FONTOS


 

Kilenc hónap alatt a Föld körül
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Pincési László, SZTÁRSport 2001.09.20
--------------------------------------------------------------------------------

Amikor Jules Verne a XIX. század végén megírta nagysikerű művét, még nem sejthette, a Föld megkerüléséhez száz évvel később már napok is elegendőek lesznek. A Volvo Ocean Race elnevezésű viadal a régi "élményt" próbálja feleleveníteni és kilenc hónapos kalandos vitorlázásra invitálja a kalandvágyókat.


A Volvo Ocean Race-en a járműnek meg kell felelnie a Volvo Ocean 60 pontos szabályzatának.
Kilenc kalanddal teli hónap és 33 ezer mérföld - ez a Volvo Ocean Race, amely idén már harmincadik születésnapját ünnepli. 1971-ben néhány merész vitorlázó úgy gondolta, kalandvágyuk lecsillapítására a legjobb módszer, ha új kihívást keresnek. Az óceán "Mount Everest-versenyének" gondolata így fogant meg a fejükben, hiszen kell-e annál nagyobb izgalom, mint jéghegyek között, tomboló viharban négyévente körülhajózni a Földet.

Az első verseny rajtja 1973. szeptember 8-án, az angliai Portsmouth kikötőjében volt, akkor 17 hajó, 167 főnyi legénységgel vágott neki az ismeretlennek, amelynek célja a Föld megkerülése volt, három félelmetes fok (Jóreménység-fok Dél-Afrikánál, Leeuwin-fok Ausztráliánál és a Horn-fok Dél-Amerikánál) érintésével. Az akkori Whitbread Race elnevezés annyiban módosult 1998-tól, hogy új, komoly szponzort kapott a viadal.


A viadalon nyolc csapat indul, közte egy hölgykülönítmény is.
A Volvo Ocean Race-en azonban nem mindegy milyen hajóval állnak rajthoz a versenyzők, a járműnek meg kell felelnie a Volvo Ocean 60 pontos szabályzatának. Ilyen például az is, hogy a hajó hossza 19,5 méter, súlya 13 és fél tonna, a fővitorla felülete 117 négyzetméter, az árbóc magassága pedig 26 méter lehet.

A versenyzők biztonságát a hajók rádiója és műholdas nyomkövető rendszer szavatolja, utóbbi tízpercenként közli majd a hajók pontos helyzetét. A verseny hivatalos weboldala a nagy érdeklődésre való tekintettel hatóránként frissül majd. A legutóbbi verseny idején 1997-1998-ban négymillió letöltést regisztráltak a site-on, ezzel az Egyesült Államok 39. leglátogatottabb oldala volt.

A viadalon nyolc csapat indul, közte egy hölgykülönítmény is. A Lisa McDonald vezette Nautor Challenge - ATOO elnevezésű csapat Amer Sports Too hajójával csupa nőből áll. Erre 1989 óta nem volt példa, akkor a Tracy Edwards vezette Maiden vágott neki a távnak.

A verseny programja :

2001
szeptember 23.: Southampton (Anglia) - Fokváros (Dél-Afrika) 7350 mérföld
november 11.: Fokváros - Sydney (Ausztrália) 6550 mérföld
december 26.: Sydney - Auckland (Új-Zéland) 2050 mérföld
2002
január 27.: Auckland - Rio de Janeiro (Brazília) 6700 mérföld
március 9.: Rio de Janeiro - Miami (USA) 4450 mérföld
április 14.: Miami - Baltimore/Annapolis (USA) 875 mérföld
április 28.: Baltimore/Annapolis - La Rochelle (Franciaország) 3400 mérföld
május 25.: La Rochelle - Göteborg (Svédország) 1075 mérföld
június 8.: Göteborg - Kiel (Németország) 250 mérföld

A részt vevő csapatok: ASSA ABLOY (svéd), Nautor Challenge - AONE (finn-olasz), Nautor Challenge - ATOO (amerikai), djuice dragons (norvég), illbruck Challenge (német), Team News Corp (új-zélandi), Team SEB (svéd), Team Tyco (bermudai)

Tengeri kaland
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Népszava 2001.09.06
--------------------------------------------------------------------------------

Károly herceg, brit trónörökös indítja útjára szeptember 23-án Southamptonból a világ legnagyobb vitorlásversenyét, a Volvo Ocean Race-t.

A nyolcadik alkalommal sorra kerülő, korábban Whitbread néven ismertté vált viadal kilenc hónapig tart: a győztest 61 ezer kilométer megtétele után, 2002. július 9-re várják a kieli célba. A hajók - fedélzetükön összesen 84 férfival és 12 nővel - kilenc országban tizenkét kikötőt érintenek.
A verseny programja :
2001
09.23.: Southampton - Fokváros
7350 mérföld

11.11.: Fokváros - Sydney
6550 mérföld

12.26.: Sydney - Auckland
2050 mérföld

2002
01.27.: Auckland - Rio de Janeiro
6700 mérföld

03.09.: Rio de Janeiro - Miami
4450 mérföld

04.14.: Miami - Baltimore/Annapolis
875 mérföld

04.28.: Baltimore/Annapolis - La Rochelle
3400 mérföld

05.25.: La Rochelle - Göteborg
1075 mérföld

06.08.: Göteborg - Kiel
250 mérföld

Startlista 2001
Amer Sports One (olasz)
Kapitány: Grant Dalton (új-zélandi), navigátor: Roger Nilson (svéd)

Amer Sports Too (olasz)
Kapitány: Lisa McDonald (amerikai), navigátor: Genevieve White (ausztrál)

Assa Abloy (svéd)
Kapitány: Roy Heiner (holland), navigátor: Mark Rudiger (amerikai)

djuice (norvég)
Kapitány: Knut Frostad (norvég), navigátorok: Jean-Yves Bernot (francia) és Wouter Verbraak (holland)

Illbruck (német)
Kapitány: John Kostecki (amerikai), navigátorok: Ian Moore (brit) és Juan Vila (spanyol)

News Corp (ausztrál)
Kapitány: Jez Fanstone (brit), navigátorok: Ross Field és Nick White (új-zélandiak)

SEB (svéd)
Kapitány: Gunnar Krantz (svéd), navigátor: Marcel van Triest (holland)

TYCO, (bermudai)
Kapitány: Kevin Shoebridge (új-zélandi), navigátor: Steve Hayles (brit)
VITORLÁZÁS

  VOLVO OCEAN RACE
KÉPEK

  
  
  
  
 
LINKEK

  Sydney-Hobart
  Volvo Ocean Race:
   Virtualport, sailing.hu