FONTOS


 

A Pleasure nyerte a Kékszalagot
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: [origo] 2001.07.14
--------------------------------------------------------------------------------

A papírformának megfelelően a Pleasure nevű hajó nyerte a balatoni Kékszalag vitorlásversenyt.

Az 1934 óta a háborús esztendőket kivéve minden második évben sorra kerülő viadalon rekordot jelentő 319 hajó (fedélzetén 1386 versenyző) vágott neki Balatonfüredről a 150 km-es távnak, hogy Kenese-Siófok-Keszthely érintésével ugyanide érjen vissza.

A gyenge szélben hamar kiderült, hogy az első hely a két Libera hajóosztályba tartozó vitorlás (Pleasure, Azzardissimo) között dől el, amelyeknek indulása körül nagy vita robbant ki. Tiltakozásul a csúcstartó Nemere II. (10 óra 40 perc, 1955) és hat másik induló a rajt után visszafordult.

Az első négy helyezett hatalmas fölénnyel futott be, a többi résztvevőnek a limitidő szerint vasárnap 8 óráig kell teljesíteni a távot. Az abszolút sorrenden kívül külön díjazzák a különböző hajóosztályok legjobbjait.

A Balaton Kékszalagjáért:
1. Pleasure (kormányos: Litkey Farkas) 20 óra 7 perc
2. Azzardissimo (Brencsán Ábel) 33 perc hátrány
3. Asso le Mio (Eszes Tamás) 39 p hátrány

A trapéz miatt botrány a Kékszalagon
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Magyar Nemzet 2001.07.16
--------------------------------------------------------------------------------

A Pleasure nevű hajó (kormányos: Litkey Farkas, idő: 20 óra 7 perc) nyerte az 1934 óta a háborús idők kivételével minden második évben megrendezett, hagyományos balatoni Kékszalag vitorlásversenyt az Azzardissimo (Brencsán Ábel, 33 perc hátrány) és az Asso le Mio (Eszes Tamás, 39 perc hátrány) előtt. A hagyományos viadalon rekordot jelentő 319 hajó (fedélzetén 1386 versenyző) vágott neki Balatonfüredről a 150 km-es távnak.

A trapézos hajók indulásának engedélyezése miatt tiltakozó, a versenyrekordot 1955 óta 10 óra 40 perccel tartó Nemere II. és hat másik hajó a rajt után visszafordult. Voltak olyan egységek is, amelyek a verseny irányával ellentétesen, a fehérszalagosok útvonalán haladtak, vagy fekete szalagot tűztek hajójukra. Akadtak, akik tiltakozásul nem vették át díjaikat.

A túrahajók nem hivatalos versenyében a Fináczi György által irányított Déli Szél diadalmaskodott (nyolcméteres, one design kategória), míg a Buldog nevű hajó (Andorka Rudolf) nem használta a trapézt.

Kékszalag: Győzött a Pleasure!
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: pederito, Virtualport 2001.07.16
--------------------------------------------------------------------------------

Az előzetes bojkott - tervek helyett nevezési rekordot hozott a verseny. A rajtnál a fehérszalag útvonalán, vagyis az ellenkező irányban indult el öt hajó, köztük a Nemere II, valamint a Tuss Miklós féle Lopakodó. Ők később ezt a távot sem futották végig.

A gyenge szél miatt sokáig elhúzódott a mezőny befutása, a vasárnap reggel nyolcra kitűzött limitidőn belül 211 hajó ért be a célba.

A trapéz nélküli hajók különdíjat Fináczy György Déli Szél - je kapta. A kitűnően vitorlázó 8 Meter One Design legénysége hatalmas tapsot kapott. Az 1945 előtt hajók versenyében a Hungária diadalmaskodott, de a vándordíjat nem vehették át, mert a Nemere II nem hozta el a Balatonfüredi díjkiosztóra.

A legjobban szereplő női egység különdíját a Kerekes Éva vezette Benettau 25 - ös kapta.
VITORLÁZÁS

KÉPEK

   

 
LINKEK