FONTOS


 

Szenzációs magyar siker a szörf vb-n
Kevesebb munkával bronzérem

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Pataki Nóra, A Színes Sport, 2001.09.09
--------------------------------------------------------------------------------

Pártos György kilencévesen állt először szörfdeszkán, azóta eltelt huszonkét év, és Pártos mögött számos kiváló eredmény áll. Többszörös magyar és amerikai bajnok, legutóbb pedig a római világbajnokságon bronzérmet szerzett a race-board kategóriában.

- A mezőny erős volt, főleg az angolok és spanyolok voltak veszélyesek - nyilatkozta Pártos.

A világbajnokságon egy hét alatt tíz futamot rendeztek, wave-raiding és pályaversenyzés kategóriában. Előbbinek Európában nem igazán van hazája, ez a tipikus hullámlovaglás, míg a pályaversenyzés hasonlít a hagyományos vitorlázáshoz, bójákat kell megkerülni.


Pártos amerikai bajnok is - nem kis bravúr!

- A tavalyi vb-n hatodik lettem, célom az volt, hogy ezt túlszárnyaljam, bár úgy érzem, a mostani harmadik helyem mögött nincs annyi munka, mint amely a tavalyi hatodik hely mögött volt.

A magyar bajnokságból egy forduló van még hátra, Pártos György jelenleg vezeti a mezőnyt.

- A környező országokhoz képest itthon sokkal több versenyünk van. A Balatonon és a Velencei-tavon rendezik ezeket. Mára már a szörf egyre elterjedtebb, körülbelül 100 ezres bázissal rendelkezik, ebből ötven fő versenyszerűen űzi ezt a sportot.

Jövőre Skóciában rendezik a vb-t. Pártos célja, hogy nyolc közé bekerüljön, persze nem lenne rossz megismételni a mostani eredményét. Az esély megvan rá, már csak azért is, mert Skóciában jó szelek vannak, sokkal inkább erősek, ami kedvezőbb a magyar versenyző számára.

Két magyar érem a szörf-vb-n
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Arany-Média, 2001.08.30
--------------------------------------------------------------------------------

"Az erős mezőny ellenére még soha ilyen jól nem szerepelt a magyar csapat" - tudtuk meg Pártos Györgytől, aki három másik társával szállt vízre az olaszországi szörfvilágbajnokságon. A végeredmény pedig: egy ezüst- és egy bronzérem.

Augusztus 19-én kezdődött és 27-ig tartott Rómában a Renault szörfvilágbajnokság. A versenyen az olimpiai 25. és 24. helyezéssel büszkélkedő Gádorfalvi testvérpár, Luca és Áron, a Masters világbajnok Molnár Ákos és az amerikai bajnok Pártos György képviselték Magyarországot. Sokaknak már ezek a titulusok is meglepőek, hiszen méltatlanul kevés helyen lehet hallani a tehetséges hazai széllovasokról.

A versenyen huszonegy ország vett részt, összesen 220 indulóval. Gádorfalvi Luca és Áron a Raceboat 7,5-ben indultak, ahol hosszú ideje változatlan a spanyol uralom. Molnár és Pártos a nyílt kategóriában neveztek, ahol a legnagyobb ellenfélnek az angolok bizonyultak. "Nagyon erős volt a nemzetközi mezőny, de próbára tett minket még a rettenetes meleg és a tenger erős áramlása is" - tudtuk meg Pártostól, aki bronzérmet szerzett a versenyen. A csapat másik büszkesége Gádorfalvi Áron, aki kategóriájában az ezüstérmet vehette át. (A nyílt kategória győztese Xavier Ferlet lett Angliából, a 7,5 aranyát pedig a spanyol Toni Colomann Torres vihette haza.)

Míg a tengeren a vetélytársak, addig a parton is több akadály nehezítette a csapat életét. Pártos autója három nappal a viadal előtt Firenzénél lerobbant. A versenyző végül Molnár segítségével jutott le a partra, aki már Rómából jött vissza érte. De ha ez még mindig nem lenne elég; Gádorfalvi Áronnak egy nappal a verseny előtt ment tönkre a deszkája, így végül Pártos egyik deszkájával indult, ami végül szerencsét is hozott neki.

VITORLÁZÁS

KÉPEK

   

 
LINKEK