FONTOS


 

Fa Nándor is figyeli a Volvo Ocean Race-t

Győzött az Assa Abloy
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CS. B., Nemzeti Sport 2002.01.05
--------------------------------------------------------------------------------

Noha a Volvo Ocean Race csapat földkerülő vitorlásverseny harmadik szakaszán (Sydney-Hobart-Auckland) a szakemberek az Amer Sports One-t tartották favoritnak, elsőként a svéd Assa Abloy - majdnem két órával megelőzve a nagy vetélytársat - teljesítette a távot. Lényegesen nagyobb küzdelem alakult ki a harmadik helyért, ahol a Tyco mindössze négy percet vert az összetettben vezető Illbruckra és nyolcat a News Corporationra.

Pedig a győztes hajó egyik tagja rögtön a hobarti rajt után kidőlt a sorból. Jason Carrington belázasodott és mellkasi fájdalmakról panaszkodott, így aztán még az is felvetődött a társakban, hogy Cape Reinga-nál a szárazföldre küldik, ám végül Klabbe Nylof egészségügyisnek hála, részese lehetett a szakaszelsőségnek - igaz, szigorúan ágyban fekve.

Az összetett állása (a 3. szakasz után): 1. Illbruck 21 pont, 2. Amer Sports One 18, 3. News Corporation 16, 4. Assa Abloy 15, 5. Tyco 12, 6. Team SEB 11, 7. Djuice Dragon 10, 8. Amer Sports Too 5

Kavarodás a Sydney-Hobart végeredményében
A svéd Assa Abloy a győztes

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Nemzeti Sport 2001.12.30
--------------------------------------------------------------------------------

Alapos keveredés van a Sydney-Hobart vitorlásverseny végeredményében, hiszen különböző források más és más eredményeket közöltek. Az első jelentések szerint a földkerülő Volvo Ocean Race legjobbjai közül szoros befutó végén a svéd Assa Abloy nyerte a Sydney-Hobart vitorlásversenyt, a második helyezett kilétét azonban nem lehetett egyértelműen eldönteni. A Nicorette nevű hajó a német dpa hírügynökség szerint már pénteken feladta a versenyt, és a viadal hivatalos honlapján sem szerepelt a célba érkezők között, a Reuters brit és az AFP francia hírügynökség azonban a 2. helyre sorolta a címvédő hajót.

Később a hivatalos lapon módosították a sorrendet, a brit és a francia hírügynökséghez hasonlóan a második pozícióba sorolták a Nicorette-et.

A győztes Assa Abloy egyébként 2 nap 20 óra 46 perc és 43 másodperc alatt tette meg a 630 tengeri mérföldes távot, ideje több mint egy nappal gyengébb az eddigi rekordnál, amelyet 1999-ben a dán-ausztrál Nokia állított fel (1 nap 19 óra 48 perc). A Sydney-Hobart viadal a Volvo Ocean Race harmadik szakasza is volt egyben.

Itt kell megjegyezni, hogy a Tycot ugyan kizárták a Sydney-Hobart versenyből, eredményét azonban VOR-nál figyelembe veszik. A bermudai hajót azért diszkvalifikálták, mert csütörtökön a megadott időpontnál később jelentkezett be rádión a szervezőknél. A szabályok értelmében minden résztvevőnek megadott időközönként jeleznie kell hollétét. A Tyco a késést azzal indokolta, hogy viharba keveredett, érvelését nem fogadták el. Szombat reggel a Tyco, az Illbruck és a győztes Assa Abloy is "elfelejtette" jelezni pozícióját.

A verseny végeredménye a Reuters, az AFP és a hivatalos honlap szerint:
1. Assa Abloy (svéd) 2:20:46:43 nap
2. Nicorette (svéd) 14:34 perc hátrány
3. Amer Sports One (olasz) 23:48 p h
4. Tyco (bermudai) 26:40 p h
5. Djuice (dán) 41:12 p h
6. Team News Corp (ausztrál) 45:43 p h
7. Illbruck (német) 46:48 p h

A dpa sorrendje:
1. Assa Abloy (svéd) 2:20:46:43 nap
2. Amer Sports One (olasz) 23:48 p h
3. Tyco (bermudai) 26:40 p h
4. Djuice (dán) 41:12 p h
5. Team News Corp (ausztrál) 45:43 p h
6. Illbruck (német) 46:48 p h

