FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó, hosszútávúszó és vízilabda VB 1994


A vb-n nincs nemi kérdés...

Kuna és Takács nem laknak majd egy szobában a római világbajnokság idején. Pedig Kuna és Takács házaspár - vérbeli vízipólós házasság az övék. Takács a női, Kuna a férfi válogatott tagja. Ami egyébként a házasságukat illeti, nem igazán irigylésre méltó a helyzetük. Ők ketten, ha úgy tetszik, a profizmus áldozatai. Olykor hónapok is eltelnek úgy, hogy nem látják egymást, mert történetesen épp a világ két ellenkező végében edzőtáboroznak. Amikor például a férfi válogatott az Egyesült Államokban játszott, addig a nők Szentesen készültek, és a férfiak hazaérkezése után egy nappal már ők indultak külföldre.

- Most a világbajnokságon legalább egy szállodában laknak majd - mondja Kiss Ottó. - Azonos körülményeket biztosítunk a férfi és a női vízilabda nem olimpiai sportág és egyetlen fillért sem kap. Mi 1985 óta magunk menedzseljük a lányokat. Ugyanolyan márkás szerelésben játszanak, mint a fiúk, és semmiben sem szenvednek majd hiányt. Mindössze a jutalmazásban lesz különbség.
- És abban, hogy a szállodának két külön szárnyában helyezzük el őket - teszi hozzá a férfiak kapitánya.
- Tudom, hogy a világbajnokság előtt nem illik ilyesmit kérdezni, de azok után, hogy néhány hónappal ezelőtt a vízilabdázó nőkkel kapcsolatban egyetlen dolog foglalkoztatta a sajtót: a leszbikus maffia ügye, mégis fel kell tennem, hogy ...

Kiss Ottó gyorsan közbevág:
- Leszbikus maffia nincs többé, átalakult a csapat, és már semmilyen esetben nem szempont, hogy a társaságon belül kinek ki a ...
- És a szállodai szobaelosztás? - próbálkozom tovább, a főtitkár azonban érezhetően nem kíván erre a témára a továbbiakban egyetlen szót sem vesztegetni.
- Kizárólag a zavartalan pihenés biztosítása volt a szempont a szobák elosztásánál. Ezért is kapnak helyet más-más szárnyban a nők és a férfiak. De ha már szóba került, és nem kerülhetem el, hogy véleményt ne mondjak. 1985 óta járok eseményekre a női csapattal és ilyen jellegű probléma ezeken a helyeken soha nem merült fel.
A fiúk nyerni akarnak

Horkai doktornál - elnézést a kifejezésért - már működik a zabszem effektus.

Amúgy nem látszik rajta, pontosan olyan nyugodt, mint máskor, az arca sem rezdül, de azért látszik rajta, izgul. Mit izgul? Az nem kifejezés. Elkéri az újságot, amelyben róla ír a kolléga, homlokát ráncolja, majd közli: szólni fog, hogy ne írjanak róla ennyi szépet így vb előtt, mert abból nem sok jó sülhet ki. A szemén látszik: egészen komolyan gondolja.

Az olaszok is olasz-magyar döntőt jósolnak

A dolog egyszerű: az elmúlt évek eredményei nagy terheket raktak a magyar vízilabda válogatott és kapitánya, amúgy cseppet sem gyenge vállaira.Aranyat kell nyernie Rómában, sugallják a cikkek, a pólósokkal kapcsolatban a közvélemény az idén csak kizárólag a világbajnoki dobogó legfelső fokára asszociál. És nem csak a magyar. "Grande duello: Italia-Ungheria", áll a világbajnokság programfüzetének vízilabdéval foglalkozó fejezete élén is, maguk a házigazdák is úgy vélik: Rómában a döntőt az olasz és magyar válogatott vívja majd. A próféta beszéljen belőlük!

- Az bizony jó lenne! - sóhajt Horkai György is, és látszik rajta, sokat adna, ha az elkövetkező két hetet maga mögött tudhatná, mondjuk egy vb arannyal a zsebében. Közlékenyebb is, mint máskor, mintha szívesen kibeszélné magából a gondjait.
- Az idén, ugye, minden más. Az elmúlt években úgy utaztunk ki az EB-re, vagy a Világ Kupára, hogy az alapelvárások nagyjából annyiban fogalmazódtak meg: lesz, ami lesz. Aztán összejött minden. Az elmúlt másfél évben legalább egyszer megvertünk minden csapatot, amelyik ott lesz Rómában, szereztünk egy Európa-bajnoki és egy Világ Kupa második helyet, úgyhogy ez azért ad némi önbizalmat a fiúknak. Meg dolgoztak is eleget.

