Két ifjúsági vb-bronz a görög fővárosból
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2003.08.10
--------------------------------------------------------------------------------
Az Úri Szabó Károly, Püski Csaba kormányos
nélküli kettes, valamint a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsa
kétpárevezős egység egyaránt bronzérmet szerzett az ifjúsági
evezős-világbajnokságon, amely egyben a 2004-es athéni olimpia
első tesztversenye.
Az egypárevezős Szabó Katalin ugyanakkor a
B-döntőben második lett, míg a férfi négypárevezős - László
Erik, Jámbor László, Tóth Roland, Hirling Bálint - megnyerte a
C-finálét. Az Athéntól 41 kilométerre fekvő szkíniaszi
vízicentrumban rendezett szombati döntőkben - amelyeket az
időjárási körülmények miatt kivételesen 1000 méteren
bonyolítottak le - egyébként 11 ország 17-18 éves versenyzői
diadalmaskodtak, s csak az olaszok, az ausztrálok és a románok
tudtak két-két aranyérmet szerezni. Kínos eseménye is
akadt a vb-nek, a német csapat 62 tagja ugyanis súlyos
szalmonellafertőzést kapott a helyszínen, így a küldöttség nem
tudott részt venni a viadalon. A görögöket roppant
kellemetlenül érinti az ügy, ezért az ország kormányfője,
Kosztasz Szimitisz alapos kivizsgálást követel a nyári játékok
szervezőbizottságától (ATHOC).
Ifjúsági
világbajnokság, Athén Fiúk. Kormányos nélküli kettes.
Világbajnok: Szlovénia (Ciril Bizjak, Gregor Kavas)
3:09.22, 2. Észtor- szág (Jaan Laos, Alvar Raagel)
3:09.51, 3. Magyarország (Püski Csaba, egyesület: Tisza EE,
edző: Molnár Dezső; Úri Szabó Károly, egy: Tisza EE, e: Molnár
Dezső) 3:11.97 Lányok. Kétpárevezős. Vb: Ausztrália
(Sally Kehoe, Tara Kelly) 3:26.85, 2. Olaszország (Lara De
Stefano, Viviana Bulgarelli) 3:30.61, 3. Magyarország (Novák
Zsófia, egy: Ganz Vill. EK, e: Buza József; Hajdú Zsuzsanna,
egy: Csepel EK, e: Bene László) 3:31.63
|