszág) 1:57.45
4. Nyikolaj Szkvortszov (Oroszország) 1:58.20
5. Cseh László (Magyarország) 1:58.33
6. Szergej Advena (Ukrajna) 1:58.53
7. Ioannisz Drimonakosz (Görögország) 1:58.55
8. Juan Jose Ulacia (Spanyolország) 2:01.51

nők
200 m vegyes, Európa-bajnok:
Jana Klocskova (Ukrajna) 2:12.56 p
2. Hanna Scserba (Fehéroroszország) 2:15.03
3. Beatrice Caslaru (Románia) 2:15.70
4. Kovács Ágnes (Magyarország) 2:16.11
5. Tatiana Rouba (Spanyolország) 2:17.31
6. Jakabos Zsuzsanna (Magyarország) 2:17.69
7. Celine Cartiaux (Frankciaország) 2:17.77
8. Anja Klinar (Szlovénia) 2:18.06

Műugrás: Barta hatodik lett 3 méteren

Barta Nóra a hatodik helyet szerezte meg a madridi műugró Európa-bajnokság 3 méteres számában. 

Eredmények:
nők, 3 m, Európa-bajnok:
Julija Pacsalina (Oroszország) 575.94 pont
2. Vera Ilina (Oroszország) 573.99
3. Olena Fjodorova (Ukrajna) 524.31
4. Anna Lindberg (Svédország) 515.82
5. Tania Cagnotto (Olaszország) 511.08
6. Barta Nóra (Magyarország) 505.11

Hosszútávúszás: Barsi tizedik lett

Hárman nem álltak rajthoz, ketten feladták táv közben, 14-en viszont célba értek a női hosszútávúszók csütörtöki 10 kilométeres versenyén, köztük a magyar színeket képviselő Barsi Claudia is, aki a 10. helyet szerezte meg.

A San Juan víztározó változatlanul hideg vizében Barsi 1:54:48 óra alatt küzdötte le a távot, 24 másodperccel maradva el a győztes német Britta Kamrautól. A befutó különben rendkívül szoros volt, ami szokatlan ilyen hosszú viadal végén: a második spanyol Marta Nogues 1.6, a bronzérmes német Angela Maurer 2, a negyedik orosz Jekatyerina Szelivercova pedig 2.4 másodperccel szorult az Európa-bajnok mögé.

eredmények:
nők, 10 km, Európa-bajnok:
Britta Kamrau (Németország) 1:54:24.0 óra
2. Marta Nogues (Spanyolország) 1:54:25.6
3. Angela Maurer (Németország) 1:54:26.0
4. Jekatyerina Szelivercova (Oroszország) 1:54:26.4
5. Etta van der Weijoen (Hollandia) 1:54:29.1
6. Alessandra Romiti (Olaszország) 1:54:30.7
7. Floriane Richard (Franciaország) 1:54:35.1
8. Eva Crestacci (Olaszország) 1:54:42.4
...10. Barsi Claudia (Magyarország) 1:54:47.6

férfiak, 5 km, Európa-bajnok:
Fario Venturini (Olaszország) 51:41.4 perc
2. Alan Bircher (Nagy-Britannia) 51:55.4
3. Stefano Rubaudo (Olaszország) 52:11.8
4. Jordi Jou (Spanyolország) 52:12.0
5. Toni Franz (Németország) 52:15.8
6. Marco Formentini (Olaszország) 52:16.6
7. Alexander Studzinski (Németország) 52:20.0
8. Yannick Rieg (Franciaország) 52:20.0

Risztov gyenge időt úszott 100 m pillangón

Öt magyarból három délutáni programot is biztosított magának az úszó Európa-bajnokság negyedik versenynapján, miután sikerrel vette a selejtezők jelentette akadályt. Vagyis Szepesi Nikolett 100 m háton, Kerékjártó Tamás 200 m gyorson, Boulsevicz Beatrix pedig 100 m pillangón folytathatja, utóbbi távon Risztov Éva és 50 m mellen Bodor Richárd viszont nem.

Rögtön a kiesőknél maradva: Risztov a 800 m gyorsot kihagyta, arra nem nevezték, 100 m pillangón azonban rajthoz állt a selejtezőben, de vélhetően csupán "izompróbának", gyakorlási lehetőségnek tekintette e számot a 200-as távon remélt szombati nagy előadás előtt, semmi többnek. Mert különben nehezen lenne magyarázható az 1:01.82 perces idő és az összesítésben ezzel járó felettébb szerény 23. hely...

Bodor - az utolsó, 25. pozíciót jelentő 32.25 másodperces alakítással - hasonlóképpen csupán "végigfürödte" a saját időfutamát 50 m mellen, ám ő is érzékelhetően másra, már a napi fő feladatát jelentő esti 200-as döntőre összpontosított.

Szepesi Nikolett 100 m háton közepes idővel (1:03.75 perc) a 10. hely birtokosaként jutott tovább, Kerékjártó Tamás viszont "határesetként": a 200 m gyorson produkált 1:52.22 perccel tizenhatodikként éppen hogy ráfért a középdöntősök listájára.

Risztovnál jobban, de nem elég jól teljesített Boulsevicz Beatrix, aki 1:00.82 perccel, 13.-ként lett középdöntős 100 méteren a "pillangókisasszonyok" között.

Kovács Ágnes
VERSENY

LINKEK

  Madrid 2004