FONTOS


 

Ezüstéremmel búcsúztatták a Liberát
Hazatért a Gardazzurra

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2002.10.10
--------------------------------------------------------------------------------

A trieszti Super Openre kilenc hajó kapott meghívást, hat Barcolana Maxi - ezeket az 55 és 80 láb között mozgó hajókat az Adria leggyorsabbjainak tartják -, valamint három Modern Libera. Ez utóbbiak között volt az immár magyar tulajdonban lévő Gardazzurra, amely azonban még utoljára olasz színekben versenyzett, s csupán három versenyzőnk - Litkey Árpád, Litkey Csaba és Ormendlaki Áron - kapott helyet a zömében talján legénységben.

A győzelmet végül egy Maxi, az olasz kézben lévő Shining szerezte meg, ám a Gardazzurra is nagyszerűen szerepelt, hiszen idén először sikerült legyőznie nagy riválisát, a osztrák Principessát. A verseny érdekessége volt még, hogy rajthoz állt - és végül negyedikként ért célba - a Volvo Ocean Race csapat Földkerülő vitorlásversenyen remekül szereplő Amer Sports One is, amelyet a nagy megmérettetés után "testvérével", az ugyancsak a VOR-on induló Amer Sports Two-val (ez volt a lánycsapat) együtt megvásároltak az olaszok. A viadalt követően egyébként a Gardazzurra hazaindult, így csütörtökön immár végleg birtokba vehetik honi tulajdonosai.

Super Open, Trieszt
Végeredmény: 1. Shining (olasz), 2. Gardazzurra (olasz), 3. Principessa (osztrák), 4. Amer Sports One (olasz)


Építők-Unicent-kupa, Agárd
Finn: 1. Pallay Tibor (VVSI), 2. Sipos P. (Alba Regia), 3. Sipos B. (Alba Regia). Finn Junior: 1. Sipos Bence, 2. Sipos M. (Alba Regia), 3. Szili (OVE). Finn Masters: 1. Sipos Péter, 2. Gulyás (Alba Regia), 3. Anka (OVE). Kalóz: 1. Koleszár Péter, Koleszár Zoltán ( Justitia), 2. Nagy R., Stadler (ASE), 3. Demjén, Berki (e. k.). 7m2 Jolle: 1. Huszár Géza (Sirály SC), 2. Stubits D. (BKV), 3. Lukáts (Balatonfüredi Yacht Club). Sikló 4.7: 1. Tomai Balázs (VVSI), 2. Bencz (VVSI), 3. Némethi (VVSI)
VITORLÁZÁS

KÉPEK

   

 
LINKEK