Olimpikonok a mezőnyben
Kállai a legjobb katona
Újból magyar győztese van az öttusázók katonai világbajnokságának: Balogh
Gábor 1996-os sikere után ezúttal Kállai Ákos nyakába akasztották az
aranyérmet.
A két hét múlva kezdődő, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő Kállai
remek eredménnyel megnyerte a lövészetet, és ezután már nem engedte ki a
kezéből a győzelmet.
A másik két magyar szereplését nem kísérte szerencse: Várbíró Máté vívás
közben megsérült, ellenfele pengéje behatolt a sisakrostélya mögé, és felsértette
a homlokát, a sebet több öltéssel varrták össze. A fiatal versenyző folytatta a
versenyt, de teljesítményére rányomta bélyegét a baleset. A csapatkapitány, a
versenyzéstől már visszavonult olimpiai bajnok Martinek János pedig fáradtan
versenyzett, belőle sokat kivett a selejtező. A lovaglásban azonban ismét
bemutatta, hogy a szám mestere, hibátlan teljesítménnyel, a legjobb lovasként
jött le a pályáról. A záró számban aztán bevárta Kállait, együtt futva segítette őt
a győzelemhez.
A mezőny erősségét jelzi, hogy az ezüstérmet a sydneyi olimpiai kvótával
rendelkező amerikai Senior szerezte meg, és több világbajnoki érmes és
helyezett is rajthoz állt.
Katonai világbajnokság, Aarau (15 ország, 55 induló)
A végeredmény: 1. Kállai Ákos (magyar) 5434 pont (lövészet: 190 kör/1216
pont; vívás: 1000 pont; úszás: 2:18.2/1118; lovaglás: 1058; futás: 9:49.9/1042
pont), 2. Chad Senior (amerikai) 5400, 3. Nick Brünisholz (svájci) 5373, ... 30.
Martinek János 4375 (168/952; 790; 2:24.5/1055; 1100; 12:10.8/478),... 32.
Várbíró Máté 3318 (169/964; 2:13.4/1166; 0; 11:15.6/698)
(fm), Nemzeti Sport 2000.05.28.
|