A kapitány mintegy saját megnyugtatására is részletesen ecseteli, micsoda edzésmunkát végeznek a magyar vízilabdázók. Abban a mezőnyben, állítja, amelyik Rómában vízbe száll majd, egyetlen csapat játékosai sem edzettek olyan sokat, mint a magyarok.

- És ha az elmúlt évekhez hasonlítjuk? - kérdezem.
- Azt igazából nem tudom, mert külföldön voltam, de azt igen, hogy amikor elkezdtek az én irányításom alatt dolgozni, eleinte nagyon furcsán néztek. Ma pedig a hatórás edzésnél éppen hogy meg nem kérdezik: Na, mi van, vége?
- Megízlelték a fiúk a sikert - teszi hozzá a rendkívüli diplomáciai érzékkel megáldott Kis Ottó, a szövetség főtitkára. - Ehhez persze kellett az az EB és a Világ Kupa második hely és kellett az Újpest BEK győzelme is. Rájöttek, milyen jó is az, amikor egy-egy meccsen tele van a lelátó. Meg aztán ott van a sajtó is, ami ezek után az eredmények után népszerű embert cssinált a pólósokból. Megismerik őket az utcán, autogramokat kérnek tőlük ... Nekik pedig tetszik a helyzet.

Az olaszok is olasz-magyar döntőt jósolnak

A kapitány szerint a sikerhez persze más is kell. Szemben az elmúlt évtized válogatottjával, a jelenlegi csapatban tíz olyan játékos van, amelyik egyetemre, vagy főiskolára jár. Tóth Frank például az egész amerikai túrát végigtanulta, mert a szerves kémia vizsgájára készült, Benedek történelem szakra jár a Pázmány Péter Egyetemre ... A játékosok egymást készítik fel a felvételire, és gyakran kérik el Pavlik doktor (a cssapat orvosa) operakazettáit.

- Azt mondják, nem egyedül ez motiválja őket, hanem a pénz is.
- Hát, persze - mondja a főtitkár. - Természetesen számít a pénz, hiszen egy pólósnak tizenegynéhány év alatt kell megkeresnie azt a pénzt, amivel el tud indulni a privát életbe. Most, húsz és harminc éves kora között kell megalapoznia az egzisztenciáját.
- És meg tudja alapozni?
- Meg. Ha eredmény van, igen. A szövetség legalábbis mindent megtesz ezért - jön megintcsak a rendkívül diplomatikus válasz. - Azt azonban hozzá kell tenni, hogy nagyon korrektül sosem kérdezik meg, hogy mennyi pénzért játszanak.
- Most sem tudják?
- Nem. Sőt, utólag sem fogják tudni.
- Ezek szerint hiába kérdezném én is - mondom abban a reményben, hogy legalább "saját használatra" hallok egy számot, mintegy viszonyítási alapként, de nem. Kiss Ottó és Horkai György, ha a prémiumokról van szó, nem a szavak embere.
- Annyit azért megírhatsz - teszi hozzá a főtitkár -, hogy nem járnak rosszul a fiúk és ezzel ők maguk is tisztában vannak. Természetesen kapnak jutalmat a Postabanktól, emellett különleges életbiztosítást, külföldi utat ... Megoldódnak a telefongondjaik. Soroljam?
- Ne. Ezek szerint átveszik a borítékot, meg sem nézik és maradéktalanul elégedettek vele.
- Na, akkor azért megnézik, de nem ez a legfőbb motíváció.
- Ez a csapat borzasztóan fiatal és még nem nyert semmit. Mármint nem győzött se olimpián, se Eb-n, se vb-n. Gyyőzni akarnak és ez sokkal komolyabb húzóerő lehet. Meg aztán az én elvem az, hogy először le kell tenni valamit az asztalra és aztán lehet elvenni onnan. Garantálom, hogy lesz mit.

Kommentárként csak annyit: akár milliókat is, de legyen miért!

Sport plusz

vissza | fel | home




Segítőszándékú leveleket a info@kataca.hu postaláda fogad.
Kiötlötte, megalkotta és fenntartja (ha van kedve+ideje): [Kataca] © 1996/2003
Egerszegi Krisztina
VERSENY

EREDMÉNYEK

  Úszás
  Műúszás, műugrás, hosszú-    távúszás
  Női és férfi vízilabda

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Róma VB