FONTOS


 

A 33. Kékszalag - PSINet Nagydíj a Balaton Kékszalagjáért
Versenybeszámoló

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: pederito, Virtualport, 2001.07.18
--------------------------------------------------------------------------------

Balatonon talán még soha nem látott mennyiségű kisérőmotoros, médiahajók, zsűrihajók, repülők, sárkányrepülők zsongták körül a rajt előtti pillanatokban a mezőnyt. A szél még biztató kettes, hármas erősséggel fúj Siófok felől.

A lövés után irány a kenesei bója! Elöl a Liberák (a Pleasure megjelenése már nem meglepetés), a part felöli részen, és középen jönnek el főleg hajók, de ez később megváltozik, a beljebb rajtolóknak (a déli part felőlieknek) jön a frissülés hamarabb. Kenese előtt többen golyót húznak, mert a szél kezd befordulni délnyugatira. Az első bójánál a sorrend: Pleasure, Azzardissimo, Asso le Mio, Liberté, ez a négyes elhúz a mezőnytől és a sorrend a befutóig nem változik, bár gyengébb szélben összetorlódik az első három hajó, az erősödésekben mindig visszatérnek ehhez a felálláshoz. Utánuk jönnek a többiek. A jól rajtoló Ganz Danubius elé bejönnek a déli irányt választók, a Black Magic, a Bulldog, a Detre fivérek katamaránja, a Yuppie Extreme, az Assoluta, a Voodoo és a Remete. A szél kezd beállni nyugatira, a siófoki bójáig csak egy ideig lehet spinakkerezni, utána negyedszelezni, krajcolni kell. Kenesénél az utolsó hajó este hétkor fordul.

A cső előtt kevéssel leáll a szél. A szorosnál, szokás szerint, összetorlódik a mezőny, újrakeverik a kártyákat és szerencsére a szél is megjön, igaz Keszthely felől. A vezető négyes meglép, őket már nehéz lenne megfognia bárkinek. A nyugati medencében aztán elfogy a szél. Egyesek megpróbálkoznak elmenni az északi part mellett, de a többség a több szelet ígérő déli partot választja és ez jön be. Boglárnál aztán beüt a teljes lavór. Késő délutántól egészen másnap reggelig alig - alig fújdogál valami a nyugati medencében. Naplemente után mindenki a parti szelet várja, de az nem a partnál, hanem középen jön meg hamarabb. Aki közvetlenül a part mellett akart elosonni az most bajban van. Így jár a Paulovics Dénes által épített és most bemutatkozó Ciccolina is, ami engem egy óriás - jolle és egy mini Libera keverékére emlékeztetett (a hajón nem volt trapéz, mert még a régi kiírás alapján készült).

A keszthelyi bójáig folyt a szélkeresés, ahova már alaposan szétszóródva érkeznek meg a résztvevők. Jó páran kiállnak ebben a szakaszban. Az éjjel katasztrofális. Szél semmi, dögunalom, a kevésbé sportos hajókon fogy az alkohol, alszik a legénység. A pozíciók nem változnak jelentősen, bár az Asso le Mio a forduló után megelőzi a déli parthoz túl közel merészkedő Azzardissimót, de Ábelék összeszedik magukat, és visszaszerzik a második helyet. Az utánuk jövők éjjel fordulnak a pálya legtávolabbi részén, teljes szélcsendben.

Reggelre már mindenkinek fogytán a türelme, de szerencsére hajnali öt óra tájt északkeleti irányból hirtelen megjön a frissülés.

Hurrá! Az elcsigázott, félig már reményvesztett emberek új erőre kapnak, az álmosság pillanatok alatt elszáll a szemekből. Egy ideig még csak pöffökben jön a breeze, de később stabil kettes, hármas fúj a tihanyi szorosig. A Pleasure és az őt követő három hajó ebben a szélben fut be. Aki visszafelé az északi part mellett jött, spinakkert, blisztert is húzhat, de a csőnél már keményen igazodni kell a tihanyi oldalon lévő bójasorhoz. Itt újra összetorlódik a "második hullám". A tihanyi kikötőtől új verseny indul a füredi célig.

A Black Magic csendes időben megszerzett előnye elég az ötödik helyre, bár a jól hajrázó Voodoo a szokásos Füred előtti erősödés segítségével megközelíti Sopiékat, de neki már csak a hatodik hely jut.

A Bulldog is kiválóan jött eddig, de a külön versenyben elé kerül a Remete és a "Fekete Asso", az Assoluta is.

A következő magánszám a Fantomasso, a Ganz Danubius, az Ou Sali és a Challenger nevű Assók, és a nála jóval erősebb hajók közé bevitorlázó Déli Szél, Fináczy 8MOD - ja, közötti küzdelem.

Tihany után még előttük volt a Detréék Yuppie - ja, is Fa Nándorral a fedélzeten, de a katamarán láthatóan szenved a gyenge, forgolódó szélben. A hajrában végül egy hajszállal Litkey Bencéék nyernek, utánuk a Ganz Danubius, a Déli Szél, a Yuppie, és a Challenger, majd a Peecasso fut be.

Meglepetésként hat a Perjura nevű luxus Nautic hajó kiváló szereplése, a gyönyörű külső mögött úgy látszik nem is kis teljesítmény lapul.

A nap folyamán sorban jönnek be a többiek, a stabilabb szélviszonyoknak köszönhetően. A partra holtfáradtan lépnek ki a legénységek, de a vitorlázás öröme azért minden arcról lerí. A benevezett 321 hajó között igen nagy eltérések voltak. A karbon rohanógépektől a leharcolt huszonötösökig minden típus megtalálható volt a mezőnyben. A táv azonban mindenkinek ugyanolyan embert próbáló volt, és a sportteljesítmények közt sem lehet különbséget tenni. A Kékszalag kihívását az összes limitidőn belül és kívül befutott egység teljesítette. A díjkiosztón a legnagyobb tapsot nem véletlenül az a Balu nevű Rebell kapta, aki vasárnap reggel 7 óra 58 perckor futott be, utolsónak időn belül.

Az előzetes szervezkedéseknek nem lett nagy eredménye, és a gyengeszeles versenyt sem a trapézolás döntötte el. A Nemere II bojkott - felivásához végül csak öt hajó csatlakozott, de ők a fordított irányt sem teljesítették. A tiltakozás azon formája, hogy a díjat a díjazott nem veszi át (pl.: ahogy a "kis" Nemere tette) mindenkinek szíve joga, de a Nemere II azon megmozdulása, hogy a legjobb 1945 előtt épült fa hajónak járó vándorkupát nem hozta el vasárnap, már nem tartozik a kultúrált lépések közé.

A Kékszalag története egy újabb nagyszerű versennyel gazdagodott és reméljük, hogy ezt a résztvevők többsége is így élte meg, így fog rá visszaemlékezni. Külön ki kell emelni a szponzorok diszkrét, de határozott közreműködését, a rendezvény sikeres lebonyolításában.

Jövőre Fehérszalag !!!
VITORLÁZÁS

KÉPEK

   

 
LINKEK