FONTOS


 

A turistáskodás után már újra a deszkája után áhítozik
Gádorfalvi Áron csak szenved a szárazföldön

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport, 2003.01.07
--------------------------------------------------------------------------------

Noha a hétvégét már itthon töltötte, pihenésre nem sok ideje maradt. Gádorfalvi Áront ugyanis óriási bulival fogadták a barátai, akik kellőképpen meg akarták ünnepelni a decemberi Mistral-világbajnokságon szerzett olimpiai kvótáját. A verseny után Thaiföldet és Kambodzsát is bebarangoló szörfössel ugyanis eddig csak sms-ben és e-mailben tudtak érintkezni.


A víz az igazi közege olimpiai kvótás versenyzônknek, Gádorfalvi Áronnak
- Jó ötletnek bizonyult, hogy a világbajnokság után ott maradt turistáskodni?
- Mindenképpen, hiszen eddig még nem jártam Thaiföldön.
- Pattayán, a vébéhelyszínen kívül máshová is eljutott?
- Igazság szerint Pattayában nem sok látnivaló akadt. A pálmafákkal szegélyezett homokos tengerpartja gyönyörű, de itt véget is ér a felsorolás. Habár az kétségtelenül meghökkentő, hogy a szexturizmus mennyire elharapódzott ezen a környéken. Legalábbis engem meglepett, hogy tizenéves helyi kisfiúk nyíltan, kézen fogva járnak hatvan-egynéhány éves fehér férfiakkal az utcán. Szóval az utánam utazó barátaimmal inkább más célállomásokat kerestünk. Megnéztük például a Phi Phi Islandot, ahol a Leonardo DiCaprio főszereplésével leforgatott A part című film is készült.
- A valóságban is olyan meseszép a sziget, mint amilyennek a vásznon tűnt?
- A filmen azért jobban néz ki. Turistákkal telezsúfolva és a rengeteg szétszórt szemétkupaccal egy kicsit illúzióromboló. Ezzel együtt azt mondom, érdemes volt megnézni. Mint ahogy Kambodzsát is vétek lett volna kihagyni. A dzsungel közepén lévő Angkor Birodalom egyszerűen lenyűgöző, igaz, a háromnapos gyaloglás, amíg bejártuk a rengeteg templomot, sokat kivett belőlünk. Persze lehet, hogy nekem azért tűnt különösen fárasztónak, mert sikerült belázasodnom.
- Talán belekóstolt valamelyik helyi ételkülönlegességbe?
- Bele én. Ha már egyszer ott jártam. A világbajnokság alatt még vigyáztam, nehogy elkapjak valami vírust, de utána úgy gondoltam, muszáj kipróbálni a specialitásokat. A hernyós fogásnál, azért bevallom, megfutamodtam.
- Úgy látszik, nem csak az olimpiai kvóta miatt marad örökre emlékezetes ez a vébé…
- Szerencsére amiatt is.
- Pedig elég érdekesen indult a verseny. Elmesélné, miért kötöttek bele több versenyző szörfdeszkájába a rendezők?
- Mert a szabályzatban szerepel, hogy nem szabad csiszolni a deszka alját. Eddig azonban soha senki sem szólt emiatt. Elvégre ezzel az új, érdes aljú, magunk között csak "narancsbőrösnek” nevezett deszkával indultam az Európa-bajnokságon, sőt a vébét pár nappal megelőző pattayai előversenyen is. De úgy látszik, valami miatt mégis előkapták ezt a szabályt, és hirtelenjében úgy ötven embernek kifogásolták a felszerelését.
- Végül mégis csak hetüknek kellett kölcsönözniük…
- A többség ugyanis arra hivatkozott, hogy megsérült a deszkája, ezért kellett hozzányúlnia. Ez ugyanis kibúvót ad a szabály alól. Az enyémnek viszont az egész felületén látszott a csiszolás, így hiábavalónak tűnt a próbálkozás. Így inkább elcseréltem egy helyi szörfössel a deszkámat. Nem mondom, hogy tökéletes üzletet csináltam, ugyanis az övé jóval nehezebb és "leharcoltabb” volt.
- Emiatt gyengélkedett a verseny elején?
- Valóban beletelt egy kis időbe, amíg hozzászoktam, de az az igazság, hogy általában mindig szükségem van pár napra, amíg belerázódom a versenyzésbe. A végére viszont egészen összekaptam magam.
- Menet közben tudott számolgatni, vagy csak a legvégén értesült róla, hogy kivívta az athéni részvételi jogot?
- Érdekes módon még az eredményhirdetéskor sem derült ki, kik szereztek kvótát. Sőt az internetre sem tették fel rögtön, így másnap, egy itthonról küldött gratuláló sms-ből tudtam meg a jó hírt.
- Gondolom, azonnal rohant megünnepelni.
- Nem volt erőm, mert előző este kicsit kirúgtunk a hámból. Ugyan akkor még nem tudtam, hogy hogyan is állok, ám úgy voltam vele, ezen már úgysem lehet változtatni, ideje levezetni a feszültséget.
- Most viszont már végre nyugodtan készülhet az idei kiemelt eseményekre. Könnyebbséget jelent a tudat, hogy akármilyen teljesítményt is nyújt, az athéni repülőjegy már nem csúszhat ki a markából?
- Nem vagyok idegeskedő típus, így ez nem befolyásol különösebben. Attól viszont sokkal jobban érezném magam, ha olyan támogatottságot élveznék, amellyel normális körülmények között készülhetnék az idei versenyekre.
- Melyik lesz az ön számára a szezon fő versenye?
- A tavaszi szicíliai Mistral Európa-bajnokság, de előtte még részt veszek az athéni Világkupán, valamint a barcelonai és a mallorcai versenyen.
- Egyelőre azonban csak a margitszigeti köröket róhatja…
- Nem is hiszi, mennyire várom már, hogy szörfözhessek. A szárazedzést nem nekem találták ki. Persze tisztában vagyok vele, hogy kondíció nélkül nem megy, de én a vízen élek igazán. Ráadásul vizsgaidőszak van, és legalább tíz vizsga vár rám a Testnevelési Egyetemen. Egy-kettőt ugyan halasztani fogok, de így is marad bőven. Egyszóval most egy kicsit szenvedek.

VITORLÁZÁS

KÉPEK

   

 
LINKEK

  Gádorfalvi Luca