Kizárták a Tycót
Az Illbruck az élen

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Nemzeti Sport 2001.12.29
--------------------------------------------------------------------------------

Nem történt változás a Sydney--Hobart vitorlásverseny élén: továbbra is a "vendégként" szereplő hajók, a földkerülő Volvo Ocean Race legjobbjai diktálják a tempót. A csütörtöki viharos időjárás alaposan megritkította a mezőnyt, a harmadik napon viszont már nyugodtabb körülmények között haladtak a résztvevők. Az ötös élbolyt az Illbruck vezette, mögötte a Tyco, a News Corp., a Djuice és az Assa Abloy haladt. A Tycót a biztonsági előírások megszegése miatt kizárták, de a bermudai vitorlás folytathatta a versenyt - igaz, eredménye nem számít majd az összesítésben. Az első két napon sokat szenvedő svéd Nicorette már a hatodik, hátránya minimális az élcsoporttal szemben. Az előrejelzések szerint a győztes szombaton érkezik a célba.

Sydney-Hobart vitorlásverseny: már az Illsbruck vezet
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Magyar Hírlap 2001.12.28
--------------------------------------------------------------------------------

Az ausztrál News Corp nevű hajó (a képen) Tasmánia keleti partjainál hiába vette át a vezetést a Sydney-Hobart vitorlásversenyen, azt megtartani csak rövid ideig sikerült. Péntek délután a német Illsbruck nevű egység halad az élen, mintegy 62 tengeri mérfölddel a cél előtt.
A csütörtöki viharos időjárás rendet vágott az indulók között, s legalább kilenc hajó kénytelen volt feladni a versenyt. Pénteken már nyugodtabb körülmények között vitorlázhatnak a versenyzők, s úgy tűnik, a Volvo Ocean Race jó ajánlólevél, hiszen az ott edződött egységek találhatók az élbolyban.
Győzelemre esélyes még a svéd Assa Abloy, s a negyedik helyen néhány tengeri mérföldes lemaradással a Nicorette zárkózik egyre följebb a dobogósokhoz. ATyco is bírja az iramot, de már versenyen kívül, hiszen diszkvafilikálták a biztonsági előírások megsértése miatt.
A szombati befutó a szervezők szerint az egyik legszorosabb lehet az utóbbi évek versenyeit figyelembe véve.

Sydney-Hobart: tornádó és vihar tizedeli a mezőnyt
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Bilkei-Gorzó Borbála, Magyar Hírlap 2001.12.27
--------------------------------------------------------------------------------


Tornádó a Nicorette fedélzetéről nézve
Tornádó és vihar is nehezíti a versenyzők dolgát a Sydney-Hobart vitorlásversenyen. Két nap alatt a 76 indulóból tizenegy adta fel a versenyt. A mezőny élén a Volvo Ocean Race Föld-kerülő verseny legjobbjai haladnak, a német Illbruck hajnalban előzte meg az új-zélandi Kevin Shoebridge kapitány vezette Tycót, melyet ki is zártak a rendezők, mert a hajós elmulasztotta a kötelező biztonsági bejelentkezést. - szabályt 1998-ban vezette be, amikor a viharos tengeren hat sportoló lelte halálát. Azóta rendelet írja elő az időről időre való kapcsolattartást, a bizonyos időpontokban való rádiós bejelentkezést a szervezők központjába. A kizárás csak a Hobartig terjedő szakaszra vonatkozik, onnan ismét ott lehet a mezőnyben a Tyco. Az új-zélandiak aligha mondhatóak szerencsésnek, hiszen a Volvo Ocean Race Sydneybe vezető második szakaszán szintén nem volt értékelhető teljesítményük, árboctörés miatt kényszerültek a segítségnyújtás igénybevételére.
A Sydney-Hobart regatta első 24 órában nagy gondjai voltak a viadal tavalyi győztesének. Szerdán késő este tornádó és erős jégeső keresztezte útját, ennek ellenére a svéd Nicorette most már újra a legjobb tíz között hajózik. Pedig még a fővitorlája is megrongálódott, s rövid ideig oldalára fordult a hajó.

