FONTOS


 

Magyar siker a dániai vébén
Majthényi és Domokos ezüstje

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Nemzeti Sport 2001.06.30
--------------------------------------------------------------------------------

Öt évvel a balatonföldvári világbajnokság után ismét vb-dobogóra állhatott a Majthényi Szabolcs, Domokos András repülő hollandi egység, a hajóosztályban páratlan eredményekkel büszkélkedő kettős a dániai Gillelejében tartott világbajnokságon lett ismét második. A kilencvennégyben Ausztráliában vb-győzelemig jutó magyar páros Dániában is kiegyensúlyozott versenyzést produkált. A hat futam során három alkalommal végeztek a második helyen, és ugyancsak háromszor zárták harmadikként az aktuális futamot (amúgy végig közepes szél fújt a tengerszakaszon, ami komoly hullámokkal társult).


Domokos András - Majthényi Szabolcs

Majthényiék világbajnoki ezüstérme cseppet sem forgott veszélyben, végig maguk mögött tartották a végül is bronzéremig jutó német Hans-Peter Schwarz, Roland Kirst kettőst. Az első helyre sajnos nem volt esélye a mieinknek, a hazai vízen versenyző testvérpár, Jörg és Jacob Bojsen-Möller egyedülálló teljesítménnyel rukkolt elő. Az északi egység (kapaszkodjanak meg!) csupán a záró, hatodik futamban engedte át másnak az elsőséget. Az utolsóban viszont megengedhették maguknak, hogy az ötödik helyen végezzenek, hiszen a szabályok szerint a leggyengébb futameredmény kiejthető. Számunkra viszont sokkal fontosabb, hogy a hetven indulót számláló mezőnyben Majthényi Szabolcs és Domokos András végzett az ezüstérmet érő helyen.

"Tökéletesen elégedettek vagyunk az ezüstéremmel, arra ugyanis nem volt esélyünk, hogy a dán Bojsen-Möller testvérpárt megelőzzük. Olimpiai bajnokok, húsz éve ezen a tengerszakaszon vitorláznak, ráadásul a vb előtt Kielben is megelőztek minket, tehát éreztük: ellenük kevés sanszunk lehet -- mondja a vb-ezüstérmes egység "fele", Majthényi Szabolcs. -- Annak örülünk inkább, hogy sikerült visszavernünk a német Schwarz, Kirst kettős támadásait. Mindent összevetve: ebből a versenyből, és ezzel András is egyetért, többet nem tudtunk volna kihozni, éppen ezért mindketten nagyon örülünk az immár második világbajnoki ezüstérmünknek" -- vélekedett Majthényi Szabolcs.

A páros eredménylajstroma tehát újabb titulussal bővült, a vb-arany mellé újabb világbajnoki ezüst kerülhet a vitrinbe és ne feledjük, Majthényiék kétszeres Európa-bajnokok is...

Repülő hollandi világbajnokság, Gilleleje (Dánia)

Világbajnok: Jörg Bojsen-Möller, Jacob Bojsen-Möller (Dánia) 5, 2. Majthényi Szabolcs, Domokos András (Magyarország, egyesület: Spartacus Vitorlás Egylet, edző: Horváth László) 12, 3. Hans-Peter Schwarz, Roland Kirst (Németország) 21, 4. M. Krings, J. Brodda (Németoszág) 36, 5. D. Fagen, D. Anderson (Egyesült Államok) 36, 6. H. Genthe, H. Kramer (Németország) 42

VITORLÁZÁS

KÉPEK

   

 
LINKEK