|
| ||||
|
Gyulay Zsolt, a realista-optimista Kisipari módszerekkel a világ ellen -------------------------------------------------------------------------------- forrás: Gadácsi János , A Színes Sport 2000.09.14 -------------------------------------------------------------------------------- Kollégának is nevezhetném Gyulay Zsoltot, hiszen az egyik kereskedelmi rádióban hallhatják az érdeklődők beszélgetéseit az Ötfülközt című műsorban, amelyben sportolókat, edzőket, vezetőket lát vendégül. Legutóbb Kemény Dénest, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát faggatta a stúdióban, és természetesen a hallgatók is bekapcsolódtak a kérdezősködésbe. Azért saját sportágáról sem feledekezett meg, hiszen meghívta már Kőbán Ritát, Vereckei Ákost, Sári Nándort és Angyal Zoltánt is.Nem volt nehéz dolga, hiszen még most is naprakész a kajak-kenuból. "Vitray Tamás hívott rádiózni -mondja Gyulay -, eddig együtt vezettük ezt a műsort, de most magamra maradtam, mert Tamás elment Sydneybe az olimpiára közvetíteni. Októberben, ha visszajön, ismét közösen fogunk dolgozni. Csak azt nem tudom pontosan, miként jutottam éppen én az eszébe. Egyszer felhívott, megkérdezte, hogy volna-e kedvem ehhez, én pedig igent mondtam." Így lett tehát riporter Szöul kétszeres kajakozó aranyérmese, akitől nem várt akkor elsőséget a közvélemény, hiszen nála esélyesebbnek tartották Kőbán Ritát, Csipes Ferencet vagyVaskuti Istvánt. A szakemberek azonban nem lepődtek meg azon, hogy sikerült megnyernie a kajak egyes ötszáz méteres küzdelmeit. "Függetleníteni tudtam magam a külső tényezőktől. Számomra az sem jelentett problémát, ha másokban jobban bíztak. Elég, ha én tartottam magamat esélyesnek." Így volt ez 1988-ban, amikor az ötszáz méteres versenyben elsőként csapott a célba, megelőzve az NDK-beli Sthlét és az új-zélandiak sztárját, McDonaldot. A különbség is meggyőző volt, majdŐ két másodpercet vert ellenfeleire, ami a rövidebbik távon nagy különbségnek számít egy olimpiai döntőben. Mivel a négyes (Ábrahám Attila, Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Hódosi Sándor) is első lett a szovjeteket megelőzve, nem csoda, hogy a játékok alatt született kislánya előre megbeszélt nevéhez, a Blankához még hozzátette az Olimpiát is. Az ifjú hölgy azóta tizenkét éves lett, tízeszetndős húga, Rebeka pedig pedig akár követheti is édesapját az olimpiai sikerekben, hiszen nagyon komolyan veszi a ritmikus gimnasztikát. Annyira azért biztosan nem, hogy eljusson a doppingolásig. A szeptember 12-én harminchatodik születésnapját ünneplő Gyulay Zsolt az utódait is a doppingtól félti, mert szerinte az lehet a magyar aranyérmek fő akadálya. "Legalább négy-öt első helyre van esélyünk kajakban. Közéjük tartozik a férfi és a női négyes, Vereckei Ákos az ötszáz méteren és a két férfi kajak páros. Az erőviszonyokat tekintve akár mind az öt bejöhetne, de nem fog bejönni. Az ellenfelek nagy része ugyanis szerintem kokszol, ami irreálissá teszi a versenyeket. Hiába híresztelik most, hogy ilyen meg olyan alaposak az ellenőrzések, ha valamit nem akarnak kimutatni, akkor az titokban marad. Az EPO-t nyolc éve használják bizonyos országok sportolói, és semmi bántódásuk nem lett emiatt. Ez nekem legalább