Füstben rajtoltak el a Sydney-Hobart verseny hajói
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Nemzeti Sport 2001.12.27
--------------------------------------------------------------------------------

Kevés indulóval, de annál több nemzet képviselőjével rajtolt el szerdán a Sydney-Hobart nemzetközi vitorlásverseny. Az ausztrál megmérettetésen a Volvo Ocean Race földkerülő verseny hajósai is részt vesznek, csak ők nem állnak meg Hobartban, hanem tovább vitorláznak Új-Zéland felé.

A tavalyi nyári olimpia városa körüli erdőtüzek miatt valóságos füsttengerben rajtolt el tegnap az idei Sydney-Hobart vitorlásverseny mezőnye, amelyben ezúttal "vendégként" jelen vannak - legalábbis egy ideig - a Volvo Ocean Race indulói. A földkerülők számára - akik ugyan a mezőnnyel egyszerre, de a többiektől külön rajtoltak - a Tasmániáig tartó 630 tengeri mérföld csak a teljes megmérettetés harmadik szakaszát jelenti. Számukra Hobart csupán megálló, mert onnan továbbhajóznak az új-zélandi Aucklandig. Az 57. Sydney-Hobart viadalon összesen 76 hajó vesz részt, ami 1973 óta a legkisebb szám. A vendégekkel ugyanakkor nemzetközibbé vált a mezőny: a hazaiak mellett bermudaiak, németek, olaszok, lengyelek, új-zélandiak, norvégok, svédek és amerikaiak próbálják meg teljesíteni a távot.

Rosszul rajtolt, de később átvette a vezetést a címvédő svéd Nicorette, amely tavaly 2 nap 14 óra 2 perc és 9 másodperc alatt teljesítette a távot. A rekord a dán- ausztrál Nokia nevéhez fűződik, s az 1999-ben elért, 1 nap 19 óra 48 perces időeredménye megdönthetetlennek tűnik. A Nicorette tegnap estig egy 15 hajóból álló csoport élén haladt, másodikként a News Corp, a harmadik helyen pedig a Brindabella hajózott. Az első tengeri mérföldet még a földkerülők között vitorlázó News Corp tette meg a leggyorsabban, ezért a kapitány és a legénység 5100 amerikai dollár pénzjutalmat vehet majd át.

A tavalyi nyári olimpia városa körüli erdőtüzek miatt erős füstben rajtolt el az idei Sydney-Hobart vitorlásverseny mezőnye, amelyben ezúttal "vendégként" jelen vannak a Volvo Ocean Race indulói is. A földkerülők számára - akik ugyan a mezőnnyel egyszerre, de a többiektől külön rajtoltak - a harmadik szakaszt jelenti majd a Tasmaniáig tartó 630 tengeri mérföld. Számukra Hobart csak megálló, mert továbbmennek az új-zélandi Aucklandig. Az 57. Sydney-Hobart viadalon összesen 76 hajó vesz részt, ez 1973 óta a legkisebb létszám. A hazaiak mellett bermudaiak, németek, olaszok, lengyelek, új-zélandiak, norvégok, svédek és amerikaiak próbálják meg teljesíteni a távot. Rosszul rajtolt, de később átvette a vezetést a címvédő svéd Nicorette, amely tavaly 2 nap 14 óra 2 perc és 9 másodperc alatt teljesítette a távot. A rekord a dán-ausztrál Nokia nevéhez fűződik: az 1999-ben elért 1 nap 19 óra 48 perces időeredmény megdönthetetlennek tűnik. A Nicorette jelenleg egy 15 hajóból álló csoport élén halad, második a News Corp, a harmadik helyen a Brindabella áll. Az első tengeri mérföldet még a földkerülők között vitorlázó News Corp tette meg a leggyorsabban, ezért 5100 amerikai dollár pénzjutalom jár.

Bozóttüzek füstjében rajtolt a Sydney-Hobart
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: [origo] 2001.12.26
--------------------------------------------------------------------------------

A tavalyi nyári olimpiai városa körüli erdőtüzek miatt erős füstben rajtolt el az idei Sydney-Hobart vitorlásverseny mezőnye, amelyben ezúttal "vendégként" jelen vannak a Volvo Ocean Race indulói.


