- Igaz a hír, mégis befejezi versenyzői pályafutását?

- Egészen pontosan lemondok a válogatottságról, és ezt hétfőn jelentettem be Pécsi Gábor technikai igazgatónak - felelte Madaras Ádám, az UTE öttusázója.

- Bár már egy ideje a levegőben lógott, hogy abbahagyja a versenyzést, a tavalyi világbajnokság után, ahol tagja volt a bronzérmes váltónak, mégis úgy nyilatkozott, hogy elgondolkodik a folytatásról...

- Igen, akkor feldobott, hogy dobogóra állhattunk, de aztán a székesfehérvári Európa-bajnokságon már csak vésztartalék voltam. A kapitány, Pécsi Gábor azzal indokolta döntését, hogy jöjjenek a fiatalok. No, az fájt... Persze, valahol igaza volt a kapitánynak, hiszen rajta kérik számon az eredményeket, és valamikor ki kell próbálnia a fiatalokat, hogy számíthat-e rájuk, mikor vetheti be őket. Csak hát... Ráadásul a klubom iszonyú helyzetben van, augusztus óta a felére csökkent a fizetésem, vagyis nem láttam biztatóan a jövőt. És be kell valljam, eljárt az idő, már nem tudtam olyan gyorsan regenerálódni, mint a fiatalok.

- Úgy érzi, az Eb-n igazságtalanul mellőzték?

- Való igaz, az egyéni teljesítményem az utóbbi világversenyeken tényleg nem olyan volt, mint én is vártam magamtól. Ám jólesett volna, ha megkapom a lehetőséget, hogy hazai közönség előtt búcsúzzak. Sajnálom... mint ahogy nagyon sajnálom a kilencvennyolcas világbajnokságot is. Mexikó előtt olyan eredményeket produkáltam, mint huszonöt évesen. Aztán, mint a mezőny többségét, engem is elkapott a hasmenéssel járó fertőzés, és minden odalett. Nem a betegség bánt, hanem az, hogy most már sosem tudom meg: abban a remek fizikai és pszichikai állapotban mire lettem volna képes. Azt hiszem, ha Mexikó sikerül, a következő idény másként alakul.

- Kilencvenkilencben mi volt a gond?

- A Világkupákon jól szerepeltem, de aztán az Európa-bajnokság nem úgy sikerült, mint szerettem volna. Hiába hoztuk el a csapataranyat, egyéniben várakozás alatt produkáltam. A legjobb számom, a vívás nem ment, pedig a selejtezőben még jó voltam. Aztán a pesti vébén is a vívásban gyengélkedtem, holott a selejtezőben akkor sem volt gond. Próbáltam elemezni, mi okozhatta a gyengébb vívásokat. Amellett, hogy mindenki az én legyőzésemre tört, bizonyára lelki okai vannak. Amióta megszületett a kisfiam, már nem a sport a legfontosabb az életemben. Ne értsen félre, nem vettem fél vállról az öttusát, csak már nem fogtam fel tragédiaként a vereséget a páston, talán nem volt meg bennem a kellő t?z. Valószín?leg a pályafutásomból elvett négy év is éreztette hatását.

- Ezt hogy érti?

- Kilencvenkettőtől háttérben voltam. Nem szerepelhettem a barcelonai olimpián, holott az előző évben Európa-bajnok, vébé-bronzérmes és az Év öttusázója voltam. Úgy érzem, Barcelona lett volna az én olimpiám, de már ez sem derül ki sohasem. Atlanta után új kapitány jött, és újból nekivágtam. A következő évben csapatban világbajnok lettem, és a Himnuszt hallgatva éreztem, mégsem volt hiábavaló, hogy átvészeltem azt a négy évet. Az az aranyérem többet jelentett nekem, mint az első. Nem bántam meg, hogy folytattam, mert újabb érmekkel és élményekkel gazdagodtam. Felejthetetlen a margitszigeti vébén nyújtott hibátlan lovaglásom, vagy az, hogy bár nem voltam csapattag, a fiúk engem is felhívtak a dobogó tetejére, és a közönségtől megkaptam ugyanazt a szeretetet.

- Ha az UTE nem lenne ilyen helyzetben, akkor is abbahagyná a versenyzést?

- Nem biztos. A huszonöt éves Madaras ilyen körülmények között is folytatná, de nekem a családomról is gondoskodnom kell. Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, de lassan rendeződik az életem. Szentendrén a Pilis Rádiónál lettem kereskedelmi igazgató, ami új kihívást jelent, és a jövőben a feleségemmel szeretnénk egy rendezvényszervezői céget alapítani, amelynél hasznosítani tudnám a sportban szerzett kapcsolataimat.

- Végül is milyen érzéssel távozik az öttusától?

- Nem távozom az öttusától, csak a válogatottságot mondtam le. Aki egyszer bekerül ebbe a közegbe, nem tud elszakadni tőle. Én is le fogok járni vívni, lőni, még vívóversenyeken is el akarok indulni. Egyébként elégedett vagyok a pályafutásommal, bár az igazi nagy eredmény - a szakemberek szerint is - bennem maradt. Kis keser?ség azért van bennem az elvett lehetőségek miatt, de azzal is tisztában vagyok, hogy sokan idáig sem jutottak, mint én, holott ugyanannyit dolgoztak érte. Ha ma kezdeném, és az induláskor ezekkel az eredményekkel kecsegtetnének, megint belevágnék.

Hiányozni fog a válogatottból

"Minden sportoló életében bekövetkezik a búcsú pillanata, és az örökifjúnak tartott Ádám pályafutásában is eljött ez az idő. Bár az edzésekkel és a versenyzéssel még egy darabig nem lett volna gondja, ám az anyagi hátteret a klubja nem tudta megadni neki. A szövetség pedig csak a felkészülését és a versenyeztetési körülményeit tudta volna biztosítani, anyagilag nem támogathatta volna. Pedig szükség lenne egy ilyen rutinos versenyzőre, különösen addig, amíg a fiatalokkal ütőképes csapatot lehet lehetne kialakítani. Sajnos a pályafutása utolsó szakaszában az eredményei nem úgy alakultak, mint ahogy közösen vártuk, így nem volt lehetőségem arra, hogy megadjam neki a hazai közönség előtti búcsú lehetőségét. A válogatás ugyanis nem érzelem kérdése. Hiányozni fog a válogatottból, mert eredményessége mellett kellemes partner is volt" - mondta Pécsi Gábor technikai igazgató.

(füredi), Nemzeti Sport 2001.01.09.