két olimpiai aranyérmembe került. A mieink egészen biztos, hogy tiszta körülmények között készülnek, ugyanis a magyarok ČkisipariÇ módszerekkel dolgoznak, amelyek legfeljebb a táplálékkiegészítőkben és vitaminokban merülnek ki. Nálunk valóban a munka, a rengeteg edzés az egyetlen módszer, sohasem vetődött fel doppinszer használatának a lehetősége. Azért az ellenfelek is óvatosan csinálják. Megfigyelhető, hogy a világbajnokságokon szoktunk ČtarolniÇ, rengeteg aranyérmet és helyezést szerzünk. Az olimpiákon azonban ritkán sikerült egynél több elsőséget kivívnunk, az öt-hat esélyből jó, ha egy-kettő bejön. A vetélytársak ugyanis az ötkarikás versenyekre tarogatják a Čjó formájukatÇ. Mégsem buknak le, mert ha kiderülne, az egész sportág lejáratná magát. Ezért inkább szemet huny a NOB, mert ami kimutathatatlan, az nem dopping, az nincs. Atlantában az olaszok olyan eredményeket értek el, amilyenekre senki sem számított. Harminc felé közeledő versenyzők táltosodtak meg hirtelen, majd az olimpia után kiderült, hogy az orvosuk korábban a kerékpárosok felkészítője volt, de a játékokon semmire sem jutottak a vizsgálódók, később egymást buktatták le. Én sohasem használtam volna semmilyen tiltott szert, mert nem kockáztattam volna az egész pályafutásomat egyetlen jó eredményért, vagy évért. A magyarok így gondolkodnak." Néhány évvel ezelőtt persze még nem voltak olyan edzésmódszerek és hajók, mint manapság, ezért a mostaniak jobb időket húznak, mint ők. A technika is változott, például Vereckei kiskora óta tréningezik a nagyszerű hatásfokú wing-lapáttal, ami más technikát is igényel. Gyulay is áttérhetett volna erre, de már nem akart változtatni a megszokott módszerén. Az ő korában több nagy egyéniség volt egyszerre a vízen, a maiak zöme viszont még nagyon fiatal. Éppen jól jön nekik az olimpia, lehetőségük lesz olyan sikereket elérésére, amelyeknek köszönhetően már őket is a klasszikusok közé sorolhatják. Annak ellenére, hogy ilyen borúlátó véleménnyel van a sportszerűségről, nagyon várja az olimpiát, mert imádja a sportot, azt a hangulatot, amely ilyenkor körül veszi a versenyzőket, vagy a szurkolókat. Bár sokat utazik, hiszen Pozsonyban és az északi Komáromban vannak üzleti érdekeltségei, de a versenyeket követni fogja. Igaz, elég régen, még 1984-ben fordult elő vele legutóbb, hogy itthonról kellett figyelemmel kísérnie a nagy eseményt, de ez nem zavarja a bizakodásban. "Ha jól alakulnak a dolgok, tíz aranyérmet is nyerhetünk Sydneyben. Ha a kajakosok csak hármat hoznak, győznek a vízilabdázók, Mincza Ildikó vagy a női párbajtőrcsapat, Csollány Szilveszter, Gécsek Tibor, a kézilabdás lányok, valamelyik öttusázónk és egy sportlövőnk, máris összejött a tízes. A magyar kajak-kenu sport eddigi olimpiai bajnokai 1956: Urányi János, Fábián László K2 10 000 m 1960: Parti János 1960 C1 1000 m 1968: Hesz Mihály K1 1000 m Tatai Tibor C1 1000 m 1980: Foltán László, Vaskuti István C2 500 m 1988: Gyulay Zsolt K1 1000 m Ábrahám Attila, Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Hódosi Sándor K4 1000 m 1992: Czigány Kinga, Dónusz Éva, Kőbán Rita, Mészáros Erika K4 500 m 1996: Kőbán Rita K1 500 m Horváth Csaba, Kolonics György C2 500 m |
| ||
|
||
Gyulai Zsolt |
||
|