Hajórajzás a sydneyi partoknál
Az 57. Sydney-Hobart viadalon összesen 76 hajó vesz részt, ami 1973 óta a legkisebb szám. A vendégekkel ugyanakkor nemzetközibbé vált a mezőny: a hazaiak mellett, bermudaiak, németek, olaszok, lengyelek, új-zélandiak, norvégok, svédek, és amerikaiak próbálják meg teljesíteni a távot.

Rosszul rajtolt, de később átvette a vezetést a címvédő svéd Nicorette, amely tavaly 2 nap 14 óra 2 perc és 9 másodperc alatt teljesítette a távot. A rekord a dán-ausztrál Nokia nevéhez fűződik: az 1999-ben elért 1 nap 19 óra 48 perces időeredmény megdönthetetlennek tűnik. A Nicorette jelenleg egy 15 hajóból álló csoport élén halad, második a News Corp, a harmadik helyen a Brindabella áll. Az első tengeri mérföldet még a földkerülők között vitorlázó News Corp tette meg a leggyorsabban, ezért 5100 amerikai dollár pénzjutalom jár.

Az előrejelzések szerint a viadalon végig erős lesz a - többnyire déli - szél, és gyakran esni fog az eső. Szakértők úgy vélik, hogy a nagy hullámok több csapatnak komoly gondot okozhatnak, ugyanakkor - mint mondják - az élete várhatóan senkinek sem forog majd veszélyben. Ezt azért hangsúlyozzák, mert 1998-ban olyan rossz volt az időjárás, hogy a 115 hajóból álló mezőny egyharmada feladta a versenyt, és igyekezett minél hamarabb biztonságos helyre jutni. A 160 kilométeres széllel és a néhol tízméteres hullámokkal sok vitorlás nem tudott megbirkózni. A legénységek kimentésében még az ausztrál haditengerészet is részt vett, ennek ellenére hatan - Bruce Guy, Phil Skeggs, Michael Bannister, Jim Lawer, John Dean és Glyn Charles - életüket vesztették.

A rajt előtt az Amazonason december 5-én meggyilkolt Sir Peter Blake-re emlékeztek az indulók. Az új-zélandi hajós ötször vett részt a VOR elődjének számító Whitbread-en, és 1989-ben a győztes vitorlás kormányosa volt.

A földkerülők számára - akik ugyan a mezőnnyel egyszerre, de a többiektől külön rajtoltak - a harmadik szakaszt jelenti majd a Tasmániáig tartó 630 tengeri mérföld. Számukra Hobart csak megálló, mert továbbmennek az új-zélandi Aucklandig. A harmadik szakasz során 2500 tengeri mérföld vár a nyolc jachtra. A 60 láb hosszú hajók számára a szervezők 200 méterrel a többi résztvevő előtt jelölték ki a célvonalat. Hobartban minden vitorlásnak kötelező betartani a három és félórás szünetet, ebből másfelet a kikötőbokszban kell tölteni. A résztvevők ezalatt kötelesek a sajtó rendelkezésére állni. A mezőny várhatóan január 4-én érkezik az új-zélandi Aucklandba.

A Volvo Ocean Race összetett versenyének állása: 1. Illbruck (német) 16 pont, 2. News Corp (ausztrál) 12, 3. Amer Sports One (olasz, finn) 11, 4. SEB (svéd) 10, 5. Djuice Dragon (norvég) 7, 6. Assa Abloy (svéd) 7, 7. Tyco (bermudai) 6, 8. Amer Sports Too (olasz, finn) 3.

A verseny programja :
2001
09.23.: Southampton - Fokváros
7350 mérföld

11.11.: Fokváros - Sydney
6550 mérföld

12.26.: Sydney - Auckland
2050 mérföld

2002
01.27.: Auckland - Rio de Janeiro
6700 mérföld

03.09.: Rio de Janeiro - Miami
4450 mérföld

04.14.: Miami - Baltimore/Annapolis
875 mérföld

04.28.: Baltimore/Annapolis - La Rochelle
3400 mérföld

05.25.: La Rochelle - Göteborg
1075 mérföld

06.08.: Göteborg - Kiel
250 mérföld
VITORLÁZÁS

  VOLVO OCEAN RACE
KÉPEK

  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
 
LINKEK

  Sydney-Hobart
  Volvo Ocean Race:
   Virtualport, sailing.hu