- Mindenekelőtt hadd kínáljuk meg egy közhellyel: milyen a hangulat a csapat háza táján?

Noha jelenleg nem vagyok a ház táján, mert amíg magam hétfőn megérkeztem Szegedre, addig a keret egy napig hátramaradt a dunavarsányi edzőtáborban, annyit feltétlenül elmondhatok: a búcsúzáskor egészséges önbizalmat és feszültséget éreztem a fiúkon-lányokon. Amúgy nehéz periódus ez, tudniillik a verseny előtti utolsó három-négy nap rendszerint arról szól, hogy a sportoló picit szorong, picit bizonytalan, picit fél, mondjuk, a sérüléstől, miközben iszonyatosan várja már a megméretést. Nehéz ilyenkor mihez kezdeni.

- Akadt néhány töréssel, szakadással, szilánkos ajtóbecsapódással és egyebekkel spékelt történet az elmúlt időszakban; hogy’ vannak a szenvedő alanyok?

Kolonics György a téli-tavaszi időszakot kínlódta végig arccsonttöréssel és további sérülésekkel; azóta rengeteget edzett, jó állapotba került, azaz minden rendben. Kenus kollégája, Zala György rosszabbul járt, neki ez az éve elúszott; a kajakos Horváth Gábor, akivel az ajtós-szilánkos-vágásos eset történt, Kolonicshoz hasonlóan, rendesen dolgozik.

- Zala mellett van még két nagy hiányzó: a sydneyi olimpiai bajnok Pulai Imre, Novák Ferenc kenupáros, amelynek nem sikerült eljutnia a tavalyi, milánói Európa-bajnokságra és poznani világbajnokságra, és nem sikerül eljutnia sem Szegedre, sem az augusztusi, sevillai vb-re. Kész, vége, ennyi volt bennük, viszlát?

Ami a múlt esztendőt illeti: az kvázi rendben lévő, hogy egyik világversenyre sem szereztek részvételi jogot a válogatón, ugyanis olimpia után voltunk, és harminc év körüli sportembereknek nem könnyű az újrakezdés. Ami viszont ezt az évet illeti: mindketten nagyon készültek, és ennyit tudtak kihozni magukból. Hogy képesek lesznek-e visszakapaszkodni, azt legföljebb remélhetem, mert fantasztikus kenusok, ugyanakkor látni kell azt is: amíg a Fürdök, Hüttner kettős tavaly kínkeservesen múlta felül őket a válogatón, addig most szinte lendületből.

- És most a lányokról: a közelmúltbeli duisburgi Világ Kupán az volt a helyzet, hogy a kilenc női számból a magyar szereplők nyolcban végeztek az élen. Ezek után némelyekben fölvetődött: nem túl korai-e a csúcsforma? A kérdés továbbra is az: nem túl korai-e a csúcsforma?

A németországi versenyre a lányok nem készültek: megelőzően túlestek a második válogatón, edzettek egyet, elutaztak, végül odaálltak, és megnyerték. Amondó vagyok, hogy jót tett nekik az a viadal: elsősorban azért, mert erős mezőnyben és nagy küzdelemben harcolták ki a győzelmeket, tehát pontosan lemérhették, jó úton járnak a felkészülésben. Az azóta eltelt időszakban aztán meggyőződhettek arról, tudnak ők még jobbat is menni, a konklúzió pedig az, hogy nincs ok a kérdésben megfogalmazott aggodalomra.

- Milánóban nyolc aranyat nyert a magyar válogatott; az idén mennyi lesz a vége?

Előzetesen mindig úgy kalkulálok, hogy olyan Eb és vb még nem volt, amelyen leszerepeltünk volna, viszont olyanra sem emlékszem, amelyen minden bejött volna. Ebből kiindulva a realitás öt-hét első helyet mondat velem.

- Hát a szíve?

Gondolhatja. Az nem áll összhangban a józan kalkulációval.

MA, Népszabadság 2002.07.16.